A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 9. (Szeged, 2003)

RÉVÉSZ László: Újabb adatok a Karos-Eperjesszög I. honfoglalás kori temető értékeléséhez

hogy az I. temető szerkezete hasonló lehetett a tőle déli irányban alig 120 méterre teljesen feltárt II. temetőéhez (1. kép l).

10 Szórvány jellege miatt a jegyzőkönyvekből megismert, s a hitelesítő ásatás során előkerült leletanyag értékelése sem nyújt számunkra alapvetően új információt. Annyit mindenképpen leszögezhetünk, hogy az I. és a II. temető nemcsak szerkezetében, hanem a leletanyag összetételében is megegyezik egymással, s utóbbi vonatkozásban a III. temetővel is rokonítható. Mindez ismételten megerősíti korábbi feltevésünket, mely szerint a három temetőt azonos időben, a 10. század első kétharmadában használták. Mindhárom lelőhely tartalmazott olyan tárgyakat is, melyek teljesen egyediek vagy párhuzam nélkül állóak a honfoglalás kori régiségek között. A három temetőből eddig összesen öt sírból kerültek elő rozettás ló szerszám veretek (1/12, 11/13, 49, 53, 56. sírok), a II. és a III. temető területén szórványként lelt egy-egy rozettás szíj vég pedig további két, a mezőgazdasági munkák során elpusztított sírra enged következtetni. E hét temetkezéshez immár a hitelesítő ásatás révén egy nyolcadik is csatlakozik. A 2001/8. sírban lelt bronzrozetta (3. kép 3) méretét és díszítését tekintve szinte tökéletesen megegyezik azokkal, melyeket Fettich Nándor szórványként közöl (FETTICH 1937, 135, CXXXII. t. 7-8), s amelyekről feltételezzük, hogy valójában a 12. sír mellékletei közé tartoztak (RÉVÉSZ 1996, 55). Felmerülhet ugyan, hogy az általunk lelt példány az említett temetkezés veretkészletének egyik elkallódott, földben maradt darabja, ez azonban két ok miatt sem lehetséges. Fettich az általa ismertetett rozetták anyagát határozottan aranyozott rosszezüstként ismertette (igaz, éppen e kis kerek rozettákon hiányzott az aranyozás), a mi leletünk viszont bronzból készült. Ennél súlyosabb és egyértelműbb a másik érv: az 1936-ban feltárt 12. sírban nem voltak lócsontok, a 2001/8.-ban viszont igen, mégpedig patinától zöldre festetten! Úgy vélem tehát, hogy bátran kijelenthetjük: immár nyolcra emelkedett a karosi temetőkből ismert rozettás lószerszámos sírok száma. Ez a tény egyedülálló a hazai lelőhelyek tekintetében, csakúgy, mint a veretes tarsolyok magas száma. E méltóságjelvény különböző módon díszített példányait eddig négy karosi sírból ismertük (1/9, 11/11, 41, 61. sír). Ehhez csatlakozik immár ötödikként az általunk talált szórvány bújtatós veret (3. kép 4). Mi sem illusztrálhatja jobban a karosi temetők gazdagságát, mint az a tény, hogy a 10. századi magyar szállásterület veretes tarsolyainak csaknem felét e lelőhelyről ismerjük — a további példányok Bodrogszerdahelyről, ÚjfehértóMicskepusztáról, Tiszavasvári-Nagygyepárosról, Tiszaeszlár-Bashalomról, Budapest-Farkasrétről és Przemyslből kerültek elő — (RÉVÉSZ 1996,133-144). Jóllehet, azt nem tudjuk, hogy milyen volt a véreihez tartozó tarsoly díszítése, a bújtató mintázata eltér a formailag hozzá legközelebb álló bodrogszerdahelyitől, új fehértóitól és przemyslitől, valamint a legtöbb külföldi párhuzamtól. Míg azokon a téglalap alakú bújtatónyílásra támaszkodó vaskos, húsos levelű háromtagú palmettacsokrok láthatók (DIENES 1964, 92-110, 33., 36-37., 39., 43^15. ábra), a karosi példányon mindezt úgymond „negatívban" ábrázolták, s a mintázatot a szegély félpalmettái alkotják. Míg e díszítésmód párhuzamai ismeretlenek hazai tarsolyainkon, pontos megfelelőik előkerültek Csernyigov-Berjozki 15. és 16. kurgánjának leletei (4. kép 1-2) között (FODOR 1977, 87-95, XII. t. 1, 7). Míg az imént tárgyalt lószerszám-, illetve tarsolyveret jól beilleszthető honfoglalás kori leletanyagunkba, a díszes, figurális mintázatú csiholó párhuzamai csak távoli területekről ismertek. E tárgytípus sal az elmúlt évek során G. A. Arhipov és L. A Golubeva foglalkozott behatóan (GOLUBEVA 1987, 113). Megállapították, hogy a bronzfogantyús, figurális ábrázolású csiholok használata a 10. század folyamán és a 11. század elején mutatható ki. Előállításuk fő központja a Felső-Kámavidék lehetett, ahonnan a távolsági kereskedelem révén távoli területekre is eljutott. így kerülhetett a cseremiszekhez is, akik között főként a harcosok mellékleteire jellemző, de előfordul női sírokban is. Az egymásnak hátat fordító szarvasmaszkos lovasok figuráival díszített csiholókat Golubeva e tárgycsoport IV. típusába sorolja, s négy cseremiszföldi lelőhelyét említi. Ezek közül számunkra talán a veszelovi temető a legfontosabb, az a lelőhely, ahonnan a bezdédi tarsolylemez keleti előképe is származik. E temető 16. sírjában találtak egy (4. kép 3), a karosival tökéletesen azonos típusú csiholót (GOLUBEVA 1987, LIV. t. 16). E csiholótípus nagy számban ismert Skandináviában és Haithabuban is, ahova nyilván a viking 10 A képen a 2. temető területén nyitott szelvények az 1986. évi első ásatási idény állapotát mutatják. A szintvonalas felmérés Sándorfi György és Nováki Gyula munkája.