A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 6. (Szeged, 2008)

Czank Gábor: „Jaj, siralmas szomorú szó!" Temetkezési szokások Magyarpécskán és környékén

Szűz Mária és Szent József, Isten minden szentjei, Esdjetek ki az irgalmat Es a mennyet őneki. Itt a sírok szent hazája, Hol nyugosznak őseink, Míg a kürtök harsonája Felvirrasztja álmaik. Itt a hantok gyászhonában Fogsz nyugodni, kedvesünk, Ámde lelked égbe szállva Látni fogja Istenünk. Amen. „Irha" Nagy István énekeiből A dolgozatomban említett pécskai szentember, „Irha" Nagy István (1886-1955), gyakran írt saját búcsújáró és halottvirrasztó énekeket, melyeket kezdetleges nyomdájában ki is nyomtatott, kis ponyvafüzetek alakjában. Ezekből még ma is sok forog kézen Pécska öreg előénekesei között, a fiatalabb énekesek nem igazán ismerik már ezeket az énekeket. (Handula Mária énekesasszony hagyatékából az én birtokomban is van néhány Irha-ponyva, összefűzve más ponyvákkal.) Nagy István írásmódjában érdekesen ötvöződik a világ örömeitől óvó, ferences lelkiség (Nagy István harmadrendi ferences volt!) és a barokkos naturalizmus, ugyanis énekeiben gyakran előjön a halott feloszlásának, elporladásának és a síri férgeknek a képe. Most ezekből az énekekből idézek néhányat: Elhunyt édesanya felett Dallama: „Van egy gyönyörű kert..." A haldokló anya karjait kitárja, Midőn végperceit közelegni látja, Bús árvái sírnak haldokló ágyánál, Velük zokog atyjuk, az árva hitvespár. „ Oh keserű halál, mért nem mégy máshova, Ahol várnak téged, és nem marad árva?" De a kemény halál nem ismer kegyelmet, Hiába a sírás, nem esik meg szíve.