A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Naturalia 2. (Szeged, 1999)

Vetyehát - Vetyehát madár /Aves/ faunája

ölyv - a faj megnevezése nélkül - (Buteo sp.), 1 réti sas (Haliaetus albicilla), 1 sas ( valószínűleg Aquila sp), 3 vércse - a faj megnevezése nélkül - (minden bizonynyal vörös vércse - Falco t. tinnunculus -), 51 szarka (Pica p. pica), 11 gólya (Ciconia c. ciconia). 1901-ben a dúvad teríték így alakult: 25 tarka varjú (Corvus c. cornix), 152 fekete varjú (Corvus f. frugillegus), 3 külü (?), 11 sólyom - a faj megnevezése nélkül - (Falco sp.), 1 karvaly (Acipiter n. nissus) 18 ölyv - a faj megnevezése nélkül - (Buteo sp.), 1 réti sas (Haliaetus albicilla), 13 egerészölyv (Buteo b. buteo), 3 vércse - a faj megnevezése nélkül(mmden bizonnyal vörös vércse -Falco t. tinnunculus -), 50 szarka (Pica p. pica). A külü feltehetőleg valamelyik ölyv lehetett, tehát Buteo sp. Kiss Jenőnél (1984) az ölyvek elnevezései között olvashatók az üllü, üllü és a hülü szavak. A fácán (Phasianus c. colchicus) ebben az időben (ahol nem tenyésztették) korántsem számított tömegesnek. Endrényi Lajosnak a Szegedi Vadász-Egylet akkori igazgatójának már idézett 1901. évi beszámolójából kiderül, hogy a vadásztársaság teljes területén az 1900-as évben mindössze 70 példány került terítékre. Érthető, hogy a kedvelt trófeának számító madár fészkeit igyekeztek minden károsodástól megóvni. Amikor 1901 márciusában a Maros elöntötte a hullámteret a fácánok kiszorultak a „kubikok és a Maros közötti" kaszálóra valamint a (tápai) kisteleki járó felett elterülő szántóföldekre. Az utóbbi helyen nem történt semmi baj, a költések sikerültek. A gyepen viszont a legtöbb fészekalj a június eleji kaszáláskor megsemmisült. A kaszálás után a vadásztársaság tagjai a fészkek mellett a megmaradt füvet felül összekötözték, hogy a tojások a ragadozóktól nagyobb biztonságban legyenek. A beszámolóból azt is megtudjuk, hogy a fogoly (Perdix p. perdix) és a fürj (Coturnix c. coturnix) állomány létszáma 1901-ben kielégítően alakult. Adatok a XX. század második feléből A jelenlegi Avifauna gazdagságát a terület „helyi értékén" felül jórészt a tagolt, szegélyzónákban gazdag hullámtér magyarázza. A belső legelők és szántók 1970 után felgyorsult beerdősítése csökkentette ugyan a tagoltságot, de a két legfontosabb zónaelem megmaradt. Ezek a mederszegély és a hullámtéri erdők mezőgazdasági területek határvonala. -10. kép- Kárpáti (1958) alapján az általunk védettségre javasolt részeken a hullámtéri erdők és a mentett oldali szántóföldek szegélyzónájában az alábbi fajok domináltak: