A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 6. (Szeged, 2008)
Czank Gábor: „Jaj, siralmas szomorú szó!" Temetkezési szokások Magyarpécskán és környékén
Pécska 1920-ban Romániához került. Az országhatártól légvonalban 8-10 km választja el. A pécskai magyarság kissé izolálódva, sajátos képet őrzött meg. Ebben talán az is segített, hogy csak Pécska magyarjai voltak palóc eredetűek, míg a környező falvakban élő magyarok Szeged környékéről jött dohánykertészek leszármazottai, másféle szokásokkal. A legélőbb szokások a temetkezés körül alakultak ki és őrződtek meg. Ezek fennmaradásának az is kedvezett, hogy Romániában néhány nagyváros kivételével, nem épültek ravatalozók, így a halottakat a települések kilencven százalékában otthon ravatalozzák fel, virrasztanak mellettük. így könnyebben megőrződtek a temetkezési tradíciók is, amelyek gyakran falvanként változóak. A szakrális néprajzzal foglalkozó könyvek, tanulmányok legtöbbjében a temetkezési hagyományokról alig vagy egyáltalán nem esik szó, hisz lassan kihalnak, akik még emlékeznek a régi temetkezési szokásokra. Ezt látva döntöttem el, hogy igyekszem összegyűjteni a pécskai halottas szokásokat. Dolgozatomban igyekszem csak a szokásokra szorítkozni, azonban óhatatlanul előkerülnek a szomszédos községek leginkább Tornya és Nagyiratos - szokásai is, ahol nagyszüleim és rokonságom egy része élt. A Pécskától 20 km-re fekvő Nagyiratos - édesapám szülőfaluja - azért is érdekes, mert ez a község 1819-ben lett telepítve pécskai dohánykertészekből, s itt sok olyan hagyomány is fennmaradt, ami Pécskán már nem él. Dolgozatomban nagyrészt katolikus szokásokat írok le, hisz az itteni lakosság -magyarok, svábok, tótok - katolikus vallásúak. Protestánsok nagyon kis létszámban élnek a Bánságban 3 . Néha kitérek az ortodox vallású románok és szerbek szokásaira is. Adatközlőim közül többen már nem élnek. Őrizze ez a dolgozat az ő áldott emléküket is! Előkészület a halálra A halálról beszélni ezen a vidéken még nem számít tabunak. Az emberek nyíltan beszélnek a halálról - a saját halálukról is. Még tizen- vagy huszonéves fiatalok sem irtóznak attól, hogy egy halott nagyszülő vagy rokon felöltöztetésénél, felravatalozásánál segédkezzenek, s beszélgetésükben is gyakran előjön a halál témája, a halott körüli teendők, egy-egy virrasztás vagy temetés ecsetelése: „Mikor a Tibi öregapja meghalt, én még apu öltöztettük föl és tettük koporsóba. Sëhogy së tudtuk lecsukni a szemét, úgyhogy apu két százlejest tëtî a szëmire. " (B. Gy„ 17 éves) 3 A Bánság 1700-as években történő betelepítésekor az osztrák udvar nem engedélyezte protestánsok betelepedését. Néhány protestáns község ugyan van már - a református Kispereg és Végvár, vagy az evangélikus Nagylak, Szemlak és Fazekasvarsánd - de ezek később, a 19. században települtek. A Pécskán élő reformátusok nagy része a szomszédos Kisperegről vegyes házasságok révén került át. (A protestáns községek máig számon tartják származási helyüket: Kispereg a dunántúli Etyekről, Végvár a Mezőségről, Nagylak Szarvasról és Tótkomlósról, Szemlak Mezőberényből, Balmazújvárosról és Soltvadkertről, Fazekasvarsánd Orosházáról népesült be.)
