A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 6. (Szeged, 2008)

Mód László: Az ifjúsági csoportkultúrák múzeumi reprezentációjának lehetőségei

téseként jönnek létre, vagy éppen láthatóvá válnak azok a folyamatok, amelyek korábban a látogatók elöl elzárva mentek végbe. (Pl: konzerválás, restaurálás stb.)

24 A kiállítás rendezése során mi is arra törekedtünk, hogy bevonjuk a gyűjtőt a munkába, hiszen a gyűjtemény alapvetően az ő életútját, identitását jelképezi. Nem volt lehetőségünk arra, hogy az egész anyagot bemutassuk, mivel nem állt rendelkezésünkre elegendő hely, ezért válogatni kellett. Nem tudtuk eldönteni, hogy mi az, ami fontos és kevésbé lényeges, emiatt segítségre volt szükségünk. A rendezés első fázisában előszelekciót végeztünk, ami különböző szempontok figyelembe vételén alapult. Először is klasszifikálni kellett az anyagot, ami azt jelentette, hogy elkülönítettük egymástól a magyar és a külföldi zenekarok koncertplakátjait. A kazetták és a cédék vitrinekbe kerültek, a filmvetítésekhez és a színi előadásokhoz kapcsolódó dokumentumok szintén külön csoportot alkottak, az újságokhoz hasonlóan. A szelekció bizonyos esetekben esztétikai szempontokon nyugodott. Tanulságos volt számunkra az, hogy a gyűjtő ugyanazt az anyagot teljesen másképpen rendezte el, ami azzal magyarázható, hogy jómagam nem vettem részt az eseményekben, ő viszont az egyik kulcsfigurának számított. A kiállítás létrehozása egy olyan alkotó folyamat, amely a kiállított tárgyakon keresztül valamilyen üzenet továbbítására törekszik, tehát fontos szerepet játszhat a társadalmi kommunikációban. Nemcsak a múzeumokhoz, galériákhoz és a kulturális intézményekhez kapcsolódhat, hanem a mindennapi életben, az utcán, az otthonokban és a bevásárló központokban is találkozhatunk vele. A múzeumi tárlatok sajátos típust képviselnek, mivel az intézmény speciális kontextust biztosít számukra. A kiállítások olyan kommunikációs rendszerként is felfoghatóak, amelyeket az emberek meghatározott helyzetben használnak, hogy kifejezzék önmagukat a kiválasztott tárgyak térbeli elrendezésével. A „Szentes Underground" Egy kisváros ifjúsági szubkultúrái az 1990-es években című időszaki tárlat a Koszta József Múzeumban került megrendezésre, ami alapvetően meghatározta a bemutatott tárgyak, dokumentumok jelentéstartalmát. Úgy vélem, hogy a gyűjtő tökéletesen megfogalmazta azt a hatást, amit a látogatók többsége átélt a kiállítás megtekintése során: „Először is senki nem hiszi el, hogy egy ilyen anyag bekerülhetett a múzeumba. Valamiféle meglepetés, a múzeumban gyönyörű festmények találhatóak, minden vitrinekben van. Csendben kell sétálni a szőnyegeken, nem szabad hangoskodni. Hogyan kerülhet bemutatásra egy fénymásolt poszter?''' Úgy vélem, hogy e mondatok kellőképpen illusztrálják azt a múzeumképet, ami legtöbb látogató fejében élt. Másképpen megfogalmazva, az intézmény egy szentélyhez vagy templomhoz hasonló, ahol bizonyos szabályokat kell követnünk a látogatás során, és az intézmény alapvetően a magas kultúra produktumainak a bemutatására szolgál. Hatásosnak bizonyult az is, hogy a gyűjtemény darabjait igyekeztünk a megszokott kiállítási technikák és installációs eszközök segítségével bemutatni, ami magában foglalta többek között az anyag különböző tematikai csoportokba sorolását. A plakátokat, posztereket színes kartonokra ragasztottuk, üveglap alá tettük. Igyekeztünk a kiállított darabok többségét feliratokkal is ellátni, amelyek kiemelték jelentő24 Hooper-Greenhill, Eilean 2002. 191-215.