Anders Alexandra – Lőrinczy Gábor szerk.: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 12. (Szeged, 2011)

Susanne GREIFF: A Szeged-Kiskundorozsma, hosszúháti ezüstleletek ötvözéstechnikai vizsgálata. Adatok a 10. századi fém mellékletek és ezüstpénzek lehetséges összefüggéseiről

A Szeged-Kiskundorozsma, hosszúháti ezüstleletek ötvözéstechnikai vizsgálata gyakorlat szerint akkoriban és ma is savban vagy speciális sóoldatban áztatta, különösen olyan munkafázis után, amely valamilyen formában hőbehatással járt együtt. Mindezt azért, hogy a bevonódott felületeket és az oxidációs termékeket eltávolítsa. Ekkor a réz kioldódik a felületeken, az ezüst pedig ugyanott passzívan feldúsul, 10-50 |am rétegvastagságúvá válik (STERN 2003, 33). Az ötvösök fehérítésnek nevezik ezt a módszert, amely egy vékony felületi ezüstréteget eredményez. Magas réztartalmú után-öntött ezüstérmékkel való kísérletek azt mutatják, hogy a peremfelületeken maga az öntési eljárás is létrehozhat ezüstben gazdag rétegeket (BECK ET AL. 2003, 563), amely a fehérítéshez hasonló rétegvastagságot eredményez. Az ezüstdúsítás (akár szándékos akár véletlenszerű) abból is jól leolvasható, ha a próbapontok preparálás előtti és utáni értékeit összehasonlítva elemezzük. Ezt például a karperecen (2010.3.24.), a kaftánvereten (2010.3.6.) és a párta(?)vereten (2010.3.2.) figyeltük meg. Magas réztartalmú ezüstötvözet színét az ezüst felületi dúsításán kívül más módon is lehet javítani, mégpedig cink hozzáadásával, bár ebből nagyobb mennyiségre van szükség, mint az 595. sír tárgyainál előforduló 1%, illetve még kevesebb részarány. A régi arany- és ezüstműves irodalom 2-5% cinket ajánl (STERNER RAINER 1930, 94). A cink felhasználása ugyanakkor számos okból javítja az ezüstötvözetek öntéstechnikai tulajdonságait is. A tanulmány elején említett gnadendorfi és más lelőhelyekről előkerült honfoglalás kori sírleleteken végzett vizsgálatsorozat kimutatta, hogy a cinkben gazdag ötvözetek használata az öntéssel készült tárgyakra korlátozódott. Ez a vizsgálatsorozat is magas réztartalmat mutatott ki, ugyanakkor mindig cinkkel és/vagy ónnal való kölcsönhatásban, amely arra utal, hogy a réz ezeknél a tárgyaknál bronz, illetve sárgaréz formájában került az alapanyagba. Úgy tűnik azonban, hogy az 595. sír leletei egy másféle műhelyhagyományhoz tartoznak, mert cinket csak csekély mennyiségben, ónt pedig egyáltalán nem találunk bennük. Ugyanakkor az 595. sír itt megvizsgált leleteinél a réz mennyisége az öntött technikával készült darabok esetében is döntő fontosságú volt. Az itt megfigyelt csekély mennyiségű cink biztosan rézzel együtt került az ezüstötvözetbe, ugyanis ha a cinktartalmú próbák hat pontját a réztartalommal összevetjük, egy gyenge pozitív korreláció figyelhető meg (1. kép 2), vagyis minden cinktartalmú tárgyban magas a réz aránya. A vonatkozó diagramokon ugyanakkor nem ismerhető fel összefüggés a cink hozzáadása és a többi másodlagos fém, mint pl. ólom vagy bizmut között (1. kép 3). Az ezüstérmék és a fémmellékletek összehasonlítása A Szeged-Kiskundorozsma, Hosszúhát-halom 100. sírjának négy megvizsgált érméje — a 7. számú kivételével, amely Provence-i Hugo verete —, alacsony réztartalmú, mint általában a legtöbb érme (1. táblázat; 1. kép 1). Az 595. sír kilenc, vizsgálatunk tárgyát képező fémmellékletét közvetlen újraolvasztással csak a 7. számú érméből készíthették volna el, a többi három érméhez rezet, vagy annak egyik ötvözetét kellett volna hozzáadni. A 7. számú érme ólomtartalma és a benne lévő arany részaránya is összhangban van a vizsgált ezüsttárgyaknál megfigyeltekkel. Egyedül a 7. számú érme tartalmaz bizmutot, amelynek mennyisége néhány vizsgált tárgyéhoz hasonló: ezek a két lábbeli veret (2010.3.19-20.) és a karperec (2010.3.24.). Fontos hangsúlyozni, hogy a három tárgyat a többi érméből az érmek ezüstjének egy rézötvözettel történő „hígításával" sem lehet elkészíteni, mert akkor a bizmut részaránya még kisebb lenne. Megállapítható tehát, hogy a 2010.3.19-20. leltári számú lábbeli veretek, valamint a 2010.3.24. számú karperec anyagát alkotó ötvözeteket alapjában véve olyan éremötvözetekből, mint amilyen a Provence-i Hugo-féle pénzveret, egy egyszerű újraöntéssel elő lehetett állítani. Ténymegállapításunk megerősítéséhez még az ólomizotóp arányokat tisztázó kiegészítő vizsgálatok szükségesek. Tekintsük át, hogyan lehet tisztább ezüstből készült érmekből mint kiindulási anyagból rézben gazdag ékszereket készíteni. Példaként vegyük elsőként a 4. számú érmet, amelyhez tiszta rezet adunk. Amennyiben ebből a kb. 95% ezüstöt és 5% rezet tartalmazó ötvözetből egy, a párta(?)verethez (2010.3.2.) hasonló — 73% ezüst és 27% réz ötvözetet akarnánk előállítani, akkor 100 g kiindulási anyaghoz mintegy 30 g rezet kellene hozzáadni. Ez 0,77-es „hígítási" faktornak felelne meg. A párta(?)veret 0,76%-os aranytartalmát az érme 1,16%-os aranytartalmából még megközelítőleg elö lehetne állítani, de a veret 1,13%-os ólomtartalma a 4. számú érme 0,6%-os ólomtartalmából nem jöhetne létre. Miután a vizsgált négy énné közül kettőnek is kisebb az ólomtartalma, mint az elméletileg réz hozzáadásával „hígított," az említett elméleti lehetőségből származó végtermékeké, ezért 485