A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 6. (Szeged, 2008)
Banner János: Szeged tárgyi néprajza Tömörkény munkáiban
Tisza beceneve. (A szerk.)] jó számmal különféle más halfamíliák is. Például a kárász, a leánykoncér, a bagolykeszeg, a száp, a bálin meg a compó. Következik a kardos, a menyhal, a sügér, az évehal, a Z?wco, melyet ugyan kócnak is neveznek. Azután jön a kősüllő, meg a CSÍTC, a ponty, a ^ogassüllő, a csuka, a veresszumyM koncér és sereghajtó gyanánt a rózms márna." 19 ' A szegediek rendszerint kétszer esznek halat egy héten: szerdán és pénteken. Ebédre paprikás hal [Tömörkény ellenezte a halpaprikás nevet. (A szerk.)] lesz belőle, ez egyúttal a levest is pótolja. Ha ennek az alja, vagyis a törekje megmarad, abból másnap reggelire kocsonya lesz. Estére sült halat készítenek. Ha ebből is maradna másnapra, ezt ecetes halnak csinálják meg. 194 Régen a halkészítés legegyszerűbb módja a hasított hal készítése volt. Azt a madzagból és karóból készített kerítést, amin a hasított hal száradt, zsidóutcának nevezték. Ma már ilyen nincs, de nem is olyan régen, még egész jó üzletet lehetett vele csinálni. A szárított halat azután bálokban [Bál: csomó, köteg. 1 font: 0,56 kg (A szerk.)] szállították. Egy ilyen bálban volt 25 font hal is. Szépen rendbe rakva, minden halnak a feje kifelé. Az oláh és horvát népnek igen kedvelt eledele volt ez. Nálunk nem nagyon ették a hasított halat, inkább csak a halászgyerekek. Megszárításra azonban csak a tavi halak és a kiöntések halai kerültek. A Tiszából kifogott halat frissen is el lehetett adni. De halászember nem is vetett volna a bográcsába tavi halat valamikor régen, mikor ott voltak a pompás tiszai halak, amikben dúskálhatott. 195 Azokból készült az a híres szegedi halpaprikás, aminek messze földről csodájára jártak. A vízparton járva megfigyelhettünk egy bocskoros magyart, hogyan készíti el az ebédjét. Az iszákból előszed egy bögrét, bizonyára ebben akar főzni. Azután három kőből tűzhelyet csinál, s alá gallyakat helyez. A bögrébe vizet hoz a Tiszáról, meggyújtja alatta a tüzet. Az iszákból három szép nagy krumplit szed elő, meg a bicskáját, s meghámozza a krumplit. Megtisztítja, kettévágja őket, ezeket ismét ketté, s a vízbe dobja. Most egy szép fej vereshagyma kerül elő az iszákból, ezt is meghámozza, ketté vágja, s bicskájával szétnyomva a bögrébe teszi, melyben már forr a víz. A zsír fehér ruhában van, s egy bádogedényben. Cinkanállal mér belőle a bögrébe. Most már csak só, paprika következik bele, azután főhet az egész. Az ember nem is gondolná, milyen pompás szaga van az ilyen kis „mis-másnak, ami egy füstös bögrében föl a part kövei közt". 19 Ha a hajósembernek kedves vendége van, annak feltétlenül halat készít bográcsban. Csak rá kell nézni a bográcsban lévő halra, lassú olajos mozgásán rögtön látszik, hogy szegedi halászember készítette. Hozzá kenyeret, sót, zöldpaprikát kínálnak, s természetesen a bor sem maradhat el. 197 De ha maguk vannak, a hajósemberek is igen egyszerű ételeket esznek. Még a kenyeret is úgy eszik a tarisznya fölött, hogy a morzsája visszahulljon. Abból még kenyeres gombócot készít a gyereknek az asszony. 198 A vízből igen sok ember él. Legcélszerűbb őket három nagy csoportra osztani: halászok, hajósok és parti munkások. Halászok A Kis-Tisza partján rendes nádból épült halásztanyák is voltak valamikor. Egyegy halásztanyán több halász él együtt, vezetőjük a bokorgazda. 199 Őszi idő van, de a halászok még próbálkoznak, pedig igen gyakran megesik, hogy üresen húzzák ki a
