Anders Alexandra – Lőrinczy Gábor szerk.: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 12. (Szeged, 2011)

SZATMÁRI Imre: Ujabb adatok a sarkadi vár késő középkori kályhacsempéihez

SZATMÁRI Imre negatívjával (SZATMÁRI 1997, 419, 5. kép 1, 9. kép 1; SZATMÁRI 2002, 106, Kat. 186). A töredék hátoldala teljes felületén kormos, és a kályhacsempe fölső széle irányából jól kirajzolódik a kályhásmester jobb keze középső három ujjának, s ezek között még egyszer az agyagba nyomott mutató és középső ujjának, valamint tenyere egy részének lenyomata. A kályhacsempe anyaga homokkal soványított, törésfelülete pedig egy-, illetve háromrétegű: két szélén világos vörösesbarna, középen sötétszürke színű. Sz.: 13 cm, ma.: 11 cm, v.: 1,2 cm. MMM ltsz.: 2010.3.1. 2. A másik kályhacsempe-töredék a korábban már ismertetett X. típusba sorolt töredékekhez (3. kép 3—4) nagyon hasonló, azokkal szinte csaknem teljesen megegyező darab, de ezen újabb apró, eddig ismeretlen részlet is látható. Hasonlóan azokhoz, ez is világosbarna színű, mázatlan, négyszög alakú, zárt előlapú kályhacsempe egyik szélének töredéke (3. kép 5-6). Szélét ennek is kiugró, felül éles. befelé ferdén levágott, egyenetlen felszínű léckeret határolja, melynek belső oldalához ferde, egymással párhuzamos, kissé elhegyesedő végú, domború megformálású, rövid bordák csatlakoznak. A korábban III. típusba sorolt kályhacsempe hasonló díszítőelemeinek elhelyezkedése alapján e töredék a kályhacsempe jobb szélének a darabja lehet (SZATMÁRI 1997,418,420-421, 5. kép 5, 6. kép 2, 9. kép 5,10. kép 2; SZATMÁRI 2002,107, Kat. 188). A ferde vonalú bordázásokkal tagolt díszítősomak közvetlenül a belső oldalán a többi hasonló darabon is megfigyelhető, kör alakúan kiszélesedő, a felületén lépcsőzetesen kialakított és bekarcolt íves vonalakkal hangsúlyozott, hagymára emlékeztető motívum látható. A motívum közepén itt is csaknem teljesen áthalad egy kettős bekarcolt párhuzamos vonalból álló egyenes vonalpár, amely a kör alakú felületből kinyúló széles, lapos, a vége felé enyhén elkeskenyedő felület középvonalában húzódik. E kinyúló felület vége lekerekített, s hatágú, sarkantyúszerű, fél csillagförmában végződik. Ez utóbbi részlet az eddig közölt töredékeken nem látható (SZATMÁRI 1997, 6. kép 2, 4, 10. kép 2, 4). Az előlap felületében itt is jól megfigyelhetők a csempe fából készített negatívjának hajszálrepedései. A kályhacsempe szélének külső oldalát hátrafelé ferdén levágták, s itt az előlap ferde szélének hátsó harmadában mélyen bekarcolt egyenes vonal fut végig. Az előlaphoz ennél a tárgynál sem ragasztottak ún. „kályharészt". Az ujjbenyomkodások miatt egyenetlen hátoldala kormos. A kályhacsempe anyaga homokkal soványított, törésfelülete a csempe széle felé háromrétegű (két szélén vörösesbarna, középen sötétszürke), máshol pedig egyforma világosbarna színű. Sz.: 8,5 cm, ma.: 10,7 cm, v.: 1 cm. MMM ltsz.: 2010.3.2. A két kályhacsempén látható s a délkelet-alföldi, késő középkori népies kályhásmesterek ízlésvilágát tükröző téma és motívumrészletek hű kifejezői annak a térségben eddig ismertté vált kályhacsempék csoportjának, melynek kapcsolatai nem elsősorban az ország közepe vagy a Felvidék, hanem inkább Erdély felé irányultak. A rendelkezésre álló motívumok alapján korábban elvégzett stíluskritikai vizsgálatok és a felsorolt analógiák az itt ismertetett két töredék vonatkozásában is mérvadók, bár itt kell megjegyezni, hogy pontos párhuzamát egyik kályhacsempe típusának sem ismerjük, de még igen közeli megfelelőjét sem. A lovagalakos kályhacsempéhez jellegükben legközelebb álló darabok azonban kétségkívül a dél-alföldi népies ízlésű kályhacsempék csoportjából kerülnek ki. A lovon ülő, kopját és pajzsot hordó, esetenként sisakban ábrázolt lovagok közé sorolható például a sarkadi darabokon kívül a gyulai és a nagymágocsi kályhacsempe lovas alakja is (MÉRI 1957, 200, 203, XLVI. t. 11; SZATMÁRI 1985, 61-62, 72, v. t. l/a). Más, hasonló ízléssel megformált magányos lovag-, huszár- vagy vitézalakos kályhacsempék, valamint a kályhacsempéken előforduló egyéb közös jegyek viszont elsősorban távolabb, Erdély (főként Hargita és Kovászna megyék) irányába mutatnak. A lovasokra példa a siklódi (HOLL 1958, 273, 98. kép; BENKŐ-UGHY 1984, 59, 26. rajz), a fotosmartonosi (HOLL 1958, 273, 100. kép), a székelyszentmihályi (BENKŐ-UGHY 1984, 74, 74. rajz), a csíkszentmihályi (KÉMENES 2005, 40. t. 3), a csíkszentsimoni (KÉMENES 2005,24. t.) és több csíkszentkirályi (KÉMENES 2005, 21-23. t„ 25. t. 1), gyergyószárhegyi (KÉMENES 2005, 20. t„ 26. t.) valamint székelykeresztúri (BENKŐ-UGHY 1984, 61, 69-70, 29. és 59. rajz; BENKÖ-SZÉKELY 2008, 122-124. kép) kályhacsempe is. A sarkadi lovagalakos csempedarab díszítéseinek egyes elemeit ugyanakkor — például a csillagábrázolás párhuzamát — a Csekefalván (BENKŐ-UGHY 1984, 14. rajz), Désfalván (BENKŐ-UGHY 1984, 17. rajz) vagy éppen a Somhídon (MÉRI 1957, 188, XLIV. t. 6) napvilágot látott kályhacsempéken találjuk meg. A ló alakjának elnyújtott testére, illetve a magas kápájú nyeregre jó példa egy csekefalvi töredék (BENKŐ-UGHY 1984, 51,9. rajz), a magas kápájú nyeregre, csúcsos süvegre és a zászlós kopj ára pedig egy másik darab szintén csekefalváról (BENKŐ-UGHY 1984. 53, 11. rajz). Az egyszerre több állatalakot — köztük vadászkutyát — is megmintázó kompozícióra Décsfalváról szintén ismerünk kitűnő párhuzamot (BENKŐ-UGHY 1984, 55-56, 17. rajz). A fentebb részletezett másik sarkadi töredék párhuzamára viszont továbbra is csak a donáttornyai példát említhetjük (SZATMÁRI 1997, 425; PASZTERNÁK 2000, 88, 9. kép; VÁLYI 2002, 102-103 és színes melléklet: Kat. 166). Ez utóbbi azonban az új töredék alapján — különösen annak stílusát és díszítését tekintve — a jövőben csak meglehetősen távolinak tűnő párhuzamként említhető, hiszen most már látható, hogy a 654