A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Naturalia 1. (Szeged, 1999)

Gaskó Béla: Emlékezés Vellay Imrére (1850-1898) különös tekintettel a szegedi városi múzeumot érintő adatokra

Vita a kultúrpalotában A szegedi Városi Múzeum jogelődjében a természettudományi anyag felhalmozódása a kezdetektől nyomon követhető. 1885-ben a Lászy Vilmos színi igazgató-féle régiséggyűjteménnyel együtt 160 ásvány került az intézmény tulajdonába. A zömmel felvidéki lelőhelyekről származó anyag többsége ma is megcsodálható raktárunkban. Még ugyanebben az évben dr. Feichtinger Sándor Esztergom város főorvosa felajánlotta herbáriumát a létesítendő szegedi egyetem számára. 870 genust felölelő, 4205 darabból álló növénygyűjteménye 1986 augusztusában a könyvtárban nyert elhelyezést. Kisebb jelentőségű adakozások is történtek, melyeket itt nem részletezünk (Gaskó 1999). Minden esetre a „sok" természetrajzi anyag egyre inkább szemet szúrt az „illetékeseknek". 1892-ben felmerült egy „történelmi, régészeti és népismei" múzeum megalapításának a lehetősége. Az időközben összegyűlt ásványoktól és egyéb profilidegen (jórészt természettudományos) gyűjteményrészektől meg kívántak szabadulni. Erre két lehetőséget láttak, vagy szétosztják azokat a környékbeli iskoláknak, vagy átminősítik az egészet csereanyagnak. Szerencsére a terv papíron maradt, ami elsősorban Reizner János igazgató érdeme. 1893-ban Camillo Schaufuss meisseni entomológus több városnak, köztük Szegednek is, fölajánlotta (a saját maga által) nagy értékűnek mondott „természetrajzi múzeumát. Cserébe a gyűjteményért azt kérte, hogy alkalmazzák, mint a természettudományos tár igazgatóját. Reizner János a Somogyi-könyvtár igazgatója szerette volna a tervezett kultúrpalotát azonnal tudományos igényű gyűjteménnyel feltölteni. Profetikusnak bizonyult meglátása szerint (Fári-Kőhegyi 1985): ,,Egy jövendőbeli nag)' és szép természetrajzi múzeumot tehát vagy az ajánlat elfogadása útján sikerül megalkotni, vagy pedig talán soha sem lesz a városnak ily intézménye. " Reizner, miután két alkalommal is megtekintette a „Schaufuss múzeumot", jelentésében rendkívül pozitívan nyilatkozott a látottakról. Javasolta, hogy a város fogadja el a tulajdonos feltételeit (Fári-Kőhegyi 1985). Vellay Imre (1894/a, 1894/b, 1894/c, 1894/d) és Zsótér László (1894) másképp látták a dolgot. Szerintük Szeged múzeumát helyi anyaggal kell feltölteni. Nem minden ok nélkül tartottak attól, hogy a városi vezetés ezzel az „üzlettel" egyszer s mindenkorra letudja a további fejlesztéseket. (Utólag mindkét kiváló szakembert gyűjteménye intézményünkbe került, Zsótér Lászlóé ajándékozás, Vellay Imréé vásárlás útján.) A helyi lapok hasábjain kibontakozó vita elmérgesedését úgy lehetett megakadályozni, ha kikérik az adott kérdésben valamely országos szaktekintély véleményét. A választás a város korábbi országgyűlési képviselőjére Herman Ottóra esett, aki a fejlesztés megvalósítását Reiznerhez hasonlóan képzelte el. 1894 február ötödikén keltezett jelentéséből idézünk:„Az az eszme, hogy csak hazánk