A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 11. (Szeged, 2005)

HEINRICH-TAMÁSKA Orsolya: További adatok a fogazással díszített leletek készítési módjához: a konstrukció

Mint említettük, a konstrukció a tipológia egyik fontos részét képezi, ezért a fogazásos tárgyak vizsgálatát ilyen szempontú értékeléssel zárjuk. A technikai-szerkezeti eredményekből kiindulva azt vizsgáljuk, hogy milyen típusú fémtárgyak kombinációja figyelhető meg az egyes öv- és lábszíjgarnitúrákon, valamint az egyéb funkciójú tárgyakon, és ez miképp egyeztethető össze a garnitúrák kronológiájával, illetve eredetével. A SZÍJ VÉGEK A fogazással díszített tárgyak között a legtöbb technikai variációs lehetőséget a szíjvégeknél lehet megfigyelni. Ebben a csoportban mindhárom, a bevezetőben megnevezett konstrukciós részletnek jelentősége van: az összeillesztésnek, a töltőanyagoknak és a felerősítésnek. A szíjvégeket a felhasznált főelemek számától függően három-, kettő- és egyrészes konstrukciókra osztottuk fel (1. kép la-c; 1. táblázat). A vizsgált leletanyagban a háromrészes szíjvégek igen gyakoriak (2. táblázat). A külön készített elő- és hátlapot egy forrasztással rögzített, keskeny oldallap köti össze. E három darabon túl minden esetben egy további elemet, az ún. tokszélt is rögzítették a szíjvégekre. Ez egy vékony lemez, amelyet a szíjvég felső, nyitott végén körbehajlítottak, és a két végét egymásra hajtva forrasztották a hátlaphoz (1. kép la). Az ebbe a csoportba tartozó leletek öntöttek. Ez többnyire annyit jelent, hogy a fogazással díszített előlap öntött munka, a hát- és oldallap azonban vékony lemezből készült. Jellemző, hogy az öntött előlapok rendkívül vékony öntvények (pl. Káp/22/7-10: 10. kép; SchwP/0/1: 15. kép 6; Zam/193/1, 3-8: 19. kép 2; Zam/1354/1: 22. kép 4). Az így előállított szíj vég üres belsejét, a tárgy stabilitása érdekében, ki kellett tölteni. Sajnos ebben a csoportban egyetlen esetben sem lehetett biztos nyomát találni a töltőanyagnak, ami azzal magyarázható, hogy természetes anyagot használtak. Ez éppúgy lehetett az öv bőrszíja,

3 mint egy falapocska.

4 Hasonló módon tölthették ki a kétrészes szíjvégeket, melyeknél az oldallapot az elő- vagy hátlap visszahajlított széle képezi (1. kép lb; 2. táblázat). Itt kétszer is sikerült a szíjvégekben famaradványt vagy annakjeiét mint töltőanyagot megfigyelni (Hali/203/2; Kunsz/32/1; Bud/372/1: 3. kép la). Ebbe a csoportba sorolhatók azok a szíjvégek is, ahol az előlapot hátulról egy ólomtartalmú anyaggal

5 öntötték ki, melyben egy fémrudat rögzítettek: középen. A fémrudat a szíjvég egész hosszában beágyazták a töltőanyagba, amiből eredetileg csupán a két felfelé hajlított vége látszott ki. Ez a megoldás egyrészt a vékony, a vizsgált anyagban minden esetben préselt tárgy stabilitását szolgálta, másrészt a használati tárgyra való rögzítést is lehetővé tette (1. kép lb; pl. Kör/8/1: 11. kép 2). A kétrészes konstrukciókra az oldalszél ferde kiképzése jellemző, a háromrészes konstrukcióval ellentétben, ahol az oldallapok 90°-os szögben fekszenek az elő- és hátlap között. Az ismert avar kori préselőminták széle szintén rézsútos kiképzésű (pl. Ad/0/1-2: 2. kép 1; Fö/0/1-3: 6. kép 1), ami azt bizonyítja, hogy az ezeken a mintákon préselt lemezek nem csupán egy relieflenyomatot kaptak, hanem a lapot formába is trébelték (HEINRICH-TAMÁSKA 2002, 250-251), mint ahogy egy a kunszentmártoni ötvössírból előkerült félkész vereten (2. kép 3) pontosan megfigyelhető (CSALLÁNY 1933, Taf. II. 20).

6 Az ebbe a csoportba tartozó szíjvégek tehát többnyire préselt lemezből készültek (pl. Bud/372/1: 3. kép 1; Gyö/111/1: 6. kép 3). Kivételt csupán egy pár halimbai lelet jelent, ahol az előlap vékony öntvény, a hátlap egy visszahajlított szélű fémlemez (pl. Hali/203/1-4: 7. kép 2). Csak ezeknél a tárgyaknál formálták a hátlapból az oldalszéleket. A préselt variációknál, az említett szabály értelmében, mindig az előlapot trébelték. Az elterjedési terület szempontjából a három- és kétrészes, fogazással díszített szíjvégek között érdekes különbség figyelhető meg. Míg a háromrészes konstrukció a Dunától nyugatra koncentrálódik, addig a kétrészes variáció elsősorban a Duna mentén és a Duna-Tisza közén található (ld. 23. kép). Ez a 3 A székkutasi temetőben sikerült pl. a szíjvégtokokban bőrmaradványt meghatározni (B. NAGY 1980, 156). 4 Pl. a linz-zizlaui temető 74. sírjából ismert egy fakitöltésü háromrészes ezüst szíjvég (REITER VÖLKER 1996. Kat. Nr. 5.232). 5 Az irodalomban ezt a töltőanyagot egyszerűen mint ólmot említik. Azonban eddig nem vizsgálták meg pontosabban, hogy valóban tiszta ólomról vagy valamilyen fajta ötvözetről van-e szó. Ilyen irányú kutatások jelenleg Bécsben folynak, ahonnan érdekes eredmények várhatók. 6 Hasonló megfigyelést tett Garam Éva a tiszafüredi temető kiértékelése kapcsán (GARAM 1995. 202).