A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 11. (Szeged, 2005)

SOMOGYI Péter: Újabb gondolatok a bizánci érmék avarföldi elterjedéséről. Numizmatikai megjegyzések Bálint Csanád közép avar kor kezdetére vonatkozó vizsgálataihoz

Mivel a 625 előtt vert aranyérmék gyakorisági eloszlása a bizánci évjáradék-íizetések forrásokból jól ismert alakulásához mind az időrend, mind a tendencia tekintetében nagyon jól illeszkedik,

30 nincs okunk kételkedni abban, hogy ezek az aranypénzek a bizánciak által 50-60 éven keresztül fizetett adó halvány visszfényét jelentik, annak ellenére is, hogy az avarokhoz érkező rendkívüli summák ismeretében (POHL 1988, 180-181 és 398, 32. j.),

31 a ránk maradt érmék száma ugyancsak csekély. De ha meggondoljuk, milyen kevés annak a valószínűsége, hogy a nyilvánvalóan csak ritkán sírba került vagy véletlenül elveszített solidusok egyike-másika újra napfényre kerüljön, s aztán az érem leletről még a kutatás is értesüljön,

32 az avar kor kutatása szerencsésnek mondhatja magát, hogy egyáltalán rendelkezik egy, a helyzetet híven tükröző éremállománnyal. E tekintetben például a bolgár kutatásnak sokkal rosszabb a helyzete: az Asparuch bolgárjainak 681 után folyósított összegeknek ugyanis gyakorlatilag nem maradt nyoma a bulgáriai numizmatikai anyagban (FIEDLER 1992, 25, 253. j.; MORRISSON 2002, 959, 964, Fig. 6. 11-12; CURTA 2005. 117, Fig. 2). De ami még ennél is érdekesebb, általában hiányzik a honfoglaló bolgár generáció régészeti nyoma! Természetesen solidusok nem csak hivatalos kapcsolatok útján kerülhettek Avarföldre, és az évjáradékok, ajándékok sem kizárólag csak aranypénzből állottak. Mint azt a néhány ravennai, római és thesszalonikai veret, illetve az itáliai előképekre visszamenő veretutánzatok bizonyítják, más útonmódon is kerültek bizánci aranyak az avarokhoz. Erről tanúskodik az a 39 rézérme is, amelyek a bizánci gazdaság és pénzügyi rendszer hatókörén kívül tulajdonképpen értéktelenek, következésképpen évjáradékok fizetésére alkalmatlanok voltak (WOLOSZYN 1999, I6I-162).

33 Ezért nem meglepő, hogy a rendszeres évjáradék-fizetés 626-os megszűnése után is kerültek itáliai és konstantinápolyi solidusok az avarokhoz. Mivel utóbbiak kizárólag Avarföld délkeleti részéről és csupán kis számban ismertek, az érmebeáramlás nem lehetett különösebben jelentős és csak a határterületre korlátozódhatott. Ebben az összefüggésben azonban nagyon érdekes az a Nikephoroshely, ami előkelő túszok — köztük Heraclius egyik unokaöccse — kiváltásáról tudósít. Bár az esemény közelebbi keltezése bizonytalan, nem kérdés, hogy ennek során nagyobb mennyiségű aranyérme került az avarokhoz a 626 utáni években.

34 Ez a késői váltságdíjfizetés jól megmagyarázná a 626-631 között vert solidusok elterjedését, de az sem kizárt, hogy még a 632-636 között vert darabok is ehhez az eseményhez kapcsolódnak (WOLOSZYN 1999, 160). Ha a 7. század 2. feléből ismert solidusok eloszlása is hasonló képet mutatna, egyszerű lenne a magyarázat: az adófizetések megszűnése után is folytatódott az aranyérmék ettől független, mindig is meglévő „magánúton való" beáramlása, egészen a 8. századig. Azonban a hisztogrammok félreérthetetlenül jelzik, hogy 650 után ismét megnőtt az aranyérmék gyakorisága, a sír- és szórványleleteké egyConstans solidusa (MIB 39, 667/8) Kiskundorozsma-Daruhalom-díílő II. 21. sírjából (MÉSZÁROS PA LLC H SZALONTAI 2005. MS. 5. /.. 12/7. kép). Ezekhez az aranyveretekhez ld. még az 1. táblázatot! A sírokhói előkerült publikálatlan vagy csak a közelmúltban publikált érmék adataiért Istvánovits Eszternek (JAM), Lőrinczy Gábornak, Szalontai Csabának (MFM) és Türk Attilának (MTA RI) tartozom köszönettel. A rézérmék száméinak növekedése jelentősen szerényebb volt, ugyanebből az időből csak négy szórványlelet vált ismertté: II. lustinus follisa (MIB 43a vagy 43d. 572/3) és Focas egy félfollisa (MIB 65AB. 603-610) Aparhant-Csorgóról (ÓDOR 2000. 181. 2/6. kép) és Mauritius Tiberius egy még publikálatlan follisa (MIB 67D, 590/1) Aparhant-V. halastó lelőhelyről, mindhárom magántulajdonban. Szívből köszönöm Odor Jánosnak (WMM) a három rézérme képét. A negyedik rézérme II. Conslansnak 643 és 655 között vert follisa a Bánátból (CURTA 2005. 127. No. 37). 30 Ezt először BÓNA 1993. 530 állapította meg. 31 A korábbi becslések összefoglaló ismertetésével. Walter Pohl könyvének függelékében található egy táblázatos kimutatás is az avaroknak fizetett évjáradékokról a forráshelyek megjelölésével. 32 MORRISSON 2002, 953 így fogalmaz: „ Archaeological evidence as provided by coin finds is more coherent, thought it is affected by a degree of bias. There are two reasons for this: the various laws in modern states that serve to encourage or discourage the dissemination of information and have been, or are, implemented in very different ways, and the fortuitous distribution of finds. " 33 Az arany- és ezüstérmékkel ellentétben a rézérmék különböző pénzverdékből származnak. Ez amellett szól, hogy ezek, mielőtt magán jellegű véletlen események következtében az avarokhoz kerültek volna, hosszabb ideig fizetőeszközként forogtak a bizánci gazdaság hatókörén belül (vö. SOMOGYI 1997, 145). 34 POHL 1988, 246, 12. /., 272 a túszadást 623-ra keltezi, míg a túszok kiváltáséival 626 után, legkésőbb 636-ban számol. SZÁDECZK Y-KAR DOSS 1998, 169. 80. § és 2/2. 87. § 624 tavaszát javasolja a túszadás időpontjául és a 634-636 közötti éveket a túszok kiváltására.