A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 8. (Szeged, 2002)
VÖRÖS Gabriella: A vaskúti szarmata halmok leletei (Adatok a szarmata koporsók és gerenda-kamrák köréhez)
tették össze a koporsó két részét. A koporsók hossza összefüggött az elhunyt korával. Mindössze kettő olyan gyermeksírt találtunk, ahol koporsós temetkezést lehetett megfigyelni: a 153. temetkezés 168x91 cm-es méretű sírgödre 4-6 éves gyermek sírja volt, melyben 142 cm-es koporsó volt. A másik, 205. gyermeksírban 154x64 cm-es sírtükörben ugyancsak 142 cm hosszú koporsó körvonalai rajzolódtak elő. Ennek a gyereknek az életkora is 6-7 év lehetett. A felnőttek sírjai nagyjából 2,5-3 m közötti hosszúságot, és hozzávetőlegesen közel 1 m-es szélességet mutatnak. Meglepő, hogy a koporsók méretei is mennyire hasonlóak: 56. sír: 253 cm, 61. sír: 260 cm, 187. sír: 225, 199. sír: 272 cm, 204. sír: 253 cm, 262. sír: 232 cm volt. Érdekes csoportot jelentenek a déli halomcsoporthoz tartozó nagyméretű sírgödrök, ahol azonban a koporsók az előző csoport hosszával azonos méretűek. Ezekben az esetekben felvetődik, hogy a mára jelöletlennek tűnő nagyméretű sírok fölött mégis csak voltak — az ásatásig szemmel láthatóan nagy halmokhoz képest ugyan kisebb — különböző méretű halmok. Álljon itt szemléltetésül négy sír számsora: Sírsz. A sír mérete A koporsó hossza A kapcsok száma Egyéb 656. 388x185 cm 240 cm 2-2 658. 363x221 cm nem mérhető 1 db (rablás miatt) „fakeret": 270x96 cm 659. 368x156 cm 244 cm 2-1 661. 393x219 cm 215 cm 3-2 A kisméretű sírok koporsóitól eltérően, itt előfordul kettőnél több kapocs, ami — ahogyan később látni fogjuk — a jelölt temetkezésekben lesz jellemző. Kőhegyi Mihályban már a feltárás során felmerült, hogy bizonyos temetkezések, ahol különösen nagy volt a sírgödör, és a közvetlen környékén nem voltak sírok, eredetileg halmosak lehettek. A koporsókapcsok számának vizsgálata megerősíti ezt a véleményét. A körárkos sírok köréből jóval kevesebb adattal rendelkezünk. A 188. sír 290x100 cm méretű sír gödrében egy 235 cm-es koporsót lehetett lemérni. Érdekes volt a 194. férfisír, ahol az alacsony termetű férfinak mindössze 155 cm-es koporsót készítettek. A 343-as, 2-2 kapoccsal megerősített koporsó 270 cm hosszú és 95 cm széles volt. A 367-es 280 cm hosszú és kicsit keskenyebb (87 cm-es) volt az előzőhöz képest. A 318-as sírban falenyomatok jelezték a koporsó méretét, itt egy C formájú kapocs maradt, de a méret az előzőekhez hasonló: 290* 115 cm. A halmosok közül néhány példát ragadok ki: az 59-es halom alatti sírgödör a jelöletlen sírok méretéhez hasonlóan mindössze 239x 194 cm-es volt, de 2-2 kapocs tartozott a kb. 227 cm-es koporsóhoz. Az ugyancsak szokványos méretű 69-es sírban (296 x 181 cm) l-l kapcsot mutató koporsó 234 cm volt. Ugyanebbe a kategóriába tartozik a 70-es sír is 270 cm-es hosszal, de itt a sír mérete 438x216 cm volt. Megnéztük a bolygatott, rabolt sírokban is, hogy vajon hány koporsókapocs mutatható ki a különböző rítusú síroknál, vagy legalábbis milyen tendencia a jellemző. Világosan kiderült, hogy a jelöletleneknél a 2 db a jellemző síronként, míg a halmosoknál 3 (642.), 4 (656. sír, 659. sír), sőt 5 db is előfordult (661. sír). Összefoglalóan tehát: mint láttuk, a három csoportban a koporsók méretei közel azonosak, csak abban különböznek, hogy hány kapoccsal zárták össze alsó és felső részüket. Az is teljesen egyértelmű, hogy az S alakú kapcsok méretei, formái mindhárom csoportban egyformák — csak elhanyagolható különbség mutatható ki közöttük —, semmiféle, adatokkal bizonyítható, eltérő tendenciát, különbözőséget nem lehet megállapítani (8. kép). E témakörhöz kapcsolódva, a madarasi temető késői részével egykorú, de jóval kisebb sírszámú két temetőt vizsgáltunk még meg, mindkettő a legkésőbbi szarmata szállásterületen található. A sándorfal va-eperjesi körárkos sírokban, 11 sír közül 7 sírban találtunk koporsóra utaló nyomot (VÖRÖS 1985). Az volt az érdekes, hogy 4 közülük maradandó tartozék, tehát kapocs nélkül, markáns falenyomatokkal jelentkező, jól méretezhető rönkfa koporsók volt. A 7. és a 8. sírban kerültek elő S alakú koporsókapocs-töredékek, ahol viszont a rablás mértéke miatt nem tudtuk meg a koporsó méreteit. Sírszám Sír mér et Koporsóméret 1. sír 280x130 cm 235x55 cm 3. sír 280x130 cm 211x55 cm 5. sír 223x78 cm 254x90 cm 7. sír 286x120 cm 225x57 cm A koporsós sírokat, a 6-7. számúakat kivéve, árok kerítette. Az adatokból jól kitűnik, hogy itt