A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 6. (Szeged, 2000)

LANGÓ Péter: Honfoglalás kori temetők Szarvas területén

tőén mások sem fejtették meg az 1930-as évek elejéig. Fettich Nándor volt végül az, aki rátalált a veretek rendeltetésére, a kenézlői II. temető hasonló leletei alapján (FETTICH 1931, 87-88,93,100). A tárgytípus legrészletesebb összefoglalását Csallány Dezső végezte el (CSALLÁNY 1970, 262-270, 284-299). Anyaggyűjtését később többen kiegészítették (KISS 1986, 257; BÁLINT 1991, 263-264, 141. Taf. XLVII. 1). Legutoljára Révész László vizsgálta meg Csallány és az őt követő kutatók gyűjtését, és arra a megállapításrajutott, hogy a veretes lábbeli megléte számos esetben bizonytalan, mivel a lábbeliveretekhez hasonló véreteket más helyeken is felhasználták a honfoglaló magyarok. Mint Révész László megjegyzi a veretek hasonlósága miatt „funkciójukat csak akkor tudjuk teljes biztonsággal megállapítani, ha megfigyelték és feljegyezték előkerülési helyüket" (RÉVÉSZ 1996, 99). Számos esetben megkérdőjelezte, hogy a sírok valóban veretes lábbelit tartalmaztak. A vitatottak közt találhatóak a Szarvas-Velki-halom 1. sírjából előkerült veretek is. A 12 db ezüst, félgömb fejű szegecset csizmaveretként határozta meg Dienes István a leltárkönyvbe tett leírás során, s annak tartotta a lelet későbbi ismertetésekor (DIENES 1989a, 419). Valószínűleg a leltárkönyvi bejegyzés alapján sorolta a veretes lábbelit tartalmazó sírok közé Bálint Csanád is (BÁLINT 1991, 263). A lelet értékelése kapcsán azonban Révész Lászlónak kell igazat adnunk. Amint az ásatási naplóból kiderül, a megbolygatott sír hírére a lelőhelyre siető Palov Józsefnek még volt lehetősége pontosan megfigyelni a leletek helyzetét. Palovnak az Adattár részére küldött jelentésében az áll, hogy az „aranyozott kantárveretek" a lókoponya belső, az emberi láb felé eső oldalán helyezkedtek el. Valószínűleg a veretek alakja tévesztette meg Dienest, aki Palov jelentését kézbe véve először rozettás lószerszámzatra, majd pedig, látva azok alakját, veretes lábbelire gondolt. Ez utóbbi feltételezése abból adódhatott, hogy valószínűleg hasonlóan a Tessedik Sámuel utca sírokhoz, e sírban is az eltemetett bal oldalán, a láb felett volt elhelyezve a ló. Az újabb temetőfeltárások, legfőképp pedig a karosi sírok jól mutatják, hogy a szarvasi sír megfigyelésénél Palovnak volt igaza, aki kantárveretként említette a véreteket. A karosi II. temető 49. sírjába eltemetett idős nő sírjában a félgömbfejű szegecsek szintén kantárveretek voltak (RÉVÉSZ 1996, 25, 291, 69. t.). Ezek nyomán megállapítható, hogy a Szarvas-Velki-halom 1. sírjában eltemetett nő nem veretes lábbelit viselt, hanem kantárját díszítette olyan véretekkel, melyek más esetben a lábbeli ékesítésére szolgáltak. Veretes öv. A steppei lovasok előkelő voltukat, a közösségen belüli megbecsült helyüket a gazdagon díszített övükkel is kifejezésre jutatták. Ez a szokás már megvolt a hunoknál is, de a díszes fegyveröv viseletének szerepe végigkövethető az ázsiai területen, a türkökön keresztül a mai kazakokig, de megtalálható az európai részhez tartozó füves pusztákon, ahol az öv megmaradt az avaroknál, majd a honfoglaló magyarok viseletében is. A veretekkel díszített hun övet már az „utolsó római költő" Claudius Claudianus is megénekelte, kiemelve azt, hogy milyen nagy presztízsértékkel bírt a tárgy a római előkelők számára (BÓNA 1993, 27). A nomádok által használt övek divatja később is megfigyelhető Bizáncban (DIENES 1964, 33-37), de a 10. század folyamán északi területeken is előfordultak ilyen övek (ARBMAN 1940,249). A két vizsgált szarvasi temetőben veretes övet csak egy elhunyt mellé helyeztek, a Tessedik Sámuel utcai 8. sírba. A lószerszámmal eltemetett férfi derekán körbefutó öv veretei, Gazdapusztai Gyula megfigyelései alapján, „kettős sorban" helyezkedtek el.

47 Gazdapusztai nem ismerte fel az öv rendszerét. Úgy vélte, hogy a kettős sorban elhelyezkedő veretek a sírban összecsúsztak, így (ahogy az a sírrajzon is jól megfigyelhető) egy olyan kéttagú övet rekonstruált, amelynél a szélesebb véretekhez alul egy-egy keskenyebb veret csatlakozott. A szarvasi veretes övet, a tiszaeszlári és a perbetei, valamint a nagykőrösi övhöz hasonlóan, Dienes István rekonstruálta (DIENES 1970, 31, 33. ábra). Dienes felhívta a figyelmet arra, hogy az öv díszei nem két sorban egymás alatt, hanem egy hosszú szíjon egymás mellett helyezkedtek el. Az öv díszítetlen szíjlemezű csatjának karikája szűk nyílással rendelkezik. A nyílás keskenyebb, mint a szíjvég szélessége, amiből az következik, hogy az öv nem volt átbújtatható a csatkarikán. A csat ezek alapján ennél a szíjnál is az övhöz varrt hátsó, díszítetlen zárószíjon helyezkedett el, mint a már említett tiszaeszlári vagy a perbetei öv esetében. Ez a szíj rögzítette az övet viselője derekához, a szélesebb véretekkel ékített rész pedig eltakarta azt. Valószínűleg azért is maradt a zárószíjon ilyen díszí47 Ld. l.j.l