A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 11. (Szeged, 2005)

SOMOGYI Péter: Újabb gondolatok a bizánci érmék avarföldi elterjedéséről. Numizmatikai megjegyzések Bálint Csanád közép avar kor kezdetére vonatkozó vizsgálataihoz

Elbáig tartó vándorlásukat a Keleti- és Északi-Kárpátok mentén), és bizonyára fellélegeztek, amikor langobard segítséggel végül is benyomulhattak a Kárpát-medencébe (POHL 1988, 44-48). Most a kazárok voltak azok, akik legkésőbb a 660-as években már a Meotis vidékét is ellenőrizték.

37 Nem csoda tehát, hogy Asparuch bolgárjai a Dnyesztertől és a Dnyepertől keletre fekvő területeiket

38 elhagyták és a folyók és mocsarak védelmében elterülő Onglosnak nevezett vidéken

39 kerestek menedéket. Ebben az összefüggésben nagyon érdekes az Örmény Földrajz tudósítása, miszerint itt Asparuchék avarokra bukkantak, akiket aztán el is űztek erről a vidékről. Ezt a forráshelyet a kutatás vagy szó szerint veszi és elfogadja, hogy az avarok szállásai ténylegesen az Al-Dunáig terjedtek, vagy a távoli krónikás bizonytalan megfogalmazásaként sorolja be és egyfajta irodalmi toposznak tartja (POHL 1988, 277, 18. j.; SZÁDECZK

Y-KARDOS

S 1998, 218, 95. §). Amint láttuk, ekkor már ezen a vidéken nem az avarok, hanem Kuvrat negyedik és ötödik fiának népe tartózkodott. Mivel egy részük útja nyugati irányba éppen az avarokhoz vezetett, esetleg ez lenne a magyarázat arra, hogy az Örmény Földrajz szerzője miért nevezte avaroknak az Asparuch bolgárjai által innen elűzött népet. Egyben egy halvány utalás arra, hogy a kazárok elől menekülő Asparuch saját rokonai elűzése árán juttatta biztonságos szállásterülethez a népét. A fenti történeti rekonstrukció gyenge pontja, hogy II. Constans és IV. Constantinus solidusai a Dnyeper és az Al-Duna közötti síkságról teljes mértékben hiányoznak. Kiderült ugyanis, hogy az 1976-ban, egy gödörház feltárásakor előkerült kis udesti kincslelet záróérmét, a térségből ismert egyetlen II. Constans-solidust, tévesen határozták meg. A mai Dél-Bukovinában, a Szeret felső folyásánál elrejtett éremlelet az előzetes beszámolók szerint Focas, Heraclius, II. Constans és IV. Constantinus egy-egy solidusából állt (MITREA 1979, 374). Ezzel szemben egy 1985-ben megjelent munkában a záróérme Heraclius és Heraclius Constantinus sol idusaként szerepel. Viorel Butnariu, aki eredetiben tanulmányozhatta az udesti solidusokat, közölte az érmék BNP szerinti meghatározását is. Noha a záróérme BNP-típusa 613 és 616 közé keltezhető, Butnariunál a lényegesen tágabb 613 és 629 közötti keltezés szerepel (BUTNARIU 1985, 231, 233, 34. j.).

40 A záróérme MIB meghatározását és a típus korrekt verési idejét (MIB8a, 613-616) csak 2001-ben közölte Monica Gogu, utalással Ernest OberländerTârnoveanu 2000-ben benyújtott doktori disszertációjára. Ugyanakkor közölte az érmék fotóját is.

41 A kutatás nagy szerencséjére, mert már a záróérme fotójára vetett első pillantás is elég volt annak megállapítására, hogy valójában egy MIB 11 (616-625) típusú solidusról van szó! De a Gogu által a másik két solidusra adott meghatározások is pontosíthatók a mellékelt ábrák segítségével: Focas solidusa egyértelműen MIB 9 (1.9.607 609), míg Heracliusé MIB 6a (610-613) típusú. Az udesti soliduslelet körül közel 30 évig tartó zűrzavar természetesen nem maradt minden következmény nélkül. Mivel a Mitrea-féle rövid jelentésben a záróérme II. Constans és IV. Constantinus sol idusaként szerepel, Vladislav Popovic és jómagam a leletet az onogur-bolgár vándorlás numizmatikai bizonyítékaként értékeltük (POPOVIC 1986, 111, 74. j.; POPOVIC 1990. 118; SOMOGYI 1997, 130, 31. j.). De még Butnariu is, noha ő már tisztában volt azzal, hogy a záróérme korábbi időszakból származik, az onogurbolgár vándorlás miatt a 7. század 2. felében bekövetkezett politikai változásokkal hozta kapcsolatba a leletet (BUTNARIU 1985,216). Annak ellenére, hogy Costel Chiriac és Mihaela lacob már jól ismerték a Butnariu-féle érem-meghatározást is, a lelet történeti értelmezésénél továbbra is a záróérme hibás első meghatározására építettek (CHIRIAC 1991, 374, 10-12. j.; IACOB 2000, 486, 490, Repertoriu 1/1). A záróérme közelebbi, de még mindig nem egészen pontos meg37 POHL 1988, 272. 27-28. j. utal a 652. évi, Balanjar kazár város elleni, sikerrel visszavert arab támadásra és a nyugati türk kaganátus 659. évi széthullására. Mindkettő olyan jól datálható esemény, amely a nyugati irányú kazár expanzió kezdetét jelölheti. 38 ROMASOV 1994. 248, 224. j. és 249 Asparuch uralmi területét Nagybulgária legkeletibb részén, az Egorlyk-Manyc-Donvonaltól keletre lokalizálja, de minden történeti érvelés nélkül. 39 Az Onglos lokalizációjáról korábban írottakat C1CUROV 1980. 116. 277. j.; BESEVLIEV 1981. 175. 8. ./.. POHL 1988. 277 17. j. és elsősorban a régészet szempontjából FIEDLER 1992. 21 24 foglalták össze. A kérdéskört legutóbb MADGEARU 2000 tárgyalta. 40 A verési időre vonatkozó Butnariu-féle meghatározást CURTA 1996. 167. no. 195 kritika nélkül átvette. 41 GOGU 2001. 2S3. 2. /., utalással a korábbi irodalomra és 296-297 no. 23-25. Fig. 77226-228, az érmék meghatározásával, méretadataival és fotókkal.