A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 9. (Szeged, 2003)
SZARKA József: A kalandozó magyarok temetkezéseiről
változatban is (DIENES 1978, 171). A porrá tört koponyát szinte napjainkig gyógyításra használták, az állatok koponyája pedig bajelhárítóként is szolgálhatott. 25 Érdekes az a szokás, hogy a részeges embert sírban talált koponyából itatják, hogy ne igyon soha többet (DIÓSZEGI 1980, 268). A magyaroknál — sok más néphez hasonlóan - kimutatható a koponyakultusz, azonban a hadjáratokban elesettek fejének hazaszállítása mögött nem ezt kereshetjük, hanem az őskultuszt, vagy egyszerűen azt a természetes igényt, hogy valaki otthon akar temetkezni. Ma sem ritka, hogy egy haldokló vagy az elhunyt családja, függetlenül attól, hogy hol él, szülőhelyét választja temetkezési helyéül. Nem volt ez idegen a külföldi hadjáratokban résztvevőktől sem, és mivel a test elszállítása körülményes lett volna, kiválasztottak egy testrészt, ami ezt szimbolizálja. Ez az emberi lélekből adódó, természetes igény korántsem csak a steppei népekre volt jellemző. Erre érdekes példa akad a Névtelen Minorita gesztájában. 26 Lajos király Aversa falai alatt megsebesül, és végrendeletet tesz a fejét átölelve tartó minoritának. Arra kéri, hogy ha meghalna, a fejét és a szívét vigye el az anyjának, aki sirassa meg, majd temessék el Esztergomban Béla király mellé (KRISTÓ 2000,56). 27 ÖSSZEFOGLALÁS A kalandozó magyarok temetkezéseiről megállapíthatjuk, hogy azokat a hadjáratok forgatagának rendkívülisége befolyásolta. Nem valószínű, hogy adódott megfelelő hely, lehetőség, idő az elesettek eltemetésére, noha - - mint azt az Aspres-lésCorps-i sír értékelése kapcsán megállapítottuk — erre is volt példa. A halottak elégetése mögött valószínűleg nem temetkezési szokást kell keresnünk, hanem a testeknek a megrothadástól, a vadállatok marcangolásától vagy a meggyalázástól való védelmét, azonban vesztes csata után nem valószínű, hogy erre kínálkozott alkalom. Ezekben az esetekben lehetséges, hogy hazaszállították az elesettek fejét, egy hajtincset stb., és azokat otthon eltemethették, illő szertartás keretei között. Az idegenben elesettek temetkezései az ún. jelképes temetkezések. Steppei analógiák vannak arra, hogy holttesteket is hazaszállítottak, bár erre valószínűleg a legtöbb esetben nem volt lehetőségük, és a honfoglalóknál nincs is rá adatunk. A koponya hazaszállítása mögött sem a lélekhitet vagy a koponyakultuszt kell keresnünk, hanem azt az emberi lélekből adódó igényt, hogy hazakerüljünk, illetve — a vizsgált korszakban kimutatható családi temetkezések alapján — ez visszavezethető a honfoglalók őskultuszára. 28 25 Ennek nyomai az Árpád-korban is megvoltak (MÉRJ 1964). 26 A geszta az alábbi eseten túl is érdekes művelődéstörténeti forrás. Említ egy a Pruttal azonosítható Etel nevű folyót, de szerepel benne, például swlyoknak nevezett fabunkó mint fegyver, a beeke szavunk, mikor a magyarok örömrivalgásban törnek ki, illetve itt található egyik legkorábbi magyar nyelvű káromkodásunk is (KRISTÓ 1998, 156; KRISTÓ 2000, 60-61, 63; MELICH 1925, 7). 27 „ Deus seit quod tota anima mea in manibus Fratrum minorum est: ideopostquam me mortuum videris accipe caput et cor meum, et porta matri mee, et postqam me amarissime defleuerit, sepelias in Strigonio circa sepulcrum regis Bele in ecclesia beate Virginis Ordinis Fratrum minorum, in qua nunc et semper eligo sepeliri" (FLORIANUS 1884, 159). 28 Természetesen nem véletlen, hogy a fej et — vagy Lajos király esetében a fejet és a szívet — választották ki, ugyanis az emberi tudatban ezekben a testrészekben található a lélek (FODOR 1999, 75-78).
