A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 9. (Szeged, 2003)

SZATMÁRI Imre: Késő gótikus, ember alakú bronz gyertyatartó Sarkadról

Csehországba, Thüringiába, Tirolba, sőt Itáliába, Spanyolországba is (SCHMOTZ 2000, 132). Az azonos eredetet bizonyítják a megvizsgált gyertyatartók egymáshoz hasonló anyagösszetételei, valamint hasonló méretük is (SCHMOTZ 2000,116-120,124,127). A sarkadi gyertyatartó gyártásának ideje közeli lehet a nyugati területek hasonló tárgyaihoz, leleteihez, s így kora szintén a 15. századra tehető. Meg kell azonban jegyezni, hogy a sarkadi emlék a többi között leginkább egyszerűségével tűnik ki, s ez esetleg feltételezi a gyártómühelynek egy kevésbé kidolgozott minőségű, s nyilvánvalóan olcsóbb termékét is, amelyet a távoli területek kisnemesi gazdaságai is megengedhettek maguknak. Felmerül a kérdés, hogyan kerülhetett — még ha esetleg olcsóbb is volt — egy ilyen, igen ritkán előforduló, délnémet (nürnbergi) készítőműhely felé mutató tárgy a 15. század táján Sarkad környékére. A válasz minden bizonnyal a sarkadi, szélesebb értelemben pedig a dél-bihari, illetve a gyulai térség általános politika- és birtoklástörténete, valamint a kor kereskedelmi kapcsolatainak vizsgálata alapján adható meg. Ebben része lehet egyfelől Nürnberg már említett felvirágzásának, kézművesés kereskedelmi központtá válásának, másfelől pedig Magyarország ilyen irányú kereskedelmi kapcsolatainak, importjának. A 15. századi Magyarországon Gyula és Sarkad térsége sem volt elszigetelt vagy periférikus terület (sőt inkább kapcsot jelentett Magyarország központja és Erdély között). Ennek bizonyítására elegendő a neves német festőművész, Albrecht Dürer sajátkezű családi krónikájára utalni. Az ő nagyapja, Antal ugyanis gyermekkorában került Gyulára, s itt tanulta ki az ötvösmesterséget. Házasságából egy lány és három fiú született. Az első fiú volt Albert, a festőművész apja. A családi krónika szerint ő „Magyarországon született, a Váradon alul nyolc mérföldnyire levő Gyula (Jula) nevű városkától nem messze, az annak tőszomszédságában fekvő Ajtós (Eytas) nevű falucskában." Később azonban Németországba ment, s a németföldi mestereknél való tapasztalatszerzés után 1455-ben éppen Nürnbergben telepedett le, s ő is neves ötvösmester lett. Unokaöccse, a Kölnbe költözött Miklós is nála, Nürnbergben tanulta ki az ötvösmesterséget. Ajtósi Albert harmadik gyermekeként Nürnbergben született 1471-ben a később híres festőművésszé lett Dürer Albert. Az Ajtósi/Türer/Dürer nevek jelentésének azonossága egyértelmű, e megfelelés is igazolja a család származási helye és későbbi lakhelye közötti kapcsolatot. A sors különös játéka, hogy éppen ez évben (2002-ben) emlékezünk Ajtósi Antal első fiának, a Nürnbergbe kivándorolt Ajtósi (majd ott Dürerré lett) Albert halálának 500. évfordulójára (HAAN 1878, 12-17, 27-35; SCHERER 1938, 51-54; IMPLOM 1961, 20-21; KRISTÓ 1981, 56-57; SZATMÁRI 1991). A 15. században — a külföldi egyetemek feljegyzései szerint — sok alföldi magyar fiatal tanult Nyugat-Európában: 1415 és 1449 között 13 gyulai tanuló fordult meg például a bécsi egyetemen. Ezzel és Ajtósi Albert külföldi vándorútjával kapcsolatban nem véletlenül tett említést Scherer Ferenc arról, hogy a vándorló egyetemi ifjúság példája a tehetségesebb vagy tehetősebb céhtagok számára bizonyára szintén ösztönzőleg hatott (SCHERER 1938, 52-53, 99). A magyar Alföldnek a délnémet területek felé irányuló kapcsolatai később sem szűntek meg, sőt még inkább kiteljesedtek. Ehhez valószínűleg hozzájárult a gyulai uradalom birtokosainak megváltozása is. 1476-ban kihalt a délvidéki kötődésű Maróthi család. A terület birtokosa Mátyás király, illetve Corvin János, majd a herceg halála után özvegye, Frangepán Beatrix lett, aki 1509-ben újabb házasságot kötött Brandenburgi György őrgróffal. Az 1510-ben bekövetkezett halála után a német származású őrgróf két évtizedes gyulai birtoklása és németföldi kötődése bizonyosan fellendítette a gyulai uradalom és közvetlen térségének nyugati irányú kereskedelmi kapcsolatait. A későbbiekben a reformáció alföldi terjedésével kapcsolatban ugyancsak felélénkültek a nyugati kapcsolatok: pl. Szegedi Kis István Gyulán diákoskodott, majd a wittenbergi egyetemen tanult, s 1545-ben vissza is hívták Gyulára tanárnak (KARÁCSONYI 1896, 54-69, 110-114, 187-188, 194-195; IMPLOM 1961, 15, 23-24; IMPLOM 1973, 7-10). Később a gyulai vár török ostromának és a hősies védekezésnek a híre szintén bejárta a nyugati világot. Nemcsak a Mathias Zündt által készített, a vár 1566. évi török ostromát idéző metszet készült például éppen Nürnbergben, hanem az ostrommal kapcsolatos tudósítások is megjelentek a nürnbergi újságok hasábjain (KARÁCSONYI 1896, 163, illetve a 164-165. oldal közötti kép; SCHERER 1938,213-218). Sarkad ugyan nem tartozott a gyulai uradalom kötelékébe, de a kereskedelmi kapcsolatok e város környékére is kiterjedtek, s nemcsak a 15-16. században, hanem még a 17. század folyamán is. Kitűnő bizonyítéka ennek például az a 6 db aranypénzből álló sarkadi lelet, amely 2001 tavaszán