A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 9. (Szeged, 2003)

KERTÉSZ Róbert – SÜMEGI Pál: Őskörnyezeti tényezők és a Kárpát-medence neolitizációja: egy új geoarcheológiai modell néhány aspektusa

zaikosság milyen különbséget okozott a letelepedési stratégiában (4. kép). Az akkori élő folyóág mentén található, ligeterdőkkel és vízhatású, jelentős agyagtartalmú, nehezen művelhető talajokkal borított holocén alluviális térszíneken valószínűleg a vadászat, halászat és gyűjtögetés, míg a kiemelkedő, szárazabb, löszös kőzetekkel és csernozjom jellegű talajokkal fedett, ármentes pleisztocén maradványfelszíneken az állattenyésztés és növénytermesztés dominált. Ez a megtelepedési különbség két igen fontos tényezőt vet fel: 1. A kora neolitikumban a Körös-kultúra már megkezdte azt az adaptációs folyamatot, amely során a döntően alluviális területekről a löszös térszínek felé mozdult el a táj használat. Ebben kiemelkedő szerepe volt az Alföldön a holocén allúviumokban szigetszerűen fennmaradó, döntően infúziós lösszel borított térszíneknek, mert átmenetet képeztek az allúviumok és a száraztérszíni löszös felszínek között, így kiváló lehetőséget biztosítottak a már meglévő termelési tapasztalatok kiterjesztésére (SÜMEGI 2000). Ezért az ártér mikromozaikossága, a lösz borította maradványszigetek meghatározóak voltak a Kárpátmedence neolitizációjában (SÜMEGI 2000), mert a kora neolit közösségek elsősorban ezeken telepedtek le, míg a mezolit vadászcsoportok a ligeterdő borította allúviumokban éltek (KERTÉSZ 1991; KERTÉSZ 1993; KERTÉSZ 1996; KERTÉSZ 2001; KERTÉSZ et al. 1994). A mezolit vadászok térben rendkívül közel kerültek a kora neolit élelemtermelőkhöz, viszont a folyóparti környezet különböző habitatjait hasznosították. 2. Az ártéri mozaikosság, a pleisztocén maradványfelszínek, „löszös szigetek" előrevetítették a kora neolitikumban csak funkcionálisan eltérő jellegű, a késő neolitikumban kicsúcsosodó, hierarchikus központ/periféria rendszerének kialakulását (SÜMEGI 2000). A központi helyek hosszú ideig lakott, többrétegű, ún. telltelepülésekké fejlődése az egyik leglényegesebb társadalmi és gazdasági folyamat a neolitikum során. Ebben egyértelműen szerepet játszott a mozaikos környezet: a kiemelkedő, ármentes, jó talajtani és növényzeti adottságokkal rendelkező pleisztocén maradványtérszínek olyan helyzeti energiákkal rendelkeztek, amely révén nagyobb emberi csoportok tartós megtelepedése lehetővé vált. Természetesen a társadalmi és gazdasági folyamatok döntőek voltak a telltelepülések kialakulásában és fejlődésében, de a központi helyek létrejöttében a természetes környezet is meghatározó volt. Nem véletlen, hogy a Kárpátmedencei, egyértelműen balkáni kulturális kisugárzáshoz kapcsolható tellkultúrák makroszinten csak azokon a területeken fejlődtek ki, ahol a szubmediterrán éghajlati hatás és a mozaikos környezettel rendelkező alluviális síkok egyaránt megtalálhatók voltak. Feltételezzük, hogy a térben inhomogén környezeti tényezők fontosak lehettek a hierarchikus településhálózat kialakulásában. A késő neolitikumban megfigyeltekhez hasonló környezeti alkalmazkodás mutatható ki a Kárpát-medencében a bronzkori telikultúrák esetében is. ÖSSZEGZÉS Geoarcheológiai kutatásaink során elemzett bizonyítékokra építve egyértelműen megállapítható, hogy a Kárpát-medence egy nagyon jelentős átmeneti régiót alkot a Balkán-félsziget és Európa nyugati részének makroszinten is számottevően eltérő környezete között. Ezek a környezeti különbségek jelen voltak a holocén alatt az elmúlt 10 000 év során, így alapvetően meghatározták a mezolit és neolit népcsoportok életét. A vizsgált területen a folyóvölgyek és a tektonikus eredetű süllyedékek zöld folyosóihoz infiltrációs zónák kapcsolódtak, melyek elsődleges színterei voltak a délről érkező, balkáni kulturális és gazdasági gyökerekkel jellemezhető kora neolit, valamint a helyi késő mezolit népcsoportok interakcióinak. A közelmúlt környezetrégészeti kutatásai alapján a Kárpát-medence centrumában definiálhatóvá vált a KEB AÖB, mely meghatározta a KS északi irányú elterjedési lehetőségeit. A KEB AÖB alapvető szerepet játszott a Kárpát-medence északi részének neolitizációjában és az autochton, balkáni gyökerektől elszakadt vonaldíszes kerámia kultúrájának (AVK, DVK) kialakulásában is. Ezen a domborzati, éghajlati, növényzeti és talajtani szempontból egyaránt átmeneti területen nem csak a tengerszint feletti magasságnövekedésnek köszönhető környezetváltozással, hanem a mezoés mikroszintű mozaikosság hatásával is számolnunk kell. A különböző geológiai fejlődés során kialakult pleisztocén maradványfelszínek, „löszös szigetek" és holocén alluviális síkságok eltérő talajvíz és domborzati adottságokkal jellemezhetők.