A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Naturalia 2. (Szeged, 1999)

Vetyehát - Vetyehát klímája és mikroklímája

a szikesekhez mérten tűnik soknak a torkolatvidék víztömege, a felmért területre vonatkoztatva is magas a vízállás. Az 1778-as év időjárására vonatkozó ellentétes információk közül (elvileg) csak az egyik lehet igaz. A kérdés eldöntéséhez az alábbi tényezőket kell figyelembe venni: 1./ Föltehetően a Maros mentén (évszakra nézve) korábban történtek meg a bejárások, mint ahogy azt a Duna-Tisza közét feldolgozó Ballá Antal tette. Munkahipotézisünk alapja az, hogy a két térkép közötti különbségek eléggé szignifikánsak. 2.1 A Duna-Tisza közi szikesek vízborítása teljes egészében a helyi időjárási tényezőktől függ. A szabályozás előtti Tisza-Maros torkolat árterületem a „lokális" hatások kevésbé érvényesültek. Sokkal inkább a vízgyűjtőterület egészén lehullott csapadék tekinthető meghatározó faktornak. Átlagosnál csapadékosabb telet feltételezve, a hóolvadást követő jeges ár (esetleg egy kiadósabb korai zöldárral együtt) szétteríthetett annyi vizet, amennyit a geodéta (Vertics 1778) talált. A Balla-féle térkép (1778) tanúsága szerint az év eleji csapadékosabb időszakot hosszan tartó, száraz, meleg nyár követte. A katasztrofális méretű áradások idején nemcsak a vízgyűjtőterületek hegyeiben, de az Alföldön is az átlagosnál több csapadékkal számolhatunk. Bél Mátyás (1732/a) a tiszai áradásokkal kapcsolatban 6, 8 és 10 éves időszakokat említ: „A Tisza árvizei hol hat, hol nyolc, hol tíz évenként öntötték el Szeged területét." Az 1700-as évek nagy tiszai árvizeinek évszámai (Reizner 1899/a, 1899/b és Zsilinszky 1898 nyomán) :1712, 1736, 1737, 1740, 1750, 1758, 1765, 1770, 1772, 1774, 1776, 1782 és 1784. Bár a száraz és nedves periódusok időtartama kizárólag az árvizek alapján nem határolható be, 1770 és 1776 között csapadékos időszak képe rajzolódik ki előttünk. Vetyehát mai klímája és mikroklímája A Tisza-Maros torkolat klímája meglehetősen kontinentális jellegű, ahol az Atlanti-óceáni, a mediterrán és a kelet-európai légtömegek hatása mellett a medence jelleg is érvényesül. Gyakoriak a késő tavaszi és a kora őszi fagyok, nagy a felszín kisugárzási hővesztesége. A terület egyik legfőbb sajátossága a hosszan tartó forró nyár, amely a felmelegedések nagy gyakoriságában nyilvánul meg (Andó 1971). Évi középhőmérséklete 11 C° feletti. A csapadék éves összege 550 és 600 mm között alakul. Az évi napfénytartalom meghaladja a 2150 órát (MajorFarkasné 1989). A kapásnövények tenyészidőszakában, április és szeptember között 350-370 mm csapadékkal számolhatunk (Kakas 1974). A napjainkban tanulmányozható Maros menti, hullámtéri mikroklíma nemcsak az eddig felvázoltaktól tér el, nem azonos a szabályozás előtti árterek