A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Naturalia 2. (Szeged, 1999)

Vetyehát - A Maros-völgyében folytatott rovartani felmérések során alkalmazott módszerek (különös tekintettel a Cerambycida faunára)

„Bogarak ezrei törekszenek a part felé. Sürün egymás mellett és egymás fölött próbálnak minél hamarabb megmenekülni a hideg nedvesség elöl, betartván egészen pontosan a szárazföldhöz vezető legrövidebb irányt. A negatív hydrotaxis beszédes példája volt ez, amit csak ritka alkalmakkor van lehetőség megfigyelni. Az a képesség speciálisan a bogarak esetében, hogy egyből tájékozódnak arról melyik irányban van a szárazföld, és azt miként lehet leginkább elérni, a csodával határos. A víztől veszélyeztetett állatok még akkor sem nyugszanak meg, ha valamiféle úszó tárgyon meg tudták vetni a lábukat, ... Az egész habitusukban felismerhető nyugtalanság és sietség, hogy a kívánt földet elérjek, megszakítatlanul tart tovább. Amint a földön megvetették a lábukat, a menekülők irányt tartó rendje megszűnik." Stiller (1934/a) megvizsgált több úszó farönköt és úgy találta, hogy az ezek üregeiben és a kéreg alatt meglapuló bogarak számára elegendő a levegő, akár hosszabb ideig tartó „utazáshoz" is. Külföldi tapasztalatok megerősítik Erdős (1935) és Stiller (1934/a) megfigyeléseit. Larochelle (1980) szerint számos Carabida faj (Blethisa, Chlaenius speciesesek) jól úszik és hosszabb idejű alámerülést is elbír. Palmen (1948) hullámtéri bogarakat vizsgálva megállapította, hogy több áttelelő Carabida és Staphilinida akár 20-70 napos hideg vízben való alámerülést is túlél. Avasi (1985) szerint a Pterostichus vulgaris a menedékhely elfoglalásakor mutatott agresszivitásával biztosítja fennmaradását. Ilyen átmentő életstratégia része lehet bizonyos bogarak fakorhadékban való áttelelése, melyről az idős botolófüzesek tárgyalásakor még szó esik. Közismert gyűjtési mód az iszaptaposás, melynek az a lényege, hogy a nyomással vízzel árasztjuk el a Carabidák és más partszegélyen élő bogarak járatait. Ez ugyanúgy menekülési ösztönt vált ki, mint az emelkedő vízszint. Fénycsapdázással meggyőződtünk arról, hogy az itt élő fajok jól repülnek, bár a repülési hajlamot a hőmérséklet érzékelhetően befolyásolhatja. A Maros-völgyében folytatott rovartani felmérések során alkalmazott módszerek (különös tekintettel a Cerambycida faunára) A Maros jobb partján levő hullámterek ökofaumsztikai vizsgálatát Gaskó Béla 1974-től 1999 között végezte. Tóth László 1985-től folytatott ezen a vidéken felméréseket. Esetenként részt vett a terepmunkákban Antal Tamás, Csehó Gábor,