A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Naturalia 3. (Szeged, 2003)
II. fejezet A természettudományi részleg közművelődéséről a kezdetektől 2000-ig - Kiállításaink - Az állandó kiállítások létrehozásának főbb elemeiről
lehetséges módozatait is. Mivel a megjelenítés az adott tárgyanyaghoz és témakörhöz „szabott" installációt igényel, már a témavázlathoz ajánlatos részletes látványtervet készíteni. A hogyan kérdésére a kiállítás sarokkövének számító forgatókönyv adja meg a választ. A két alaptípus elkülönülése igazából ettől a ponttól kezdődik. 1./ A rendező szerepe dominál Amennyiben nincs külön menedzser, művészeti vezető, műszaki vezető és szakmai instruktor, ezek feladatát is a rendező veszi át. Aki elvállalja ezt a szerepkört, nincs irigylésre méltó helyzetben. Minden lépését alaposan meg kell fontolnia, mert a forgatókönyv megírása, vagy a részjegyzőkönyvek átvétele után minden szakmai, művészeti és gazdasági döntés felelőssége rá hárul. Helyzetéből adódóan szelektálnia kell a jobbító szándékú és a használhatatlan bírálatok között Agócsy Pált (1978/79) idézve: „ Természetes, hogy valamilyen tudományos igazságot sokféle módon lehet bemutatni, de nem biztos, hogy ezek a módozatok jobbak, mint egy másik. A kiállítás forgatókönyvét és építését megtervező szakembernek megvannak a maga elgondolásai bemutatásról, ha ezt másvalakinek az övétől szakembernek eltérő ötlete megzavarja attól a kiállítás nem lesz jobb. " Mondhatnánk azt is; márpedig ilyen ember nincs, mert a polihisztorok kora régen leáldozott, de a megállapítás nem lenne helytálló. A kisebb létszámú (múzeumi) szakági egységek (osztályok, csoportok stb.) életében a rendező-centrikus ténykedés napi gyakorlatnak számít. Számos zseniálisan jó kiállítás köthető egyetlen személyhez. Úgy tűnik a szükség előbb-utóbb mindenkit kitanít erre a mesterségre, aki a szűken vett szakmai ismereteken kívül közművelő vénával is bír. 2.1 A kiállítást elkészítése csoportmunka, rendező szerepe a koordinációra szűkül Ez a MMOK korszakban kialakított, majd a KMI idején továbbfejlesztett gyakorlat elsősorban a gazdagabb központi (budapesti) múzeumok közművelődésére jellemző. A többiek számára az alapkérdés úgy fogalmazható meg, hogy az adott rendezvényhez sikerül-e tőkeerős szponzorokat találni, vagy nem. Ha igen, akkor belépőjegyet váltottak a rendszerbe. A csoportmunkára épülő kiállítások főbb láncszemei: a forgatókönyv írók, a szakmai koordinátor, a művészeti vezető, a műszaki vezető és a menedzser. Kidolgozói -igen helyesen- abból indulnak ki, hogy a legtöbb szintézisre törekvő forgatókönyv széles tudományos spektrumú. Optimális esetben a részletek kimunkálását az érintett szakterületek specialistái végzik. Ezután a szakmai részekért felelős koordinátor az elfogadott rendezőelv(ek)re támaszkodva egységesíti az anyagot. Innentől kezdve a kiállítás tényleges rendezését átveszi a menedzser, a