A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 6. (Szeged, 2000)
LANGÓ Péter: Honfoglalás kori temetők Szarvas területén
lyezkedhettek el az övön. A halotton — mint általában a honfoglalás kori sírokban — az öv a viseleti helyzetnek megfelelően helyezkedett el. A nagyszíjvéget minden bizonnyal a derékrészhez szorították, így magyarázhatóak a rajta látható kopásnyomok. A szíj tehát nem oldalt, az övön vagy egy bújtatón átbújtatva lógott le, hanem a derékrészhez volt rögzítve, ugyanúgy vagy hasonlóképp, mint a mai kazak pásztoroknál (BENKŐ 1998, 43,100, 103). A veretes övet viselő férfi a Maros-Körös-Tisza által közre zárt területen megtelepedő csoport egyik előkelő tagja lehetett. Ezen a területen a veretes övek viszonylag egyenletesen oszlanak meg. A területről ismert 15, veretes övvel együtt eltemetett férfi, a sírjaikban megfigyelt viseleti elemek és más tárgyak alapján, nem különbözött a Kárpát-medence más területein lelt, hasonló melléklettel útra bocsátott harcosoktól (RÉVÉSZ 1996, 123, 548. j.). A veretes övvel eltemetettek mellett ezen a területen is megtalálhatóak voltak a lócsontok és a lószerszámzat (Földeák, Gádoros, Kunágota 2., 6. sír, Mezőhegyes, Nagymágocs-Homokbánya, Nagymágocs-Mágocsi ér, Szabadkígyós-Pálliget 1. sír, Szentes-Borbásföld). A halott mellé gyakorta oda helyezték íját a nyilakkal együtt, amint erre a sírban talált nyílcsúcsok és tegezmaradványok is utalnak (Földeák, Gádoros, Kunágota 2. sír, Nagymágocs-Homokbánya, Nagymágocs-Mágocsi ér, Szabadkígyós-Pálliget 1. sír, Szentes-Borbásföld). Az egyetlen olyan sajátosság, mely más vidéken ritka, a szablyák mellékletként való sírba tétele (Földeák, Gádoros, Nagymágocs-Homokdomb, Szabadkígyós-Pálliget 1. sír). Szablyamelléklet más területeken, más leletkörnyezetben a honfoglaló magyarság vezető rétegénél fordul elő veretes övvel együtt a sírban. Ezekben a sírokban azonban nem csak a szablya, hanem más méltóságjelvények is mutatták, hogy az itt nyugvók, hajdanvolt eleink gazdag és dicső vezetői voltak (Geszteréd, Kenézlő 1-3., 14. sír, Zemplén). Fegyverek „ Fegyverzetük kard, bőrpáncél, íj és kopja, s így a harcokban legtöbbjük kétféle fegyvert visel, vállukon kopját hordana, kezükben íjat tartanak, és amint a szükség megkívánja, hol az egyiket, hol a másikat használják" (AMTBF 19). így jellemezte Leó császár a türk harcosokat Taktika című munkájában. Eleink félelmetes hírű katonáknak számítottak a 10. században, ahogy arról a korabeli írott források is beszámoltak. Hadi sikereiket kiváló fegyvereiknek, valamint fegyelmezett, a korabeli nyugati és bizánci hadseregeknél jóval felkészültebb hadszervezetüknek köszönhették. Míg ez utóbbi jól rekonstruálható az írott források alapján, addig a hadi eszközökről a régészeti leletek segítségével alkothatunk képet, mivel a kalandozó magyar harcosok magukkal vitték fegyvereiket is a túlvilágra. A szarvasi temetőben a 10. századi temetkezésekből ismert fegyverek közül a legáltalánosabb az íj, illetve a hozzá kapcsolódó tegezek és nyílcsúcsok találhatók meg a legnagyobb számban. A Tessedik Sámuel utcából ezeken kívül ismert még egy szablyatöredék is. íjak. Az íjak jelentőségét jól mutatja a magyar csapatok kudarca Lobbes mellett (GOMBOS II, No. 2256. 933. Folcuin: 25). A fegyver jelentőségét nem felejti el kiemelni Bölcs Leó sem, amikor megjegyzi, hogy „ Üldöztetés közben azonban inkább íjukkal szerzik meg az előnyt" (AMTBF 19). 49 A magyarok félelmetes fegyverét több részből állították össze a hajdani íjkészítők (SZŐLLŐSY 1992a, 443-454). Rekonstruálásuk sokáig váratott magára, ezt jól bizonyítja a Végh Adorján által közölt nemesócsai lelet is, ahol a 7. sírban lelt fegyveres, lovas vitéz íjának a maradványait az eltemetett „rozsdaette vaskardjának" hüvelyét díszítő csontborításként rekonstruálta a lelet közreadója (VÉGH 1881). Az íjat elsőként Cs. Sebestyén Károly rekonstruálta a deszki és a kiszombori temetőkben lelt csontlemezek alapján (CS. SEBESTYÉN 1932, 169-191). Cs. Sebestyén eredményeit később Fábián Gyula ültette át a gyakorlatba, elkészítve a Békés-Povádzug 58. sírban lelt fegyver mását (FÁBIÁN 1967; FÁBIÁN 1984; FÁBIÁN 1985). Munkáját Szőllősy Gábor folytatta, aki a korai avar és a honfoglaló magyar íjak vizsgálata során arra a megállapításra jutott, hogy a honfoglaló magyarok fegyvere más területen alakult ki, mint az avaroké, és a magyarok által használt darabok karjai, szemben a korai avar formával, felajzatlan állapotban nem egyenesek, hanem íveltek (SZŐLLŐSY 1992). A csontlemezekkel megerősített íj karok gyakoriak a magyar sírokban. Bizonyos esetekben azonban nem kerülnek elő nyílcsúcsokkal és tegezzel 49 Hasonlóképp emlékezik meg róluk Regino is: „ multa milia sagittis interimunt, quas tanta arte ex corneis arcubus dirigunt, ut eorum ictus vixprecaveripossit" (MHK322; HKÍF198).
