A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 8. (Szeged, 2002)

BENDE Lívia – LŐRINCZY Gábor – TÜRK Attila: Honfoglalás kori temetkezés Kiskundorozsma-Hosszúhát-halomról

ismert (KÜRTI 2001, 25-26). Emellett csak a Szeged-Csongrádi úti 36., szintén férfi sírban megfigyelt valódi trepanációt (KOCSIS-MARCSIK-TAJTI 2002) említhetjük. Az innen ismertté vált trepanációk a szokás elterjedési területe szempontjából fehér foltot tüntetnek el, mivel a Maros-torokkal szembeni tágabb területről a 10. századból eddig nem ismertünk sem szimbolikus, sem pedig valódi trepanációt. Ennek részben az lehet az oka, hogy a Maros-torokkal szembeni területről ismert lelőhelyek döntő többségének embertani anyaga nem került be egyik embertani gyűjteménybe sem, ezért igen kevés a vizsgálható koponyák száma.

32 így aztán a területre jellemző, magányos vagy kis sírszámú temetőkből rendelkezésre álló még kisebb mennyiségű embertani anyaghoz viszonyítva még a három lelőhelyen megfigyelt esetszám is jelentős százalékot képvisel. Az a kevés példa, amely a Duna-Tisza köze déli felének belső területéről ismert — Homokmégy-Halom 4. (férfi)sír, Jánoshalma-Kisráta 1. (női) sír, Ladánybene-Benepuszta (férfí)sír (GRY1MAEUS 1996) —, mind jelképes trepanáció. Magának a sebészeti gyakorlatnak az értékelését jelentősen előrevinné, ha Tomka Péternek a valódi trépanait koponyás síregyütteseket tisztázó munkájához (TOMKA 2000) hasonlóan a jelképesen trépanait koponyás temetkezések időrendjét is pontosítanak. A levágott láb esete A szóban forgó sírba temetett férfi mindkét lábfeje a csontváztól távolabb, másodlagos helyzetben, de anatómiai rendben került elő, a koporsó végében, a lócsontok alatt. Ez azt bizonyítja, hogy a temetés során, illetve a ló utólagos rátemetése előtt a halott lábfejét levágták. A halottcsonkítás a temetkezési rendben megmutatkozó babonás szokások egyik eleme, amelylyel az élők igyekeztek óvni magukat a halott visszatérő, ártó szándékú szellemétől.

33 A honfoglalás kori temetkezéseknél gyakran megfigyelhető ez a szokás, minden társadalmi rétegnél előfordul, de temetőnkét csak egy-két sírra jellemző (RÉVÉSZ 1996a, 39). A halott testrészeinek levágására számos példa ismert, előfordul a kéz, a láb(fej) és a fej levágása egyaránt. Amint arra már Bálint Csanád is felhívta a figyelmet, ez a rítus a Felső-Tisza-vidéken és a DélAlföldön a leggyakoribb (BÁLINT 1971, 75). Azonban míg a Felső-Tisza-vidéken a kéz(fej) levágása gyakoribb, a Körös-Tisza-Maros vidéken a láb(fej) levágása mutat tendenciaszerű gyakoriságot.

34 A nyíltartó vaspálcás tegez helye Az övről lecsatolt és a bal felkar mellé helyezett, vaspálcákkal merevített, csontlemezek nélküli nyíltartó tegez rágcsálók által megbolygatott maradványa — a felszerelésére utaló vaskarikákkal —, csak korlátozottan alkalmas ennek a konkrét tárgynak a hiteles rekonstrukciójára, s csupán néhány újabb megfigyelést tehetünk hozzá a korszak tegezeiről eddig megállapítottakhoz (KÜRTI 1992; MESTERHÁZY 1994; KÜRTI 1996; RÉVÉSZ 1996, 169-175; KISS 2000, 78). Sokáig a fordított túlvilághittel hozták összefüggésbe azt a rítust, hogy a ,, tegezt kevés esettől eltekintve, a halott bal oldalára fektették", amelyet a harcos evilági élete során fegyverövének jobb oldalára függesztve viselt (LÁSZLÓ 1943, 57; LÁSZLÓ 1944, 468). Az általunk feltárt lelet vonatkozásában is megfigyelhető az a rítus, hogy a nyíltegezt nem teljesen megtöltve (20-25 db), hanem kevesebb nyílvesszővel helyezték a halott mellé. A nyílhegyek számának rangjelző szerepét (LÁSZLÓ 1944, 132) a kutatás mára elvetette, és Dienes István nyomán (DIENES 1957, 29-31) hitvilági okokkal magyarázza az elhunyt mellé tett nyilak számát. Egyes vélemények szerint ezzel áll összefüggésben az is, hogy az esetek döntő többségében páratlan számban találjuk Őket (RÉVÉSZ 1996, 169). A Kiskundorozsma-hosszúhát-halomi sírhoz hasonlóan a zsombói és az algyői 25. sírban a lecsatolt tegezt szintén a bal oldalra, a felkar mellé helyezték (LŐRINCZY-SZALONTAI 1993,296; KÜRTI 1996, 32 Marcsik Antónia szíves szóbeli közlése. 33 A kérdésről irodalommal részletesen ld. TETTAMANTI 1975. 102-103! 34 A Kárpát-medence alábbi honfoglalás kori sírjaiból ismert a levágott lábffej) rítusa: Bosnjaci 21. és 34. sír (ERCEGOVlC 1961. 225-239), Hencida 5. sír (FETTICH 1937. 95), Hódmezővásárhely-Nagysziget „n " sír (KOVÁCS 1979. 20), Kenézlő 14. sír (JÓSA 1914. 319), Kiszombor-B 184. sír (közöletlen, vö. BÁLINT 1971. 84. 58. jj, Szabadkígyós-Pálligeti-tábla 13. sír (BÁLINT 1971, 73- 74), továbbá Tettamanti Sarolta ide sorolta még a bizonytalan keltezésű Szarvas-Káka, Kettőshalom lelőhely 39. és 41. sírját is (SZABÓ 1964, 63-64: SZALONTAI 1992, 317-318).