A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 8. (Szeged, 2002)
P. FISCHL Klára – KISS Viktória: A Vattina-kultúra kutatása és északi kapcsolatainak kérdése
ben messze áll a sír másik, a dolgozat szerint tiszaszentmiklósi (Ostojicevo, Yu) és Pécska XIV (Pecica, Ro) párhuzamokkal rendelkező, tehát jóval fiatalabb korsójától. 8 A karéjos peremkiképzés nem kizárólag perjámosi sajátosság, a Bubanj Hum-kultúra leletei között is általános a korszakban. M. Giric már 1961-ben publikált leleteket Tiszaszentmiklósról (Ostojicevo, Yu) (GIRIC 1961). A lelőhelyen 1981-ben kezdtek ásatást, és 1991-ig 285 sírt tártak fel, amiből a publikáló szerint 77 tartozik a korai bronzkorba sorolt Perjámos-kultúrához és a mokrini temető alapján elkülönített 2. és 3. fázisba sorolhatók. A többi 209 temetkezést Giric a középső bronzkorba sorolta — ahol a temetkezési rítus nem különbözik az előbbi fázistól —, és a pécskai XIV. réteggel, a Vatya-kultúra III. fázisával és Szőreg 4-5 korú sírokkal való párhuzamosságot állapítja meg. A középső bronzkori sírok közül 103 pitoszba temetett gyermek volt. E temetési edények Giric szerint a Bóna által a Gerjen-csoporthoz sorolt edényekkel (Kelebia) mutatnak rokonságot, másutt a pitoszos temetkezések edényeinek rokonait Klárafalvárói említi (GIRIC 1984, 44-45; GIRIC 1989; GIRIC 1996, 140-141). A temetőről eddig sajnos még csak néhány előzetes jelentés látott napvilágot, így igen nehéz állást foglalni a középső bronzkorinak meghatározott sírok kulturális hovatartozásának kérdésében, de az eddig ismertté vált adatok alapján véleményünk szerint a Perjámos-kultúra fiatal fázisában is használt temetőt tárhattak itt fel. A szerb kutatás azonban nehezen szabadul a Perjámos-kultúra kora bronzkori datálásának és a Perjámos—Vattina-kultúrák kronológiai egymásutániságának béklyójától, ezért Giric e temetőnek csak a kora bronzkori sírjait sorolja a Maros-kultúrához. A középső bronzkori sírok esetében gerjeni kapcsolatokat hangsúlyoz, mely csoport Majnaric-Pandzic véleménye szerint sok szállal kötődik a szlavóniai Vattina-kultúrához. A Gerjen-csoport (BÓNA 1975, 111-119) kritikai vizsgálata során az eddig gerjeninek meghatározott leletanyag új értelmezése látott napvilágot. Eszerint a kérdéses területen a Vatya-kultúra koszideri korú, déli területi csoportja élt a magyarországi középső bronzkor végén, amely csoport kerámiájának jellemzője a vatyai alapkarakter mellett a perjámosi, Vattina- és a kései mészbetétes-proto-Szeremle-hatás, illetve jelenlét (P. FISCHL 2000). Amennyiben elfogadjuk ezt az elméletet, a gerjeni (kelebiai) párhuzamok említése már nem kulturális (Perjámos-kultúra) hovatartozásra, hanem csak egy időszakra, a koszideri korszakra utal. Az érintett területről — mely több kultúra találkozási zónája — igen kevés leletanyag ismert, és ezek tipológiai besorolása, mint láttuk, máig nem egyértelmű. A Vattina-, Perjámos- (Maros-) és Vatya-kultúrák késői leletanyagának biztos elkülönítéséhez még számos leletanyag publikálása szükséges. Véleményünk szerint tehát a nemzetközi kutatás jelenlegi álláspontja alapján a kora bronzkor 2-3 időszakában a vizsgált területek mindegyikén új kultúrák kialakulásának lehetünk tanúi, melyek kezdete feltehetően egy Bubanj Hum III - Pancevo-,, Donja Varos " (pre- Vattina, illetve Ljuljaci I) - Óbéba-Pitvaros - kora Nagyrév - Gornea-Orlesti-Cornesti-Crvenka átmeneti horizonthoz kapcsolható. Az e horizontból kialakuló területi kultúrcsoportok: Vattina-, Perjámos- és Cornecti-Crvenka-kultúrák egymás jó szomszédai, feltehetően kereskedelmi partnerei. Eletük vége is nagyjából azonos időhorizontra, de mindenképp azonos eseménytörténethez köthető. A VATTINA-KULTÚRA ESA MESZBETETESKERÁMIA KAPCSOLATA Dunántúli mészbetétes kerámia kultúrája A Vattina-kultúra területére jutott dunántúli mészbetétes kerámiával főként N. Tasié, illetve N. Majnaric-Pandzic, újabban J. Simic foglalkozott. Tasié már nagyon korán felismerte, hogy a Jugoszlávia (ma Horvátország és Jugoszlávia) területén előkerülő mészbetétes díszítéssel ellátott kerámiát több, alapvetően különböző területi és időrendi csoportra lehet szétválasztani. Horvátország baranyai részének (korábban az ún. jugoszláv Baranya) lelőhelyei a dunántúli mészbetétes kerámia elterjedési területének részét képezik, ezeket Mozsolics nyomán a szekszárdi (vagyis dél-dunán8 A Petrovic által közölt leletegyüttes összetartozása nem egyértelmű, a Tasié által bemutatott képeken pedig más edények szerepelnek. Véleményünk szerint a sír mészbetétes bögréje a késő kisapostagi - korai mészbetétes fázisra keltezhető (magyarországi kronológia szerinti keltezése: kora bronzkor 3 - középső bronzkor 1 határa).
