A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Naturalia 3. (Szeged, 2003)
II. fejezet A természettudományi részleg közművelődéséről a kezdetektől 2000-ig - Főbb népművelési tendenciák és jelentősebb kiállítások az 1950-es és az 1960-as években - Vándorkiállítások
(A fejlesztéseknél) ,,Nem is a nagy, évekig változás nélkül álló állandó kiállítások rendezésére, felújítására gondolunk elsősorban, - ezekről sem akarunk lemondani- hanem a gyorsan cserélhető, mozgékony időszaki és vándorkiállításokra, melyek révén időszerűbb, frissebb, politikusabb jelleget kap a múzeum társadalmi nevelő funkciója. " A kiállítástípussal kapcsolatos elvárásaikat a minisztérium szakemberei 1969— ben a következőképp fogalmazták meg 241 (MMMF 1969): „Feladatuk, hogy időszaki kiállítást biztosítsanak a vidéki múzeumoknak és más kulturális tevékenységet végző szerveknek, intézményeknek. " Mivel a vándorkiállítások jól körvonalazható célkitűzéseket elégítenek ki, nehezen képzelhetők el alapkoncepció nélkül. így a tematikus jelleg akár belső sajátosságként is felfogható. Az eddig idézett statisztikákból kiderül, hogy a megyénkben 1951 és 1964 között bemutatott időszaki kiállítások jelentős hányada helyi alkotás. A vándorkiállításoknál lényegesen rosszabb az arány. A szegedi múzeumban főleg munkásmozgalmi vonatkozású és képzőművészeti témájú vándoroltatható összeállítások készültek. Az egyéb szakterülethez tartozó vándorkiállítások néhány kivételtől eltekintve a központi alkotóműhelyekből származtak. Közülük legalább részben természettudományos tárgyúnak tekinthető az 1959-ben Szentesen és Makón bemutatott „Hal és halgazdaságok" 242 . 1960 a természettudományi részleg életében a gomba éve volt. A minisztériumnak felküldött összesítő lapok tanúsága az „Ehető és mérges gombák" vándorkiállítást két helyen is bemutatták megyénkben, Makón és Szegeden 243 . Küldő „szerveként" a Propaganda Irodát tüntették fel 244 . Mellesleg az „Ehető és mérgező (mérges) gombák" 1960-tól a KMI korszak végéig a természettudományi vándorkiállítások sztárajánlatának számított. Egyes változatait ugyan az amortizáció fokának megfelelően időről-időre levették a választhatók listájáról, de a közönség igénye mindig kikövetelte újraindítását. 1961-ben jutott el hozzánk a „Képek a rovarábrázolás történetéből" c. kiállítás, melyet a múzeum kupolacsarnokában mutattak be 245 . " 4I Az állandó, időszaki cs vándorkiállítások fejlesztésének néhány feladata. Művelődésügyi Minisztérium Múzeumi Főosztálya, -in.: MFM Adattára isz.: 177/69. 242 A Csongrád megyei Múzeumi Szervezet 1959. évi munkajelentése (Készítette. Bálint Alajos) -in.: MFM Adattára isz.: 243 Természettudományi munkajelentés az 1960. évről (Készítette: Csongor Győző) -in.: MFM Adattára isz.: ~ 44 Adatszolgáltató kérdőív az 1960. évi munkatervi beszámolójelentéshez -in.: MFM Adattára isz.: 245 Természettudományi munkajelentés az 1961. évről (Készítette: Csongor Győző)