A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 9. (Szeged, 2003)

MARTON Tibor: Mezolitikum a Dél-Dunántúlon – a somogyi leletek újraértékelése

A kaposhomoki leletanyagban szereplő rövid szilánkvakarók, völgyeit, illetve csonkított pengék önmagukban nem zárják ki a középső kőkori keltezést, de ugyanígy előfordulhatnak fiatalabb korszakok lelőhelyein is. A keltezést és a kulturális orientáció felvetését a hegyek és a geometrikus mikrolitok teszik lehetővé. Mindezek alapján egyértelműen mezolitikusnak tartható az ívelten retusált rövid hegy, formai szempontból lényegében megfelel a „tardenoisien hegy" kategóriájának (KOZLOWSKI 1975, 17, 57), melyek jelenléte a Kárpát-medencéhez közeli terülteken a Beuron-Coincy-kultúrkör sporadikus keleti elterjedésével, illetve hatásával függhet össze (KOZLOWSKI 2001, 265), alapvető eltérést jelent viszont, hogy a kaposhomoki darab retusálatlan bázisú. Az ilyen típusú pengehegyek, a vállas változatokkal egyetemben, az Epigravetti hagyományokkal is összefüggésbe hozhatók (KOZLOWSKI 2001, 268). Az aszimmetrikus, „nyújtott alakú" háromszög típusa szintén előfordul a B eurón Coincy-kultúrkör klasszikus lelőhelyein, például az egyik névadó Coincy rétegsorának leletei közt (BARRIÈRE et al. 1969, Fig. 3), de ugyancsak elterjedt a hasonló korú és szintén csak szórványosan keleti eltérjedésü Sauveterrien típusú együttesekben is (KOZLOWSKI 1975,54), mindenesetre biztosan a mezolitikumra keltezhető. Egészen más a helyzet a trapézok értékelésével, hiszen jelenlétük önmagában még nem „elégséges feltétele" a mezolitikus kőiparoknak, bár már a késő mezolitikus lelőhelyeken megjelentek, a korai neolitikumtól egészen a késő rézkorig megtalálhatók (LICH

ARDUS et al. 2000, 6; MATEICTUCOVÁ 2002, 173; KACZANOWSKA-KOZLOWSKI 1987, 33; DOBOSI 1968, 278). A nyakas fúrók kifejezetten „fiatal" típust képviselnek a mezolitikumhoz képest, a fúrók egy-két atipikus darabtól (KERTÉSZ 1993, 84; KERTÉSZ 1991, 33) eltekintve inkább a neolitikum kezdetétől jellemzők (KACZANOWSKA-KOZLOWSKI 1987, 40). Nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a lehetőséget sem, hogy a leletek kronológiai szempontból összetartoznak. Ebben az esetben a biztosan mezolitikumra datálható — és nyugat-európai kapcsolatrendszerrel rendelkező — eszköztípusok trapézokkal közös előfordulása a döntő kronológiai érv. A trapézok megjelenése a késő mezolitikumra tehető, egyrészt a Castelnovien kultúrkör kialakulásával, másrészt a korábbi kőiparokkal összefüggésben mintegy interkulturális jelenségként (KOZLOWSKI-KOZLOWSKI 1979, 68). A Kárpát-medence peremterületein hasonló „trapézos" kőiparok ismertek Nyugat-Szlovákiából, a Vág völgyéből: Dolná Stredá (BÁRTA 1959) és Sered I (BÁRTA 1957) lelőhelyekről, hasonló, bár trapézok nélküli Mostová (BÁRTA 1960) és Tomásikovo (BÁRTA 1955) leletanyaga is.

7 A kelet-szlovákiai Barca I (PROSEK 1959) és az ÉNy-partiumi Ciumesti II (PÄUNESCU 1964) lelőhelyek szintén hasonló összefüggéseket mutatnak.

8 A jászsági területen a trapézokkal is jellemezhető kőiparok egyelőre még csak felszíni gyűjtésből ismertek, Jászberény I (KERTÉSZ 1991, 34), Jászberény II (KERTÉSZ 1993, 89), illetve Jásztelek I (KERTÉSZ 1994, 39) leletanyagában, melyeket a szerző a késő mezolitikus „jászteleki fázis" néven foglalt össze és nagy valószínűséggel a korai atlantikumra keltezett (KERTÉSZ 1996, 26). A jászsági leletanyag elemzése során ugyanakkor világossá vált az is, hogy az itteni mezolitikum helyi, Epigravetti gyökerekkel is rendelkezik, de ugyanitt megtalálhatók a „nyugati" technokomplexek elemei is, vagyis két alapvetően eltérő kulturális rendszer területi határán helyezkedik el (KERTÉSZ 1996a, 25). A kaposhomoki leletek tehát jól elhelyezhetők abban a „trapézos" késő mezolitikus leletkörben, melyben kimutathatók a nyugati technokomplexek elemei is. A nyugati kapcsolatrendszert tükrözi a nyersanyag is: a szentgáli típusú radiolarit már a mezolitikumban elterjedt egészen a morvaországi Smolín és Pfibice lelőhelyekig, melyek leleteit szintén a Beuron-Coincy-leletkörrel hozták összefüggésbe (MATEICIUCOVÁ 2001, 285). A kaposhomoki „definitív" mezolit típusú eszközök között szintén előfordul szentgáli radiolaritból készült példány. A szentgáli radiolarit elterjedése intenzív távolsági kapcsolatokra utal, szemben az észak-alföldi mezolitikum jóval lokálisabb nyersanyag-felhasználásával (KERTÉSZ 1996, 20). A kaposhomoki leletek közt nagy arányban előforduló mecseki radiolarit viszont az eddigi adatok szerint legkorábban a korai vonaldíszes kultúra területén terjedt el (MATEICIUCOVÁ 2001,289). A leletanyag neolitikumhoz való viszonyát a nyersanyag megoszlásán kívül tipológiai indokok is felvetik. Az utóbbi évek kutatásai során Magyarországon is körvonalazódott az a mikroeszközös kőipar, melyre főként trapézok, csonkított pengék és fúrók jellemzők, és a vonaldíszes kultúrkör kialakuló szakaszával hozható összefüggésbe (BÍRÓ 7 A három utóbbi lelőhelyet kifejezetten a Sauveterrien kultúrkörrel hozták összefüggésbe (KOZLOWSKI-KOZLOWSKI1984, 43). 8 A bárcai lelőhely leletanyagát viszont a Beuron-Coincy-leletkörhöz sorolták (KOZLOWSKI 2001, 265).