A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 9. (Szeged, 2003)
HORVÁTH Ferenc: Újabb kun vezéri sír leletei a Kiskunságból: Kiskunmajsa-Kuklis-tanya
azonos formai megfelelője az erdőteleid kengyelpár: talpalója 6,3 cm (FODOR 1976, 259). A tinódi pedig, mint említettük, a pontos méretek ismerete nélkül is a későbbi, széles talpvasú példányok közé tartozhatott. Tehát a talpalók szélessége alapján próbáljuk meg a kengyelek korát megközelíteni, valójában csak az alapi és kölesdi állja ki a „koraiság" próbáját. Teljesen azonos eredményre jutott Hatházi Gábor is, amikor ugyanezeket a tárgyakat formai feltételek szerint vizsgálta: „Eszerint a korábbi alapformához közelítő változatnak látszik megfelelni a lemezes szárú, keskeny talpalójú alapi példány. Valamivel későbbi formának tűnik a kölesdi, s klasszikus besenyő példányoknak tekinthetők a tinódiak. ...Sajátos, köztes típust képvisel a felsőtöbörzsöki kengyelpár. " (HATHÁZI 1996, 229). A besenyő leletek vizsgálatából annyi minden esetre leszűrhető, hogy a legjelentősebbnek tartott tinódi „együttes" minden egyes darabjának korhatározása bizonytalan (a sohasem emlegetett, és talán nem is hozzá tartozó kígyófejes karperec kivételével), emellett nem tekinthető klasszikus (korai, 11. századi, 12. század eleji) besenyő hagyatéknak. Amezőföldi kunok betelepülése időpontját nem ismerjük. Györffy György véleménye szerint a későbbi Hantos-szék első nemzedéke a Duna-Tisza közéről került ide, legkorábban a 14. század közepén (GYÖRFFY 1990, 304). Hatházi Gábor a perkátai temető leleteire és meggyőző logikai megfontolásokra támaszkodva ennél korábbra helyezi az időpontot; 1279-után, de legkésőbb 1280—82-t követően a levert lázadók egy Duna-Tisza-közi csoportjának áttelepítésében gyanítja a hantos-széki kunok első nemzedékét (HATHÁZI 1991,657). Mindezek ismeretében úgy látjuk, a besenyő leleteknek azon részében, amelynek egyébként meglehetősen bajos korhatározásánál a 13. század felé billen a mérleg nyelve, a 13. század végén ide telepített — még akkor pogány szokás szerint temetkezett — kunok előkelőinek hagyatékát kell keresnünk. Ennek még az sem mond ellent, hogy a Hantos-szék a magyarországi besenyők talán legsűrűbben lakott szállásterülete; mint amiként az sem, ha besenyő személy- és helynévi adatok túlnyomó többségben szerepelnek a Dunántúlon. Hiszen a kun helynevek legarchaikusabb — 13. század végi, 14. század eleji — rétegét megőrző pogány személynévi eredetű szállásnevek: Alagaz, Baydamer (Baytemir), Bezther (bczdir), Buthemer (Baytemir), Chabak (Cabak), Dioltha, Gyolcha (Jolci), Ilunchuk, Kaythor (Qaytir, Qaytar) és a Thoman (tuman) családi név ugyanitt fellelhetők (PÁLÓCZI-HORVÁTH 1974, 256-257; PÁLÓCZI HORVÁTH 1986, 217-220; HATHÁZI 1991, 655; MÁNDOKY 2002, 91-92). De a leletanyag besenyő jellege sincs ellentétben ezzel a feltételezéssel, hiszen a Duna-Tisza közéről telepített hantos-széki kunok között a besenyő—oguz- berendi elem akár meghatározó is lehetett. Természetesen ennek a feltételezésnek megerősítésére további támogató vagy cáfoló régészeti, történeti és nyelvészeti adatok szükségesek, hiszen jól tudjuk: a tárgyak története nem esik egybe a népek, népcsoportok történetével. A régészeti tipológia alaptörvénye is erre int: a lelettartomány és kultúratartomány sohasem fedik egymást. IRODALOM BÁLINT 1980 Bálint, Cs.: Der landnahmezeitliche Grabfund von Pestlőrinc. Acta ArchHung 32 (1980) 241-250. BASKI 1987 Baski I.: A magyarországi kun eredetű tulajdonnevek kutatása. In: A Jászkunság kutatása, 1985. Szerk.: Fazekas I. - Szabó L. - Sztrinkó I. Kecskemét-Szolnok 1987, 75-91. CSALLÁNY 1961 Csallány, D.: Nagy Géza régészeti levelei Jósa Andráshoz. — Archäologische Briefe von Géza Nagy an András Jósa. JAME 2 (1961) 51-61. DIENES 1966 Dienes I.: A honfoglaló magyarok lószerszámának néhány tanulsága. — Quelques enseignements tirés de l'harnachement des hongrois conquérants. ArchÉrt 93 (1966) 208-234. DÓKUS 1900 Dókus Gy.: Árpádkori sírleletek Zemplén vármegyében. ArchÉrt 20 (1900) 39-61. FËDOROV-DAVIDOV 1966 Fëdorov-Davydov, G. A.: Kocevniki Vostocnoj Evropy pod vlastju zolotoordynskich chanov. Arheologiceskie památniki. Moskva 1966. FODOR 1972 Fodor I.: Újabb adatok a bánkúti sír értékeléséhez. — Further Data to the Evaluation of the Bánkút Grave. FolArch 23 (1972) 223-242. FODOR 1976 Fodor L: Az osztrogozsszki lelet. Der spätnomadische Grabfund von Ostrogoshsk. Cumania 4 (1976) 255-263. FODOR 1981 Fodor I.: Honfoglaláskori sír Dor oszlón. — Ungarisches Grab von Dor oszló aus dem 10. Jh. ComArchHung 1981, 149-164.