A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Naturalia 3. (Szeged, 2003)
II. fejezet A természettudományi részleg közművelődéséről a kezdetektől 2000-ig - Főbb népművelési tendenciák és jelentősebb kiállítások az 1950-es és az 1960-as években
kielégítését, ízlésének továbbfejlődését. Ebben nagy gondot kell fordítani az ifjúságra, a nőkkel, a munkás okkal, és a parasztsággal való tervszerű foglalkozásra. A vendéglátóipar műsorait fokozott figyelemmel kell kísérni, segíteni kell az új szocialista tömegszórakoztatás kialakulását. " Annak ellenére, hogy eme abszurd elképzelés rövid távon kártékony, hosszabb távon tarthatatlan, a Népművelési Minisztérium megszűnte után a modus vivendit elég nehezen sikerült kialakítani. Adjuk át ismét a szót (az egykor a minisztériumban dolgozó) Kovács Istvánnak: ,,...a Művelődésügyi Minisztériumban reálisabb álláspont alakult ki: ez a múzeumok kettős -tudományos és ismeretterjesztő- tevékenységének egyenrangúságát hangsúlyozta. " (Kovács 1982) -Tegyük hozzá, ez sem ment máról holnapra.aJLokalizált, korlátozott időtartamú- és alkalmi kiállítások Az országos kitekintés után térjünk vissza szűkebb pátriánkba. Csongor Győző munkába állása után intézményünk természettudományos kiállításrendezői tevékenysége alaposan felélénkült. Mint az új munkatársak többségét, őt is a bizonyítás vágya fűtötte. 1952-ben a TIT-el karöltve 3 apróbb időszaki bemutatót készített. Ezeket a Délmagyarország c. napilap (egyik?) kirakatában tekinthette meg az utca embere. A „Mi van a Föld belsejében" c. figyelemfelkeltő összeállítás témaválasztása még a „Fejlődéstörténeti kiállítás" hatását tükrözi 210 . A „Darwin" 211 vitrin a múzeum kupolacsarnokában megnyitott kamara kiállítást népszerűsítette. Beretzk Péter fehér-tavi madarainak a bemutatása az év végén megnyíló új állandó kiállításunk „előzetesének" tekinthető 212 . Az ötlet azért zseniális, mert ezek a frekventált helyre telepített „fiók kiállítások" hatékony ingyen reklámot jelentettek az alaprendezvények számára. (Menet közben talán még a döntéshozók is vetettek a kirakatra néhány oldalpillantást.) Minden kutató munkásságában léteznek visszatérő témák. Ez a megállapítás a szűkebben vett tudományos szakterületen kívül, a kiállításokra is érvényes. Csongor Győzőnek ilyen vesszőparipája volt a Darwin élete és munkássága köré csoportosítható eszmekör. 1952. 04. 20-án a múzeum kupolacsarnokában nyitotta meg a sajtóház kirakatában népszerűsített „Darwin kiállítást" (DM 1952. 04. 22.). 210 Jelentés a II. negyedévi munkáról (Készítette: Csongor Győző -kéziratos) -in.: MFM Adattára isz.: ' A Móra Ferenc Múzeum II. negyedévi munkaterve -in.: MFM Adattára isz.: 212 Összefoglaló kiértékelés a szegedi Móra Ferenc Múzeum 1952. évi I. negyedévi termunkáiról -in.: MFM Adattáraisz.: -