Anders Alexandra – Lőrinczy Gábor szerk.: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 12. (Szeged, 2011)

P. BARNA Judit: Adatok a dunántúli késő neolitikus háztípusokhoz. A Sopot- és a korai lengyeli kultúra házai Sormás-Török-földek lelőhelyen

P. BARNA Judit A: Teljes vagy majdnem teljes alaprajz. B: Hiányos, de párhuzamok alapján kellő biztonsággal értelmezhető alaprajz. C: Jól azonosítható házhely, hiányzó alaprajz. A lelőhelyen a hajdani építményeknek csak az altalajba lemélyedő negatív struktúráit tárhattuk fel, leégett ház omladéka nem került elő. Több esetben (pl.: 5., 521. obj.) találtunk nagyobb menynyiségü, másodlagos helyzetű paticsot és faszenet a hulladékgödrökben, a paticsokon nem ritkán ág- és deszkalenyomatokkal, ami utal a hajdani fonott és tapasztott falakra, deszkaborításra, illetve deszkafalra.

4 A cölöplyukakból kirajzolódó szerkezeteknél kisebb torzulásokat — pl. ha egy cölöplyuk kilógott a többi cölöplyuk által jelzett falsíkból — még elfogadhatónak vettünk. Abból a feltevésből indultunk ki, amit Timár Lőrinc fogalmazott meg őskori házak rekonstrukciója kapcsán (TIMÁR 2009. 101, 15. kép). Eszerint ha a ház szerkezetébe görbe oszlopot építettek be, akkor az oszlop alapozási helye (azaz a cölöplyuk vagy oszlophely) és a tető alátámasztási pontjának vízszintes vetülete közt több deciméteres eltérés is adódhat. Mindez a fent elmondottakkal együtt véleményünk szerint kellőképpen megmagyarázza a kevésbé szabályos alaprajzokat. Annak érdekében, hogy a feltárt cölöplyukak, oszlophelyek, alapárkok közül ne tetszőlegesen és önkényesen válasszuk ki az általunk egy házhoz tartozónak vélt szerkezeti elemeket, a lehetséges alaprajzi variációk közül azokat fogadtuk el, illetve valószínűsítettük, amelyekhez más lelőhelyekről sikerült — legalább részletekben megfelelő — párhuzamot találni, illetve többször ismétlődő struktúráknak bizonyultak, azaz több esetben is jelentkeztek. A Sopot- és a korai lengyeli kultúra házait közösen tárgyaljuk, mivel a bemutatásra kerülő házalapok legtöbbjét nem tudjuk kultúrához kötni a fentebb már részletezett okok miatt. A már feldolgozott 2002-2003. évi leletanyag tanúsága szerint a lelőhely kronológiai és kulturális szempontból is átmeneti jellegű: a tisztán Sopot-, illetve tisztán lengyeli karakterű leletanyagokat tartalmazó objektumok mellett magas azoknak az objektumoknak a száma, amelyben a két kultúra sajátosságai keverednek. Sok esetben nem lehet eldönteni, hogy a két kultúra leletei egy időben kerültek-e az adott objektumba, vagy utólagos keveredésről van-e szó. A késő Sopot- és a legkorábbi, formálódó lengyeli kultúra közt jelenlegi adataink szerint részbeni időbeni átfedést vagy olyan rövid kronológiai különbséget kell feltételeznünk, amit a ma rendelkezésre álló eszközökkel nem lehet kimutatni. Az erre az időszakra vonatkozó dél-zalai lelőhelyekről nyert radiokarbon adatok részben fedik egymást (KALICZ ET AL. 2007, 44-45; P. BARNA 2007, 366-367). HÁZTÍPUSOK A DÉL-DUNÁNTÚLON A KÖZÉPSŐ NEOLITIKUMBAN, ILLETVE A KÖZÉPSŐ ÉS KÉSŐ NEOLITIKUM VÁLTÁSA IDEJÉN Az előzményként és párhuzamként számba vehető háztípusokat a közép-európai (vagy dunántúli) vonaldíszes kerámia kultúrájában (Keszthely-csoport); a Korenovo-, a Sopot-, illetve a formálódó lengyeli kultúrákban kereshetünk. A dunántúli vonaldíszes kerámia kultúrájából jelenleg kb. 26 lelőhelyről mintegy 150, többé-kevésbé teljes és értelmezhető ház ismert. Ezek közül 40-et csak a házhelyet kísérő hosszúgödrök alapján azonosítottak (BÁNFFY-OROSS 2009, 232, Tab. 2.). A Keszthely-csoport háztípusait, fejlődését a Balatonszárszó-Kis-erdei-dűlői telepen feltárt 44 épület példája jól szemlélteti: a házak belső szerkezetét három, egymással párhuzamosan futó oszlopsor alkotja, melyhez több esetben két további cölöpsor társult. Ez utóbbiak a házak hosszanti oldalain végigfutó sövényfonatos fal tartóelemeinek nyomai. A házak hosszanti oldalait rendszerint anyagnyerő gödrök kísérték, melyek azonban a telep legkorábbi építményei mellől még hiányoztak. A házak hossza 7 és 25 m között, szélessége 6 és 7,5 m között változott. A hosszanti gödrök 8-10 m-re helyezkedtek el egymástól. Az épületek egy kivételével ÉÉNy-DDK-i tájolásúak voltak. A házakhoz ún. tanyaudvar tartozhatott. A telep déli része utcás szerkezetűnek tűnik, de a házsorokat alkotó épületek egyidejűsége még nem tisztázott (OROSS 2004, 63-66; OROSS 2004a, 18-19; BELÉNYESY 4 A herpályi házakban a padlónak hasított deszkákból, vastagabb ágakból készítettek alapot (KALICZ-RACZKY1984, 100-102), Alsó-Ausztriában alapárkos lengyeli házak bizonyos falszakaszain feltételezik a deszkafalazatot (LOBISSER-NEUBAUER 2005, 103). 32