A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 9. (Szeged, 2003)

BÁLINT Marianna: Cölöpszerkezetes faház a Kiszombor-Nagyszentmiklósi úti Árpád-kori településen

nyesett felszíntől számítva. A ház négy sarkában található cölöplyukak mélyebbek a többinél, mélységük 45-54 cm, a nyesett felszintől számítva. A cölöplyukak betöltéséből elvétve került elő faszén, apró kerámiatöredék. A többi házhoz viszonyítva ennek az objektumnak a betöltéséből került elő a legtöbb kerámia, valamint a ház padlószintjén is bontottunk ki több nagyobb töredéket. 2 A legjellegzetesebb darabokból néhány töredéket rajzos táb­lán mutatok be. 3 A leletanyag A ház foltjának nyesése alkalmával előkerült töre­dékek: 1. Vörösbarna színű, apró kaviccsal és homokkal so­ványított, vastag falú, kézi korongon készült fazék aljtöre­déke (28/7.82.11.). 2. Vörösbarna színű, homokkal sová­nyított, vastag falú, kézi korongon készült fazék oldaltöredéke (28/7.82.12.). 3. Szürkésbarna színű, apró kaviccsal és homokkal soványított, korongolt fazék víz­szinten kihajló peremtöredéke (28/7.82.13.). A ház betöltéséből előkerült leletek: 4. Szürkésbarna, sötétszürke színű, sok apró ka­viccsal, kevés homokkal soványított, vastag falú, kézi ko­rongon készült fazekak apró oldal- és aljtöredékei, néme­lyiken bekarcolt vonaldísz (28/7.82.14-16.; 28/7.82.26.; 28/7.82.32-33.; 28/7.82.35.; 28/7.82.44.; 28/7.82.52.; 28/7.82.54.; 28/7.82.56.; 28/7.82.66.; 28/7.82.68-69.; 28/7.82.80.; 28/7.82.84.). 5. Kívül szürkésbarna, belül vö­rösbarna színű, apró kaviccsal és homokkal soványított, vastag falú, kézi korongon készült fazék aljtöredéke (28/7.82.27.). 6. Kívül szürkésbarna, belül vörösbarna, sö­tétszürke színű, apró kaviccsal és homokkal soványított, vastag falú, kézi korongon készült fazék oldaltöredékei, felületén befésült, vízszintes vonalköteg (28/7.82.98.; 28/7.82.100-101.; 28/7.82.110.; 28/7.82.113.). 7. Sárgás­barna színű, sok apró kaviccsal, kevés homokkal soványí­tott, vastag falú, kézi korongon készült fazék aljtöredéke (28/7.82.20.). 8. Szürkésbarna színű, homokkal, kevés ka­viccsal soványított, finom kidolgozású korongolt fazék aljtöredéke (28/7.82.37.). 9. Szürkésbarna színű, homok­kal, kevés kaviccsal soványított, finom kidolgozású, vé­kony falú, korongolt fazék oldaltöredékei (28/7.82.39.; 28/7.82.42.; 28/7.82.47.; 28/7.82.59.; 28/7.82.67.; 28/7.82.74.; 28/7.82.77.). 10. Szürkésbarna színű, homok­kal, kevés kaviccsal soványított, finom kidolgozású, vé­kony falú, korongolt fazék oldaltöredéke, felületén be­karcolt vonaldísz (28/7.82.55.). 11. Vörösbarna színű, apró kaviccsal és homokkal soványított, korongolt fa­zekak apró oldaltöredékei (28/7.82.53.; 28/7.82.75.; 28/7.82.81-82.; 28/7.82.86.). 12. Világosvörös, narancs­színű, sárgásbarna színű, erősen kavicsos soványítású, kézi korongon készült fazekak apró oldaltöredékei (28/7.82.17.; 28/7.82.19.; 28/7.82.21.; 28/7.82.51.; 28/7.82.61.). 13. Vörösbarna, szürkésbarna színű, sötét­szürke színű, kormos felületű, erősen kavicsos soványítá­sú, kézi korongon készült fazekak oldaltöredékei, felüle­tükön bekarcolt párhuzamos vonaldísz (28/7.82.18.; 28/7.82.29.; 28/7.82.40.; 28/7.82.45.; 28/7.82.49.; 28/7.82.58.; 28/7.82.65.; 28/7.82.72.; 28/7.82.89.; 28/7.82.105.; 28/7.82.112.; 28/7.82.115-116.). 14. Vö­rösbarna színű, homokkal és kevés apró kaviccsal sová­nyított, finom kidolgozású, korongolt fazekak oldaltöre­dékei, felületükön bekarcolt párhuzamos vonaldísz (28/7.82.28.; 28/7.82.87.). 15. Sötétszürke színű, erősen kavicsos soványítású, kézi korongon készült fazék kihaj­ló, legömbölyített peremtöredéke (28/7.82.30.). 16. Vilá­gosbarna, vörös barna színű, homokkal soványított, finom kidolgozású, vékony falú, korongolt fazekak oldaltöredé­kei (28/7.82.22.; 28/7.82.24.; 28/7.82.36.; 28/7.82.62.; 28/7.82.76.; 28/7.82.79.). 17. Vörösbarna színű, homok­kal soványított, finom kidolgozású, vékony falú, ko­rongolt fazék oldaltöredéke, felületén befésült hullám­vonal-díszítés (28/7.82.41.). 18. Vörösbarna színű, ho­mokkal soványított, finom kidolgozású, vastag falú, kézi korongon készült fazék oldal töredéke, felületén sűrű, pár­huzamos, bekarcolt vonalakból álló díszítés (28/7.82.97.; 28/7.82.106.). 18. Kívül vörösbarna, belül szürke színű, homokkal soványított, finom kidolgozású, kézi korongon készült fazék oldaltöredékei, felületén befésült vízszintes vonalkötegekből álló díszítés (28/7.82.102.; 28/7.82.104.; 28/7.82.107.). 19. Vörösbarna színű, kormos felületű, ho­mokkal soványított, finom kidolgozású fazék vízszintesen kihajló peremtöredéke (28/7.82.46.). 20. Kívül vörösbar­na, belül sötétszürke színű, erősen kavicsos soványítású, vastag falú, kézi korongon készült fazék oldaltöredéke, felületén sűrű, párhuzamos bekarcolt vonalakból álló dí­szítés (28/7.82.108.; 28/7.82.111.). 21. Kívül sötétszürke, belül vörösbarna színű, erősen kavicsos soványítású, vas­tag falú, kézi korongon készült fazék oldaltöredéke, felü­letén sűrű, párhuzamos bekarcolt vonalakból álló díszítés (28/7.82.99.). 22. Kívül szürkésbarna, belül sötétszürke színű, homokkal soványított, finom kidolgozású fazék ol­daltöredéke (28/7.82.114.). 23. Szürke, szürkésbarna szí­nű, homokkal és kevés apró kaviccsal soványított, vékony falú, finom kidolgozású, korongolt fazék oldaltöredéke, felületén tágközü bekarcolt csigavonal (28/7.82.103.; 28/7.82.109.). 24. Szürkésbarna színű, kormos felületű, erősen kavicsos soványítású, érdes felületű, kézi koron­gon készült, behúzott peremű tál peremtöredéke, felületén sűrű, bekarcolt, párhuzamos vonalakból álló díszítés (28/7.82.122.). 2 A leletanyag mosott, de restaurálatlan, leltározatlan. A kerámiatöredékeket, a restaurálás előkészítéseként, egyedi azono­sítóval látták el. 3 A leletanyagról készült tábla Simó Anna munkája.

Next

/
Oldalképek
Tartalom