A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 11. (Szeged, 2005)

SOMOGYI Péter: Újabb gondolatok a bizánci érmék avarföldi elterjedéséről. Numizmatikai megjegyzések Bálint Csanád közép avar kor kezdetére vonatkozó vizsgálataihoz

nek elő, melyek a három nyugatra vándorolt Kuvratfiúval már nem hozhatók összefüggésbe (SOMOGYI 1997, 130, 28-29. j. utalással A. I. Seménov alapvető munkáira; hasonlóan BÁLINT 2004, 115 és BÁLINT 2004a, 39). Ezek olyan lovasnépek hagyatékát képezik, akik 650 után kazár uralom alá kerültek (vő. a legidősebb Kuvrat-fiú történetével), és noha rendszeresen hozzájutottak bizánci sol idusokhoz, ezek közül azonban a fenti történeti magyarázat szerint egyetlen darab sem kerülhetett a Kárpát-medencébe. Bálint Csanádnak akkor is igaza van, amikor az obirseni (korábban voinesti) leletben, illetve a szomszédos Havasalföldön és Dobrudzsában talált hasonló korú éremkincsleletekben annak numizmatikai bizonyítékát látja, hogy a bizánci érmék beáramlása ezekbe a régiókba 650 után onogur-bolgár közreműködés nélkül is lehetséges volt (BÁLINT 2004a, 52, 165-167. j.). Amivel nem értek egyet, az ezúttal is a numizmatikai anyaghoz való különös hozzáállása. Mint már az avar kori éremállomány vizsgálatánál, itt is csak a mindenkori záróérmék verési idejével dolgozik, míg azt a körülményt, hogy az általa felsorolt kincsleletek hol arany-, hol ezüst-, hol rézérmékből állnak, teljesen figyelmen kívül hagyja. Holott köztudott, hogy az arany-, ezüst és rézpénzek még a működő bizánci pénzgazdaság keretén belül is más-más feladatot láttak el, valamint hogy kivitelük a szomszéd népekhez más-más feltételeknek és mechanizmusoknak volt alárendelve. Bizánc határain kívül való felhasználásuk és megbecsülésük területenként és korszakonként változott. Csupa olyan körülmény, amelyeket a leletek értékelésénél okvetlenül figyelembe kellene venni! Az avar betörések és a szlávok letelepedése következtében Bizánc lassanként elveszítette az ellenőrzést a balkáni provinciák felett. Ezt a folyamatot még a Konstantinápoly falai alatt 626 augusztusában aratott győzelem sem tudta megállítani, és mire Heraclius meghalt, csak a főváros környéke (Trákia) és néhány adriai és fekete-tengeri település volt de facto bizánci kézben. Nem csoda, hogy ezt a szlávok javára történt fájdalmas területvesztést a hivatalos Bizánc még sokáig nem ismerte el (OSTROGORSKY 1980, 64-65, 74, 102-103; POHL 1988, 242, 33. j.; FIEDLER 1992, 14, 136. j., 16). A bizánci életforma hanyatlása és megszűnése kitűnően tükröződik a rézérmék megoszlásában. Mint a kincs- és szórványleletek bizonyítják, a kurrens pénz rendszeres forgalma legkésőbb a 620-as években véglegesen megszűnt a Balkán belsejében. A rákövetkező évtizedek rézérméi itt gyakorlatilag már nem fordulnak elő (POPOVIC" 1986, 108, 41-43. j.).

47 Ezzel szemben az érmebeáramlás néhány tengerparti területen hosszabb ideig, legalább a 7. század végéig kimutatható. A bizánci érmék forgalma az adriai partvidéken kívül Meszembriában, Meszembria környékén, Szilisztrában és Dobrudzsában 630 után is jól adatolt.

48 Meszembria esetében, mivel ez a város 812-ig fontos kikötő- és vásárhely volt, ez nem is különösebben meglepő (FIEDLER 1992, 27, 281. j.. 32, 336. j.; LAIOU 2002, 704; CURTA 2005, 121-122). A szilisztrai érmék koncentrációja pedig megerősíti azt a korábbi feltevést, hogy ebben a városban a bizánci életforma legalább Asparuch bolgárjainak megérkezéséig fennmaradt.

49 Dobrudzsát illetően egyetér47 A szórványleletek dobrudzsai elterjedéséhez Id. STOLJARIK1993, 158, Table4; BUTNARIU1985, 216, 98 101. j.l CURTA 1996, 87-95. 108, Fig. 8 23 a balkáni éremleletek részletes tárgyalása során ugyanerre a következtetésre jutott. A rézérmék elterjedéséhez Illírlában és Trákiában ld. MORRISSON 1998, 924-926. Fig. 1 3.' 48 Ezt elsőként Mihaela laeob állapította meg. Sajnos az éremleletekről összeállított katalógusa a benne található sok helytelen vagy idejétmúlt adat miatt csak kritikával használható (IACOB 2000). A kérdést legutóbb Florin Citrta tekintette át. Vö. CURTA 2005, 116. Fig. 1 és 124 131 a következő katalógusszámokkal: no. 3. 5 (Heraclius késői follisai Szilisztrából és Dobrudzsából), no. II (Heraclius egy szilisztrai hexagrammája). no. 15, 17, 23, 28, 29, 36, 38, 43. 46, 50. 52. 53, 58 (II. Constans réz-, ezüst- és aranyérméi Meszembriából, Szilisztrából és Dobrudzsából), no. 62. 65-67. 69. 70. 72. 74. 77, 79. 83, 84, 86, 87 91 (IV. Constantinus réz-, ezüst- és aranyérméi Meszembriából, Szilisztrából és Dobrudzsából). A no. 46-hoz és a no. 79-hez feltétlenül meg kell jegyezni, hogy ezekről az érmékről, II. Constans egy sol idus-verőtövön (MIB 3-4, 642-646/7) készült ezüstjéről (feltehetően mint a MIB ad 3/22), valamint IV. Constantinus egy hexagrammcijáról (MIB 63C. 669-674) csak annyit tudunk, hogy azokat egy Valea Teilor-i tanító, C. Poponete ajándékozta a tuleeai múzeumnak. Összetartozásuk és az, hogy egy nagyobb éremkincs részeit alkották volna, kérdéses, de megengedhető feltevés ( OBERLÂNDER-TÂRNO VEANU 1980, 163-164). Nem így az a rekonstrukció, amely már egy II. Constans (654-659) és IV. Constantinus (669-674) két-két hexagrammájából álló leletről beszél (CURTA 2005. 128. no. 46 és 130, no. 79). 49 Emellett szólnak többek között a IV. Constantinus két ezüstérméjét is tartalmazó szilisztrai ékszerlelet lelőkörülményei, mivel ezt egy bazilika pusztulási rétegében találták, és a tárgyak részben hőhatás következtében deformálódtak (FIEDLER 1992. 14. 138. j.: CURTA 1996. 169. no. 210). Jól illik ebbe a képbe Florin Curia magyarázata is, aki a fél siliquás ezüstérmék ceremoniális jellege alapján ezt a leletet IV. Constantinus al-dunai tartózkodásához köti a bolgárok ellen 680ban vezetett hadjárat idején (CURTA 1996. 114).