A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 10. (Szeged, 2004)

V. SZABÓ Gábor: A tiszacsegei edénydepó. Újabb adatok a Tisza-vidéki késő bronzkori edénydeponálás szokásához

is része volt. Ezek alapján rögtön adódik egy jelenlegi tudásunk alapján csak bizonytalanul megválaszolható kérdés: milyen csoportot vagy köteléket reprezentált ez az átlagosan 20-25 fős közösség? Jan Bouzek fentebb vázolt ötletéből kiindulva nem zárható ki a lehetősége annak, hogy az edények elrejtését megelőző ceremónia egy szövetségi vagy alárendeltségi viszonyt megerősítő fogadalom vagy ünnepség volt.

43 Ebben az esetben valószínű, hogy a státuszszimbólumnak tekinthető edényekből végrehajtott rituális étkezésben és italozásban egy adott társadalmi vagy territoriális egység meghatározó személyiségei vettek részt. A rituálé által érintett 20-30 fős létszám már túlmutat egy hagyományos családi-települési közösségen,

44 inkább egy — a vérségi kötelékeket felülrétegző — territoriális társadalmi és gazdasági képződmény jelenlétére utalhat (PALÁTOVÁ-SALAá 2002, 151-152). Ilyen társadalmi csoport lehet a bronzkor folyamán kiformálódó katonai kíséretek vagy férfiszövetségek valamilyen változata (BOUZEK-SKLENÁR 1987, 39; SHERRATT 1997, 392),

45 de jelölheti ez a szám egy előkelő család vagy harcos köré szerveződött, szabad jogállású családokat, fegyvereseket esetleg szolgákat magába foglaló, tekintélyelvű háztartás („oikosz") (FINLEY 1985, 76-77; SPERBER 1999,631 ) tagjainak a létszámát is.

46 A késő bronzkorban Európa-szerte egy új, a korábbitól eltérő ideológiájú és megjelenésű társadalmi elit kialakulásának lehetünk tanúi (TREHERNE 1995; KRISTIANSEN 1999, 180-183). A nyugat- és észak-európai területeken ekkoriban egy meglehetősen differenciáltnak tűnő társadalmi struktúra körvonalazható, amelyben jól elválik egy széles, önmagában is differenciált harcosreteg és egy szűkebb, magát kiemelkedő presztízstárgyakkal definiáló, harci főnökökből álló elit (KRISTIANSEN 1984; KRISTIANSEN 1999; CLAUSING 1999; SPERBER 1999). Az új típusú főnökségek élén álló elit presztízse fenntartásának érdekében rendkivül széles térségekkel alakított ki kapcsolatokat és tartott fenn folyamatos kommunikációt (KRISTIANSEN 1998, 338-339). Ennek eredményeképpen egymástól távoli régiók anyagi és szellemi kultúrájában számos „internacionális" jegy jelent meg és került át a rövid idő leforgása alatt a vele kapcsolatban álló közösségek mindennapi életébe is. Ilyen internacionális és egyben rétegspecifikus jegy lehetett az általunk vizsgált térségben, hogy ekkortól az edénydepók a korábbi periódusokhoz képest új összetételben, látványosabb kivitelben és nagyobb számban jelennek meg, utalva a hozzájuk kötődő események jelentőségének növekedésére/ felértékelődésére. A vezető családok társadalmi státuszuk fenntartásának okán nemcsak a fém nyersanyag beszerzését és szétosztását, hanem a vallási és közösségi élet bizonyos rétegeit is monopolizálták, így kötve magukhoz minél szélesebb rétegeit szűkebb és tágabb közösségüknek (KRISTIANSEN 1984, 203-204; KRISTIANSEN 1998, 336-339). Ebben a megközelítésben depóink étkező- és ivóedényeinek darabszáma egy adott kistérséget uraló közösség (pl. nemzetség, klán, „oikosz") fegyveres férfiainak vagy egy helyi katonai arisztokrata/főnök körül szerveződő kíséretnek a létszámáról is tudósíthatnak

47 Egy ilyen típusú — a közvetlen rokonsági kapcsolatokon túlmutató társadalmi egység belső kohéziójában, illetve a szomszédos csoportok közt kialakuló szövetségi rendszerek létrehozásában és fenntartásában komoly szerepet játszhattak a ceremoniális keretek közt lezajló lakomák, ünnepélyek, közös áldozatok (DIETLER 1990, 362-364, 370-373; SHERRATT 1997, 391-392: PALÁTOVÁ-SALAS 2002, 149, 151).

48 44 Arra, hogy a társadalom elemi/családi szintjein is működnek ezek a rituálék, a kevesebb edényből álló depók utalnak. Jó példa erre térségünkből az oszlári edénydepó, amely két kisebb fazékszerű edényt és mindössze 6 tálkát tartalmazott (KOÓS 2003). 45 A katonai kíséret és a férfiszövetség fogalmához, illetve különbségéhez Id. BOUZEK 1986! 46 A nyugati urnamezős kör vorderpfalz-i régiójában L. Sperber a fegyveres férfisírok térbeli szóródása alapján tett kísérletet ilyen „ kardhordozó " családok köré szerveződő háztartási-gazdasági közösségek territóriumainak a kijelölésére (SPERBER 1999, 629 637). 47 Amennyiben elfogadjuk K. Kristiansen feltételezését, hogy a fegyvereket tartalmazó bronzdepók egy-egy ütközet során az ellenségtől zsákmányolt, majd áldozatként felajánlott tárgyakat tartalmaznak (KRISTIANSEN 1999a), akkor az egyes depók fegyverszámai alapján megbecsülhetjük a fegyveres konfliktusban részt vevő harcoscsoportok hozzávetőleges létszámát. Térségünkben ez a szám a kardok esetében maximum 19 — Hajdúböszörmény (MOZSOLICS 1984) — , a lándzsahegyeknél pedig 31 — Bükkaranyos II. (KEMENCZEI 1974) —, tehát nem tér el lényegesen az edénydepók által mutatott átlagtól. 48 Hasonló értelmezést kínál néhány fémedényeket tartalmazó depó is. Tágabb térségünkből Id. Tamási: 3 csésze (PA TA Y1990, 52-53), Hajdúsámson: 3 csésze, 3 üst (PATA Y1990, 22, 55, 61-62)! Lehetséges, hogy a státuszreprezentáció magasabb fokát jelző fémedények, rangosabb személyiségek részvételével lezajlott, kiemelkedő jelentőségű szertartások, ünnepélyek, szö-