A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 6. (Szeged, 2008)

Czank Gábor: „Jaj, siralmas szomorú szó!" Temetkezési szokások Magyarpécskán és környékén

Virrasztó A virrasztás általában két éjjel történik, kivéve a nyári hónapokat, amikor a hőség miatt már másnap el kell temetni a halottat. Első este csak a szűkebb rokonság és a tőszomszédok jönnek össze, elvégeznek egy rózsafüzért, aztán csendesen beszélgetnek. (7. kép) Második este a tág rokonság, utcabeliek, munkatársak, ismerősök is eljönnek, hogy elbúcsúzzanak az elhunyttól. Ekkorra a család énekes asszonyokat fogad, akik a virrasztást vezetik. Végzik a különféle halottas litániákat, rózsafüzéreket, és jobbára a ponyvairodalomból származó halotti énekeket éneklik. 7. kép: Virrasztó családtagok Béres Mihály koporsója mellett. Pécska, 1979. A virrasztást, a halott felett való imádkozást nagyon fontosnak tartják ezen a vidéken. Még a legszegényebb sorban élő család is fogad énekeseket, és megszólják azokat, akik nem imádkoztatnak halottjukért. Beszélgetések során gyakran becsmérlő megjegyzések hangzottak el a románsággal kapcsolatban, mert azoknál nem szokás a virrasztáson imádkozni. A holtakért való ima fontossága a Makkabeusok könyvében is megjelenik. A szentírási idézet a kezdő mondata annak az imádságnak, amivel Lantos Ferenc (19331998) nagyiratosi énekesember

17 rendszeresen megnyitotta a virrasztást: A Pécskáról kirajzott Nagyiratoson Lantos Ferenc énekesember legénykorától haláláig eljárt halott mellé énekelni. Énekeit a szintén előénekes anyósától vette át. Sok régi éneke volt kéziratos könyvében, amelyet kívánságára sajnos eltemettek vele. Szerencsére 1995 nyarán sikerült lemásolnom énekeit.