A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 7. (Szeged, 2001)
TÓTH Katalin: Kora bronzkori településrészlet Csongrád határában
rület K-i részén a hengeres, ívelt, tölcséres vagy kónikus nyakú, esetenként duzzadt peremű fazekak a jellemzőek. Néhány lelőhelyen — elsősorban Kelet-Magyarország E-i részén — nagy számban lépnek fel megvastagított nyakú fazekak is, ezek a Ny-i területeken nem fordulnak elő (22. kép 1). Úgy tűnik, hogy a domináns fazékformák közötti különbségeket területi különbségekként értékelhetjük. Ezzel szemben egyértelműen kronológiai jelentőséget tulajdoníthatunk a kultúra fiatalabb időszakában a teljes elterjedési területen fellépő hosszú nyakú kis korsóknak (23. kép). A jelenleg rendelkezésünkre álló adatok alapján nem egyértelmű a vizsgált két táltípus elterjedési különbségeinek értelmezése. A kettős kónikus vagy legömbölyített testű, behúzott vállú, kifelé megvastagított peremű tálak elterjedése elsősorban a Ny-i területekhez kapcsolódik (21. kép 2). Valószínű, hogy területi különbséget jeleznek, bár jóval kisebb számban lépnek fel, mint a hasonló területi elterjedésű, háromszög alakban megvastagított peremű fazekak. A Budapest-Aranyhegyi úti település kivételével — ahol ez az egyik leggyakoribb táltípus — általában csak néhány példány jelenik meg belőlük a lelőhelyeken. A táltípus legömbölyített testű változata elvétve a K-i területeken is fellép, de eltérő peremkialakítással. A fordított csonka kúpos testű, rövid, ívelt nyakú, kihajló peremű tálak túlnyomó többsége az elterjedési terület K-i felén jelenik meg (22. kép 2). Elképzelhető, hogy nagyszámú fellépésük egy-egy leletegyüttesben a kultúra késői időszakára utal, a kérdés eldöntése azonban további kutatásokat igényel. Figyelemre méltó, hogy mindkét vizsgált edénytípus, amely jellemzően a kultúra elterjedési területének Ny-i feléhez kapcsolódik — azaz a kifelé háromszög alakban megvastagított peremű fazekak és a kettős kónikus vagy legömbölyített testű, behúzott vállú, kifelé megvastagított peremű tálak — a Dunántúlon, a Somogyvár-Vinkovci-kultúrában is megjelennek. A kultúrán belüli területi és kronológiai különbségek részletes kidolgozása természetesen további kutatások feladata. Ezen kutatásoknak alapvetően hitelesen feltárt, nagyobb leletegyüttesek közlésére és elemzésére kell épülnie. Az edényformákat és a kerámiaanyag összetételét tekintve a csongrád-sertéstelepi leletanyag a legtöbb hasonlóságot a Tiszakürtön (CSÁNYI 1996) és Csongrád-Saroktanyán (GAZDAPUSZTAI 1966) feltárt településrészlettel, valamint a Hódmezővásárhely-Barci-rétről (KULCSÁR 1997) és Kunfehértó-Kovács-tanyáról (TÓTH 1998) ismert gödrökkel mutatja. ÉLETMÓD A népesség életmódjával kapcsolatban általánosan elfogadott vélemény, hogy nagyállattartó, pásztorkodó népesség voltak, gyakori és gyors helyváltoztatásra rendezkedtek be, telepeik rövid ideig tartó egy helyben tartózkodásra utalnak (ECSEDY 1995, 18; CSÁNYI 1996, 56). Úgy vélem, hogy a népesség életmódjáról a jelenleg rendelkezésre álló nagyon kevés adat alapján nem lehet hiteles képet rajzolni. Azt azonban valószínűnek tarthatjuk, hogy ahogyan a kerámiaanyagban és a települések intenzitásában is jelentős különbségek vannak a kultúra elterjedési területén belül, úgy az életmód sem volt mindenütt azonos. Annál is inkább, mert az életmódot — minden közösség esetében —jelentősen befolyásolják a földrajzi-ökológiai körülmények. Az állatcsontanyag vizsgálata a közösség életmódja szempontjából alapvető fontosságú, hiszen ilyen irányú vizsgálatok eddig alig voltak. 39 A gödrökben nagy mennyiségű — összesen 1141 db — állatcsont került elő. 40 Az állatcsontanyag fel39 Egyetlen lelőhelyről van tudomásom az állatcsontanyag vizsgálatának közléséről, Kompolt-Kistérröl (BARTOSIEWICZ1999, 280-281, 323-324). A lelőhelyen feltárt gödörben — meglepő módon —a sertéscsontok száma volt a legnagyobb, ezt követte a szarvasmarha-, majd a juh- és kecskecsontok száma. Ezeken kívül néhány kutya- és vaddisznócsont került elő. A szerző felhívta a figyelmet arra, hogy a sertések nagy részaránya a vizsgált anyag kicsiny volta miatt a véletlen müve is lehet, hiszen a zoológiáikig meghatározható állatcsontok száma mindössze 54 db volt (BARTOSIEWICZ 1999, 324). A tiszalúc-sarkadi település állatcsontanyagának vizsgálata még nem fejeződött be, egy előzetes osztályozás történt. Eszerint marha, kecske, juh, disznó és ló, valamint a vadászott állatok közül bölény, szarvas, őz és vaddisznó csontjai kerültek elő (SZA THMÁRI1999, 60). A Muzla-Cenkov lelőhelyen feltárt településrészletről marha-, ló- és kutyacsontokat említenek (NOVOTNY 1955, 60). 40 A lelőhely teljes állatcsontanyagának vizsgálatát Vörös István végezte el és közli ugyanebben a kötetben. Részletesen elemzi és összehasonlítja a kora bronzkori és a késő bronzkori állatcsontanyagot. Köszönöm szíves közreműködését, és azt, hogy adatait felhasználhattam.
