A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 6. (Szeged, 2008)

Markos Gyöngyi: Adatok az apátfalvi gyermek 20. századi életéből

Az ubony legegyszerűbb formája egybeszabott, szoknyaszerűen végződő felsőruha. Az ünneplőset készítették szabottan, gallérosán, esetleg kézelősen, mandzsettával. Anyaga az évszaknak megfelelően vékonyabb vagy vastagabb volt: kékfestő, karton, „parget". Alá kisinget adtak. Télen fiúk-lányok egyaránt viselték a lábközt nyitott, hátul gombolódó kezeslábas „bugyit". (Innen szokták e korosztályt hátulgombolósnak nevezni). Ezt a testhez simuló, hosszú kezű és lábú gyári terméket a tanyai gyerekek iskolás korukban is használták. A gyerekeknek 2-3 éves korukig télen-nyáron volt valami a fejükön. Amíg a csecsemőkori kissapka (főkötő vagy fékető) jó volt a fejükre, azt hordták. Nagy hidegben ún. nyakatos kendő volt rajtuk. Később a kislányoknak kendőt kötöttek, a fiúknak meg sapkát vettek. A kisfiúknak ünneplő ubonyhoz kalap illett. Volt olyan édesanya, aki télire és ünneplőre kis lajbit és cukkot varrt gyermekének. Télen a gyerekek helye a szobában, a kuckóban volt. Házon kívülre a karonülő gyereket nagykendőbe „csomagolták", úgy vitték ki. A nagyobbak testvérük cipőjébe és kabátjába bújtak, ha ki kellett menniük. Tavasztól őszig mezítláb jártak a gyerekek. Régebben cipőt csak akkor vettek a gyereknek, ha iskolás lett. A cipőt vehették vásáron, vagy apátfalvi mesternél készíttették. „Kis, kemény, kopogós cipők voltak [...] Sok gyerek pacsniban - olyan botos féle - járt még a sáros idő beállta előtt, aminek rossz kalap darabjából volt a talpa, a feje meg parket [más változatban parget = barhent] ruhából. Ha a harisnyára pacsnit húztak, csak nem fázott úgy a lábuk."

6 A pacsni eredetileg téli, szobai használatra készült lábbeli volt. A városias öltözet: kislányoknak ruha, illetve szoknya-blúz, kisfiúknak ing és fekete klott nadrág a 20-as, 30-as években jelent meg Apátfalván. Ali, jár a gyermek Féléves korától a kisgyermek fejlődésében fontos változások vannak. Felül, feláll, elindul. Mozgásában korlátozta az állni tanuló vagy már állni tudó gyermeket az álló. Legrégibb típusa keményfából faragott, négyszögletes, csapolt lábú, asztalszerü bútordarab. Lapjának közepén kerek kivágás, melybe a gyermeket tették. Derékmagasságig vagy hónaljig ért az álló a gyermeknek, lába a földön volt. Az állónak ezt a régebbi formáját a két világháború között csak a legszegényebbek használták. Helyét elfoglalta az asztalos bútor módjára készült padolt aljú állóka. Kiskocsi vagy tolókocsi volt a neve a gyermek járni tanulását segítő eszköznek, amit leggyakrabban az apa vagy a nagyapa készített. A T alakú, egyenes merevítésű keresztrúddal ellátott kiskocsi 3 kisméretű keréken gurult.

7 Amikor már a gyermek rendesett tudott járni, kedves játékszerré lett. 6 Szigeti György MFM NA 906-85/9 7

Mándoki László 1960. 143.