A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 7. (Szeged, 2001)
TÓTH Katalin: Kora bronzkori településrészlet Csongrád határában
A lelőhelyen előkerült — zömökebb vagy nyúltabb testű, kónikus, hengeres vagy ívelt nyakú, kihajló, néhány esetben megvastagított peremű — fazekakat tekintve a leletanyag a legtöbb hasonlóságot a Hódmezővásárhely-Barci-réten (KULCSÁR 1997) és Kunfehértó-Kovács-tanyán (TÓTH 1998) feltárt gödrökkel, valamint a Csongrád-Saroktanyán (GAZDAPUSZTAI 1966), Tiszakürtön (CSÁNYI 1996) és Tarnabod-Berekalján (KALICZ 1998) feltárt településrészletekkel mutatja. A fazekakat vizsgálva a legszembetűnőbb, hogy a leletanyagból hiányoznak a kifelé háromszög alakban megvastagított, gyakran bevagdalt peremű fazekak, melyeket a népesség jellegzetes kerámiaformái között tart számon a kutatás (KALICZ 1984, 96). Ez a peremkialakítás és díszítés hiányzik a többi Csongrád megyei leletegyüttesben is (GAZDAPUSZTAI 1966; KÜRTI 1974; KULCSÁR 1997), valamint a népesség Békés (SZÉNÁSZKY 1988; BONDÁR 1999), Szolnok (CSÁNYI 1996), Bács-Kiskun (TÓTH 1998) és Borsod-Abaúj-Zemplén megyei (KOÓS 1999; SZATHMÁRI 1999) leletegyütteseiben, továbbá a romániai területeken is (NÉMETI 1979; GOGÁLTAN 1995; KACSÓ 1997). Ritkán, de előfordul Heves megyében (KALICZ 1998, 16. kép 4, 8-9, 11), valamint gyakrabban Budapest tágabb környékén (KALICZ 1968, Taf. ív. 14-15, 20, 25, Taf. IX. 7; KALICZ-SCHREIBER 1994, Abb. 4. 10, Abb. 5. 4, 6-10, 17-18, Abb. 6. 1,3, 8-9, Abb. 8. 11, Abb. 9. 4, 12, 14, Abb. 10. 11, 14). Gyakori — sőt általában túlsúlyban van a fazekak között — az ÉNy-Dunántúlon (FIGLER 1994, Abb. 4. 12-13, Abb. 5. 2, 4-5, 7, 9, Abb. 6. 6-8, 11-12, 19; FIGLER 1996, 1. t. 2-5), Ausztriában (RUTTKAY 1971, Abb. 17. 12-14, Abb. 15. 3; RUTTKAY 1975, T. 2. 3, 5-7, T. 6. 3-4, 13; RUTTKAY 1983, Abb. 30-34, 52-54, 58-59, 62; SCHWAMMENHÖFER 1989, Taf. 9. 1-5, Taf. 10. 2-3, 8-9, Taf. 12. 4-7, Taf. 13. 6-7; HASENHÜNDL 1997, Abb. 397), Szlovákiában (NOVOTNY 1955, Obr. 10. 11, Tab. V. 4; VLADÁR 1962, Obr. 8; VLADÁR 1966, Abb. 7. 6, Abb. 8. 4, 10, Abb. 9. 5, 7, Abb. 18. 2-5, 8, 11; VLADÁR 1969, Obr. 6. 6, 14, Obr. 7. 1-2, 7, 11, Obr. 8. 1-2, 8, 11, 16, Obr. 9. 3, 10, Obr. 10. 1, 3^1, 8, 10-11, Obr. 11. 2, 10, Obr. 12. 12, 16; TOCÍK 1981, Obr. 23. 8, Obr. 24. 8, 15) és Morvaországban (DOHNÁL 1973, Obr. 1. 6; MEDUNOVA-BENESOVA 1981, Abb. 3. l, Abb. 2. 6). Valószínűleg nem tekinthetjük véletlennek, hogy a Dunától keletre csak elvétve — és eddig csak Heves és Pest megyében — fordul elő, míg Budapest környékén és az attól nyugatra lévő elterjedési területen a leggyakoribb fazékforma. 35 Figyelemre méltó, hogy a Dunántúlon nem csak a Makó-Kosihy-Caka-kultúrában, hanem a Somogyvár-Vinkovci-kultúrában is gyakran fellép (KALICZ 1984, 96). A kifelé háromszög alakban megvastagított, gyakran bevagdalt peremű fazekak mellett hiányoznak a telep anyagából a megvastagított — általában tölcséres — nyakú fazekak is. Ezek a legjellemzőbb fazéktípust képviselik a tiszalúc-sarkadi település anyagában (SZATHMÁRI 1999, Taf. I. 1, Taf. II. 1, 3, Taf. IV. 2, 7, Taf. V. 1, Taf. VII. 8, Taf. VIII. 5, Taf. X. 9, Taf. XII. 6, 13-14, Taf. XIII. 11). Megjelenésük a kultúra elterjedési területének K-i feléhez kapcsolódik, a Dunától Ny-ra hiányoznak, párhuzamaikat a kelet-magyarországi lelőhelyeken és Romániában (KACSÓ 1997, Fig. 3, l) találjuk meg (SZATHMÁRI 1999, 71). A megállapítást annyiban egészíteném ki, hogy K-Magyarország E-i részén még egy lelőhelyen — a Tiszalúc-Sarkadhoz területileg igen közel eső — Oszlár-Nyárfaszögön jelentős számban lépnek fel (KOÓS 1999, 8. kép 1, 9. kép 6, 10. kép 2, 12. kép 6, 15. kép 12), ugyanakkor Kelet-Magyarország középső és D-i területein csak néhány lelőhelyen és kisebb számban (SZÉNÁSZKY 1988, 7. kép 4, 9. kép 4, 6-7; CSÁNYI 1996, IV. t. 4-5). Az amforák a kultúra teljes elterjedési területén megjelennek, a kutatás mai állása mellett használatukban nem ismerhetők fel különbségek az elterjedési terület egyes részei között. Talán annyit jegyezhetünk meg, hogy a kifelé háromszög alakban megvastagított peremkialakítás az amforáknál is megjelenik a kultúra elterjedési területének Ny-i részén (FIGLER 1994, Abb. 5. 13), a K-i területeken azonban nem, így lelőhelyünkön sem. A bemutatott településrészleten előkerült tálak között túlsúlyban vannak a fordított csonka kúpos testű, rövid, ívelt nyakú, kihajló peremű típus változatai. A táltípus megjelenik Csongrád (KÜRTI 1974, 1. kép, 3. kép; GAZDAPUSZTAI 1966, 5. kép 1) Békés (BONDÁR 1999, 7. kép 2, 5-7, 8. kép I; SZÉNÁSZKY 1988, 4. kép 4, 5. kép 7), Bács-Kiskun (TÓTH 1998, 1. kép 2, 6) és Heves megye (BÁNFFY-GOGÁLTAN-HORVÁTH-NAGYVADAY 1999, 16. t. 1; KALICZ 1998, 14. kép 6, 11; KULCSÁR-SZABÓ 2000, 4. kép 5) más leletegyütteseiben, valamint Romániában (NÉMETI 1979, Fig. 2. 2, Fig. 3. 3; KACSÓ 1997, Fig. 1. 2, Fig. 2. 1, 6, Fig. 3. 6; ROSKA 1932, Fig. 9) is. A leggyakoribb táltípusok közé tartozik Hódmezővásárhely-Barci-rét (KULCSÁR 1997, VII. t. 1-4, VI. t. 3-6), Tiszakürt (CSÁNYI 1996, I. t. 4, II. t. 7, III. t. 3-4, ív. t. 1, vu. t. 3), Tiszalúc-Sarkad (SZATHMÁRI 1999, Taf. I. 6, 9, Taf. III. 6, Taf. VIII. 2, 4, Taf. IX. 6, Taf. X. 6, Taf. 35 Szathmári Ildikó is felhívta a figyelmet arra, hogy elképzelhető, hogy a megvastagított, bevagdalásokkal vagy ujjbenyomkodásokkal tagolt peremű fazekak inkább a Makó-kultúra dunántúli fazekasságára jellemzőek (SZATHMÁRI 1999, 71).