A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 6. (Szeged, 2008)

Czank Gábor: „Jaj, siralmas szomorú szó!" Temetkezési szokások Magyarpécskán és környékén

András, aki meghagyta feleségének, hogy a koporsójába tegyen egy doboz cigarettát és egy üveg pálinkát. A gyűjtések, beszélgetések során gyakran előkerültek az efféle utolsó kívánságok. Ezeket a legpontosabban igyekszik teljesíteni a család, és ha netán a halálozást követő nagy kavarodásban elfelejtenék a halott mellé helyezni a kívánt tárgyat, akkor később vagy leássák a sírjába vagy a legközelebbi halálozáskor mintegy utána küldve, a következő halott koporsójába teszik. 1. kép. Vajda Ferenc a ravatalon, 1999 augusztusában. Koporsójába helyezték kalapját, kezére rózsafüzért fontak. Sokszor történik célzás arra is, hogy a ház melyik helyiségében történjék a ravatalozás: „Engem në a nagyszobába terítsetek ki, mert ilyen öregben mán úgyse gyünnek el olyan sokan virrasztóba. A kisszobába tegyétek a ravatalt, a gangon mëg a konyhában úgyis lësz még ëlég hely ülni. " Gyakorinak számít a sírhelynek még az életben történő kiválasztása, és a síremlék elkészíttetése. „Én mán megvettem a sírhelyet, nëhogy nekëm a temető végibe, abba a nagy gazba temessenek el. A sírkövemet is megcsináltattam, mert így olyan, amilyennek én szeretném. " Ezeken a készületeken nem botránkozik meg senki, sőt természetesnek is tartják. Néha csodálkoznak, ha a Magyarországra áttelepült falubeliek mesélik: „Jaj, ott nem lehet ilyenekrü beszéni! Virrasztót së tartanak, a halott kint van a temetőbe, égy halottasházba '. Még az öregek is azt mondják, hogy errű né beszéljünk... " Csodálkoznak, mert nálunk azt tartják, hogy a haláltól úgysem menekül az ember, és ha beszél róla, akkor talán nem fél tőle annyira...