A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Naturalia 1. (Szeged, 1999)

Jakab Béla: A tojáshéj makro- és mikrostruktúrájának funkciói a költés folyamán

9. ábra A pórus hossza és az oxigén vezető-képesség a tojás tömegének nagyobbodásával lineárisan növekszik. A pontok a vizsgált kb. 90 fajra vonatkoznak (Rahn után) szükséglete ugyan bőségesen kielégítödik, de a vízveszteség túlságosan nagy lesz, s következménye a dehidratálódás, kiszáradás. Mértéken felüli duzzadtságnál pedig a gázvezető-képesség túlságosan kicsiny: az embrió vagy megfullad oxigénhiány következtében, vagy a maga által termelt széndioxiddal mérgeződik meg, avagy saját anyagcsere vizébe fullad. Hogy a tojás meghatározott vízvesztést valósítson meg, annak feltétele, hogy a tojás friss legyen, mert csak a friss tojás hártyája biztosítja megbízhatóan a költés folyamán megkívánt gázcserét, ezenkívül szükség van olyan megfelelő közegre, amely e folyamathoz optimális gáznyomásról „gondoskodik". A hártyarostok megfelelő duzzadtságának feltétele az átlagos 35,6 C költési hőmérsékleten a külső és belső páratartalom (páranyomás) megfelelő viszonya. A tojáson belüli gázterek főleg vízgőzzel telítettek úgy, hogy a legtöbb faj esetében ezen átlagos költési hőmérsékleten a tojás belsejében 44 Torr a gőznyomás. Ahhoz, hogy a tojás csak a szükséges vízmennyiséget veszítse el, de azt elveszítse, a madárfészek mikroklímájában 45 % relatív páratartalommal ekvivalens kb. 15 Torr értéken kell tartani a páranyomást. E páratartalomszint, illetőleg nyomáskülönbség úgy tartható fenn, ha a fészket a költés folyamán szárazabb légköri levegővel periodikusan szellőztetik.