A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 9. (Szeged, 2003)

KOÓS Judit: Késő bronzkori edénylelet Északkelet-Magyarországról

KÉSŐ BRONZKORI EDÉNYLELET ÉSZAKKELET-MAGYARORSZÁGRÓL KOÓS Judit Az M3-as autópálya Borsod-Abaúj-Zemplén me­gyei szakaszának kutatásai során a megye délkeleti részén, Oszlár község Nyárfaszög nevü határrészé­ben került sor egy 2,5 hektár területű feltárásra (KALICZ-KOÓS 1997). A fúráspróbákkal és ásatással átkutatott telepü­lés a Hejő és a Tisza kelet-nyugati irányú eróziós síkjának peremén fekszik. Nyugati részén a Hejő egykori, igen előrehaladott feltöltődési állapotban lévő medre, keletre pedig a Tisza egyik, a folyó­szabályozások idején levágott ága látható. 1 A lelőhely elhelyezkedését világosan megha­tározzák az őskorban állandóan vagy csak idősza­kosan vízzel borított felületek. A Hejő egykori medrébe benyúló földnyelvet gyakorlatilag egész évben víz vette körül, így a védelmi lehetőségei is igen jók lehettek. Kedvező földrajzi adottságai miatt több kor­szakban is lakóhelyül választották ezt a földnyel­vet. Legkorábbi lakói a kora bronzkori Makó-kul­túra népessége (Kr. e. 3. évezred közepe). Ezt követően a késő bronzkorban (Kr. e. 13. század) történt intenzív benépesülése, majd talán valami­lyen környezeti-éghajlati, vízrajzi változásnak kö­szönhetően ismét hosszabb szünet következett. Legközelebb csak a római császárkorban (2-4. szá­zad) találkozunk a félsziget lakóival, a szarmaták­kal. A település legkésőbbi lakói (valószínűleg avarok) a 7-9. században építették kisméretű, kő­kemencés házaikat. Az Oszlár-Nyárfaszögben feltárt település több mint ezer objektumának jelentős része késő bronz­kori, mely emlékanyagról az ásatás kezdeti idő­szakában azt gondoltuk, hogy az a Berkesz-kultúra sajátja. A teljes települési terület feltárása után azonban ez a véleményünk módosult. Eszerint a lelőhelyen napvilágra került késő bronzkori lelet­anyag egy olyan hosszú időn keresztül (RB C-HA1) lakott településről származik, ahol a faze­kasságban és a fémművességben egyaránt felfedez­hetjük a több irányból érkező hatásokat, melyek e két leletcsoport sokszínűségét adják. 2 A település korai időszakának emlékei között a domináns ha­lomsíros kultúra mellett a Piliny-kultúra hatását is megfigyelhetjük, míg a késői periódusában a lelet­anyag egyértelműen a Tisza-vidéki RB D-HA1 korú leletegyüttesekkel mutat hasonlóságot. Az alább bemutatásra kerülő edényleletet a korai idő­szakba tartozónak véljük. A lelőhely legfeltűnőbb különlegessége, hogy az ásatás teljes területén feltárt bronzkori objektu­mok jelentős része nem a mindennapi használatra létesült. Több olyan objektum is napvilágra került, amelyek minden bizonnyal szakrális jelentőségűek voltak. Ezek közé soroljuk azt a gödröt is, amely­nek tartalma egy összetételében, elhelyezési mód­jában sajátos edénydepó volt (1. kép 2). 887. objektum (IV/R szektor): kerek, kiszélesedő ol­dalú, egyenetlen aljú gödör, egy gödörkomplexum közép­ső tagja (1. kép 1). M.: 120 cm. Az edénylelet 60 cm ma­gasságban jelentkezett. Hat darab szorosan egymásra borított, nagyjából egyforma, finom kidolgozású, kihajló, kicsúcsosodó peremű tál mellett két, ugyancsak szájjal le­felé borított fazék hevert a gödörben, szorosan egymásra, egymás mellé rakva. A gödör betöltése erősen faszenes volt, míg az edénylelet alatt rétegenként elkülönithettük a hamus, faszenes és vörösre égett földcsíkokat. Az edények leírása 3 1. Világosbarna-szürke foltos, jól iszapolt, fényezett felületű, egyfülű, ferdén vágott peremű tál (2. kép 1). Fe­nékrésze töredékes. Ragasztott. Ma.: 9 cm, szá. : 23,5 cm. / A település környezetrekonstrukciós vizsgálatáról ld. KOÓS 1998, 501-506! 2 A telepről előkerült fémtárgyak és öntőminták értékelését egy Nagybányán/Baia Mare (Ro) 1998-ban rendezett konferen­cián adtuk közre, ld. KOÓS 2001! 3 A leletanyagot a miskolci Herman Ottó Múzeum őrzi. Leltározatlan.

Next

/
Oldalképek
Tartalom