A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Naturalia 3. (Szeged, 2003)

I. fejezet A természettudományi gyűjtemény - A hőskorról és trendjeiről - A Budapest-centrikusság kialakulása és annak hatása a vidéki természettudományos múzeológiára (1880-1910)

sartor és a Monochamus sutor. Hasonló megfontolásból ugyanezt a minősítést kapta a lombos fákban nevelődő Rhopalopus insubricus. Bár a Rovartani Lapok hasábjain sorra jelentek meg a faunisztikai részeredményeket tartalmazó apróbb-nagyobb cikkek, a kirajzolódó faunakép a századfordulón (XIX. és XX. század) még meglehetősen mozaikszerű. Az egyik leginkább kikutatott csoportot, a bogarakat (Coleoptera) alapul véve a kevéssé faj gazdag Alföldön óriási területek maradtak fehér foltnak. Igazán átfogó felmérésekre kevesebben vállalkoztak. Ilyen összefüggésben válik fokozottan értékessé Halász Árpád (1902) makói, továbbá Vánky Józsefnek és Vellay Imrének (1894) Szeged környéki faj listája. A fővárosi hivatásos és a vidéki, jórészt amatőr entomológusok kapcsolatát az íratlan rovarász etika határozta meg. Bár léteznek közös pilléreik, ez a szabályozás semmiképp sem azonos a Gozmány (1978) által közölt angol „Etikai kódexei". A hazai „viselkedéstannak" egy erre a korra is érvényes elemét említette Kovács és Gozmány (1962), amikor a lepkékre vonatkoztatva a következőket írták: „A szakmunkákból elsősorban azokat az állatokat igyekezzünk meghatározni, amelyek nem téveszthetők össze másokkal. Szaktanácsért végső fokon forduljunk a Természettudományi Múzeumhoz. Ha mások segítségét igénybe vesszük, ne sajnáljunk átengedni fáradságuk fejében néhány olyan állatot, amelyből több is van birtokunkban, mert ez általánosan elfogadott szabály. " A kapcsolat mindkét fél számára hasznosnak bizonyult, hiszen azon túl, hogy az anyag átnézése szakmai revíziót jelentett, alaposan felgyorsította az információk áramlását. Szegedi példánál maradva a Vánky-Vellay (1894) szerzőpár szakszerű tanácsaikért, továbbá meghatározásaik felülbírálásáért írásuk előszavában Horváth Géza állami rovartani állomásfőnöknek (1896-tól az Állattár igazgató őre), Mocsáry Sándor múzeumi segédőrnek és Sajó Károly (reáliskolai) tanárnak nyilvánít köszönetet. Jablonowski szerint (1898) a kor egyik legnagyobb szaktekintélye, Edmund Reitter szintén átnézte Vellay gyűjteményét. Ez a teljes anyag esetében nehezen képzelhető el, de egyes példányok elkerülhettek Reitterhez. Az eddig elmondottakból következik, hogy adataik pontosítása a vidéken dolgozó, gerinctelen taxonokkal foglalkozó szakembereket is meglehetősen szorosan kötötte az Állattárhoz. Az esetek többségében a revízióhoz hasonló célt szolgált a Budapesten zajló társasági élet. A kor rovarászai az információcserét annyira fontosnak tartották, hogy a Rovartani Lapok (XX. század elején megjelent) köteteinek belső borítóján következetesen feltüntették az összejövetelek helyszínét. A hőskorra az amatőröktől átvett baráti légkör a jellemző. Erre utal, hogy évek hosszú során át a lapban az alábbi tájékoztatás olvasható: „A budapesti entomológusok minden pénteken este e Kaszás-féle (Muhr utóda) vendéglőben (Rákóczi út 44) találkoznak."