Anders Alexandra – Lőrinczy Gábor szerk.: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 12. (Szeged, 2011)

LANGÓ Pctcr- TÜRK Attila: Régészeti adatok a Kárpát-medence 10-11. századi hagyatékának bulgáriai kapcsolatrendszeréhez 1. A csiingős veretek

Régészeti adutok a Kárpát-medence 10-11. századi hagyatékának bulgáriai kapcsolatrendszeréhez I. A függesztőfúlek kialakítása kapcsán szintén van hasonlóság a két régió veretei között, hiszen mind a két területen a verettel egybeöntött, áttört rész alkotja a fúggesztőfület, amit a legtöbb esetben öntés után kireszeltek, eltávolítva a széléről az öntési sorját. Ugyanakkor a Kárpát-medencei ezüst ötvözetű csüngős vereteken gyakori a szögletes függesztőful kialakítása (vő. 1. kép 2, 13; 4. kép 1), míg a bulgáriai területeken ez a megoldás nem jellemző. Az öntött ruhaveretek hátoldalai mindkét területen gyakran öntésnyomosak, míg előlapjukon a minták is ugyanúgy utánvésettek, ami feltehetően hasonló öntéstechnikára és öntés utáni munkafázisokra utal. ÖSSZEFOGLALÁS A csüngős ruhaveretek nagy számban és nagy változatosságba fordulnak elő a 10-11. századi Kárpát-medencei régiségek között. A tárgyak klasszifikációján (BÁLINT 1991, 123-132) és regionális kronológiai hátterük vizsgálatán túl (RÉVÉSZ 1992, 93; RÉVÉSZ 1996, 94), a rombusz alakú ruhaveretekhez hasonlóan, esetleg az „imitatio imperii" elemeként (SCHULZE-DÖRRLAMM 1989) való értékelésük lehetősége is felmerülhet. E csüngős veretek Kárpát-medencei elterjedésének időrendi kereteit a 10. század elejétől all. század közepe közti időszakra helyezi a magyar kutatás (RÉVÉSZ 2008, 327). A rombusz alakú felsőrésszel rendelkező darabok általában nem keltezhetőek a 10. század korai szakaszára. Erre utalnak Révész László mezőzombori temetővel kapcsolatos megfigyelései, a Tiszabercel-Mezőgazdasági Szakiskola esetében a sírban talált sodrott karperec, Tiszabercel-Ráctemető kapcsán pedig a pödrött végű pántkarperecek kronológiája (RÉVÉSZ 1996, 91 92). Megfigyeléseink szerint nem tartoznak a 10. század korai leletei közé azok a csüngős ruhaveretek sem, amelyeket már felső tag nélkül csak felvarrtak a ruházatra. Kései voltukra utal az ikervári síroknál a teljes temető kronológiája (KISS 2000, 82). A Bánkesziben előkerült leleteknél a 10. század kései szakaszára utalhat közvetve az, hogy a temetőrészben ismert olyan sír is, ahol S-végü karikaékszer is volt (TOCÍK 1968, 9-14). E tárgyakat akár úgy is kialakíthatták, hogy az eredeti (korábbi) kéttagú veretek alsó tagját tartották meg. A bulgáriai egytagú csüngős veretek, veretsorok kronológiáját illetően is az fogalmazható meg, hogy a jól keltezhető leletkörnyezetben (mint az említett Odárci lelőhely temetőjében) ezek a tárgyak szintén all. századra datálhatóak (DONCEVA-PETKOVA 2005. 174). A felsőtag nélküli csüngők viselete tehát jóval túlmutat a Kárpát-medencén, és nem csak annak tágabb peremterületén találhatóak meg, hanem amint azt a bulgáriai leletek is mutatják — az AlDuna mentén is.

x A felvarrt egytagú csüngős veretek áttört és más formai (viseleti) változatai a 10-11. században viszonylag széles területen elterjedtek, a kelet-európai sztyeppe besenyőkhöz kötött leletein túlmenően egészen az Észak-Kaukázus 10-13. századi alán hagyatékáig (RÄBCEVA 2005). E viseleti sajátosság hátterének összefüggései tehát még további kutatásokat igényelnek. A fentebbi példák jól alátámaszthatják azt a kapcsolatrendszert, amit már Fehér Géza is hangsúlyozott bulgáriai kutatásai során, és ami kétség kívül összeköti a 10-11. századi Kárpát-medence és az egykori Al-Duna régiójának fémművességét. 8 Az emiitett bulgáriai gy űjtemények mellett szórványosan előfordulnak Pliszka, Preszlav, Sumen, Targoviste és Várna múzeumainak régészeti gyűjteményeiben is, bár ugyanakkor hangsúlyoznunk kell, hogy a Kárpát-medencével összevetve számarányuk jóval kisebb. 521