A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 8. (Szeged, 2002)

BENDE Lívia – LŐRINCZY Gábor: Kora bronzkori temető és település a kiskundorozsmai Hosszúhát-halmon

megbolygatták, a koponya nem eredeti helyzetében feküdt, és egyetlen viseleti tárgy vagy ékszer sem került elő a csonttű kivételével, miközben ez a sír szokatlanul nagyszámú kerámiamelléklettel rendelkezett. Ilyen mennyiségű edénymelléklet csak a Duna jobb partján fekvő Zimony/Zemun (Yu) sljunkarai zsugorított női sírban volt, ahol egy arany lemezdiadém is a mellékletek közé tartozott (VRANIC 1991). Az edények között egyebek mellett volt egy ikeríülű tál is (VRANIC 1991, T. III. 5). Ennek a leletanyagnak, illetve a viseletnek és a temetkezési szokásoknak több kapcsolódási pontja is van az Obéba-Pitvaros-/korai Perjámos-körhöz, még ha emellett számos önálló vonással bír is (KULCSÁR 2000, 59, 35. j.). Összességében tehát úgy látjuk, hogy a kiskundorozsmai temető leletanyagának összetétele alapján a 15. sírban eredetileg egy fontos női státuszjelző tárgynak — akár nemesfém diadémnak —, esetleg egyéb fémmellékleteknek is lenniük kellett. Mindemellett bármennyire megkérdőjelezhető a csonttűk O'Shea szerinti megkülönböztetett státuszjelző szerepe a fém viseleti tárgyak rovására (P. FISCHL 2001, 195-196), melyeknek ő inkább gazdasági jelentőséget tulajdonít, a négy dorozsmai sírban szokatlanul koncentráltan előforduló fém- és kerámiamellékletek mindenképpen a temetőbe temetkező család kiemelt jelentőségét mutatják. A Perjámos-kultúra szőregi temetőjében egyébként a csonttüs sírokban fejdísz, nyaklánc és öv a kísérőmelléklet a kerámia mellett, a bronztűs sírok karperecet és nyakláncot tartalmaznak (P. FISCHL 2001, 196). ÉRTÉKELÉS, TÖRTÉNETI KONKLÚZIÓ A kerámiaanyag bemutatása kapcsán már utaltunk rá, hogy van a párhuzamba vonható lelőhelyeknek egy számszerűen és területi alapon is szűknek tekinthető köre, mellyel mind a leletanyag, mind a temetkezési szokások alapján igen szoros a kapcsolat. Legközelebbi „rokonok" a Móra Ferenc által Röszkén feltárt sírok és a jánoszállási leletek, amelyeket röviddel ezelőtt Kulcsár Gabriella tett közzé, összefoglalva kutatástörténetüket is (KULCSÁR 2000), illetve a Galántha Márta által feltárt sándorfalva-eperjesi temető (TROGMAYER 2001). Valamennyi ebbe a körbe tartozó lelőhely a Tisza jobb partján került elő (1. kép 2). Ugyanakkor más kulturális egységekkel is fedezhetőek fel rokon vonások. A fent ismertetett leletanyag és jelenségek számos ponton kapcsolódnak az Óbéba-Pitvaros-csoport, a Perjámos-kultúra, illetve a Nagyrév-kultúra leleteihez, de számos vonatkozásban különböznek is azoktól. így pl. a kétfúlü, nyomott testű edények, amelyek Pitvaroson vezető formák, hiányoznak ezekből a leletegyüttesekből (V. SZABÓ 1999, 57; KULCSÁR 2000, 55). A kiskundorozsmai temető kerámiaanyagának legkonkrétabb kapcsolata a pitvarosi temetővel az ottani egyetlen ikerfülű tál, illetve egyes nagyrévi hatást mutató fazékformák. Ezek a formák ugyanakkor teljesen hiányoznak a mokrini temető anyagából. Mindemellett a temetkezési szokások vonatkozásában igen szoros a kapcsolat a pitvarosi és perjámosi temetőkkel. A 90-es években számos 14

C-adatot publikáltak a Perjámos-kultúra köréből, három lelőhelyről (O'SHEA 1991. 97-102; RACZKY-HERTELENDI-HORVÁTH 1992, 45; FORENBAHER 1993, 243-244, 249-250; O'SHEA 1996, 37). Az egyetlen temető, melyből adattal rendelkezünk, a mokrini. J. M. O'Shea és Staso Forenbaher adatközléseiben ugyanannak a hat sírnak az adatai ismétlődnek, amelyek Kr. e. 2100 és 1800 közé esnek. A Perjámos-kultúra korai szakaszába sorolható kiszombori telep adatai korábbiak (Kr. e. kb. 2700-2400), mint a mokrini adatok, pedig e temető kezdetét e legtöbb kronológiai rendszer a Perjámos-kultúra kezdetével teszi egy időpontra, mely egyben azt is jelenti, hogy az óbébai és pitvarosi leletek időben a mokrini temető elejével párhuzamosak. A kiszombori telep e korai datálását az ismert kerámiaanyag nem támasztja alá.

16 A kiskundorozsmai adatok

17 lényegében egy a mokrinival megegyező, legfeljebb enyhén idősebb időintervallumot jelölnek ki, tehát, legalább is a 14

C-adatok alapján, nem a Perjámos-kultúra legfiatalabb fázisával egykorúak, ugyanakkor az eredmények legalább megerősítik a temetőknek a leletanyag alapján feltételezett egyidejűségét. 16 P. Fischl K.: A Perjámos-kultúra és a Dél-Alföld koszideri korszaka. PhD disszertáció. Kézirat. Budapest 2000.