A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 8. (Szeged, 2002)

BALOGH Csilla: Rosner, Gyula: Das awarenzeitliche Gräberfeld in Szekszárd-Bogyiszlói Straße. Monumenta Avarorum Archeologica 3.

Rosner, Gyula: Das awarenzeitliche Gräberfeld in Szekszárd-Bogyiszlói Straße. Monumenta Avarorum Archeologica 3. Hrg.: Garam, E. - Vida, T. Budapest 1999 (165 oldal, 81 tábla, 37 ábra) A Magyar Nemzeti Múzeum és az MTA Régészeti Intézete 1995-ben közösen bocsátotta útjára Monumenta Avarorum Archeologica (MAA) néven azt a reprezentatív kiadványsorozatot, melynek harmadik köteteként jelent meg a jelen recenzió tárgyát képező avar temető feldolgozása. A sorozat mind formátumában, mind pedig szemléletében a 60-as években indult, de sajnálatos módon a tervezettnél lassúbb léptekkel haladó és részben anyagi fedezet, részben pedig a nyomdai kapacitás hiányában abbamaradó corpusmunkálatokhoz kötődik, és lehetőséget teremt többek között a régen elkészült, de azóta is kéziratban maradt temető-feldolgozások közlésére. Rosner Gyula, a Szekszárd-Bogyiszlói úti temető ásatója és a kötet szerzője jól ismert a hazai szakmai körökben, ásatói tevékenységét több jelentős lelőhely is fémjelzi. Munkája során különös gondot fordított arra, hogy lehetőség szerint minél hamarabb közzé tegye ásatásainak eredményeit, noha tisztában volt e részpublikációkban rejlő buktatókkal. E szemlélet a következő régészgenerációknál sajnálatos módon nemigen talált követökre. így ismertette a Szerző példás gyorsasággal három tanulmányban a Gyönk-Vásártéren feltárt avar temetőt (ROSNER 1970; ROSNER 1972; ROSNER 1975). Bár az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a temető átfogó publikálására azóta sem került sor. A Dél-Dunántúlon jelentős számú avar temető ismert, melyek között a Szekszárd-Bogyiszlói úti a maga 788 sírjával az egyik legnagyobb és legjelentősebb. Mind a temetkezési szokások és a régészeti leletanyag szempontjából, mind pedig etnikai vonatkozásaiban fontos helyet foglal el az avar kor hazai kutatásában. Ugyanakkor szinte egyedülálló abból a szempontból, hogy a teljesen feltárt temető mellett feltárt a temetőt használó közösség teljes települése is. A település a temetőásatás második évében, 1975-ben került elő a vízjárta terület másik szárazulatán, melyet tíz év alatt sikerült teljesen feltárni. Ennek ásatását szintén Rosner Gyula végezte. A telep és a temető azonos közösséghez tartozását a sír- és telepkerámiák neutronaktivációs vizsgálatával sikerült bizonyítani (BALLÁ 1989, 131-133). A feltárás befejezése után példás gyorsasággal jelent meg a temető részfeldolgozása, melyben a Szerző a ló- és lovastemetkezések, valamint a szarvasmarha- és kecskemaszkos temetkezések közlésére és elemzésére vállalkozott (ROSNER 1977). Azonban a gyors előmunkálat után a temető teljes feldolgozására közel negyedszázadot kellett várnia a kutatásnak. A könyvismertetés tárgyát képező monográfia német nyelven jelent meg, a fordítását Gotlind B. Thurman készítette el. Az illusztrációk Szűcs Árpád, Ősi Sándor és Kádas Tibor munkái. A kötet szerkezete a MAA-sorozat elvei szerint épül fel, áttekinthető és világos. A lelőkörülmények rövid ismertetése után a helyenként sírrajzokkal meg-megszakított sírleírások következnek. Ezt az elemező részek követik, melyben előbb a temetkezési szokások tárgyalására kerül sor, s ezt a régészeti leletanyag funkció szerinti csoportosításban követi. Ezek után kerül sor mintegy összefoglalásként a temető szociológiai és etnikai kérdéseinek tárgyalására. A sorozat szerkesztői elveit követve a jegyzetek a szöveg végén találhatók, ami kissé körülményessé teszi követésüket. Végül az irodalom és rövidítések jegyzéke után a kötet legvégén találhatók a táblarajzok és a fotótáblák. A lelőhely és a leletkörülmények Szekszárd keleti határában, a Bogyiszlói úton a MEZŐGÉP Vállalat új telephely építését kezdte meg 1974 tavaszán. A Duna árteréhez tartozó, egykor vízjárta területből kiemelkedő domb elhordása során jelentkeztek az első sírok. A mindössze három hónapig tartó leletmentés során 470 sír feltárására került sor. A rákövetkező évben a telephely területén kívül is folytatódott az ásatás, s a teljes temető feltárásra került. A sírleírások A rövid bevezető után a szűkszavú sírleírások következnek, melyek lényegre törőek, szerkezetük szerint egységesek és jól követhetők. A sírok elhelyezkedésének azonosítását 10x10 m-es négyzetháló alkalmazása segíti az összesítő térképen. A sírok nagy számával magyarázhatók a leírásoknál jelentkező kisebb pontatlanságok és hiányosságok. A teljesség igénye nélkül típushibaként említjük például, hogy a 16., 330., 338. és 591. síroknál kimaradtak a tájolás adatai, vagy a 335. sír rajzán a padkán lévő nyúzott lóbőrős temetkezésen kívül egy másik nyúzott csikó(?) is látszik (ROSNER 1999, Abb. 6), ami azonban kimaradt a sírleírásból (ROSNER 1999, 46-47). A leírás és a táblarajz több esetben ellentmondásos. Például a 254. sír jelképes temetkezés volt melléklet nélkül (ROSNER 1999, 38), azonban a rajzos táblán e sírból szerepel egy edény (ROSNER 1999, Taf. 18). A fotótáblákon pedig ugyanaz már a 253. sírszámmal van ellátva (ROSNER 1999, Taf. 60. 3). A sírleírások kapcsán a tájolási adatokról általánosságban is elmondható, hogy az égtájak megnevezése nem következetes. A sírleírások alapján uralkodó a Ny-K tájolás, a kevés ellentétes tájolású és még kevesebb É-D tájolású sírral szemben, a temetőtérképre tekintve szembetűnő, hogy lényegesen nagyobb az E-D tájolás gyakorisága. Ezen hibák ellenére összességében a sírleírások könnyen követhetők. A temető 1-786. sírjai biztosan az avar korba sorolhatók, azonban a XIII. és XV. sírnak a temetőhöz való tartozása egyértelműen nem bizonyítható. A sírok Ny-K tájolása beleillik a temető rendjébe, de az erősen zsugorított helyzetben fekvő csontvázak esetleg őskori temetkezésre engednek következtetni. A temetőtérkép C5 egységében látható még két objektum (Q és Y), melyek Ny-K tájolásuk alapján valószínűleg szintén sírok lehettek, de róluk semmilyen közelebbi információt nem tudunk meg a leírásokból. A sírokon kívül a temető keleti oldalán feltárásra került egy, a humuszba ásott vízelvezető árok és a temető közepén egy nagyméretű, téglalap alakú gödör. A szűkszavú leírásuk alapján feltételezhető, hogy belőlük keltező lelet-