A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 6. (Szeged, 2000)
LANGÓ Péter: Honfoglalás kori temetők Szarvas területén
nő az adott helyre temetkező közösség egyik gazdagabb családjának tagja lehetett, erre utalnak az ezüst ruhaveretek, valamint a lószerszámot díszítő ezüstveretek is. Az ószőlői Velki-halmon feltárt temetőben az 5. sír arra utal, hogy ezen a területen sem kísérte el a másvilágra minden fegyveres harcost a kedvenc hátasa. A sírban nyugvó férfi mellől nem került elő egyetlen, erre utaló csonttöredék sem. A lóval való temetkezés megléte, illetve hiánya e temetőnél sem jelentett feltétlenül rangjelző szerepet, s a fentebb említett síron kívül erre enged következtetni a Tessedik Sámuel utcában lévő 8. sír is, melyben a temető egyetlen veretes övvel eltemetett halottja volt. A sírban a férfi mellett nem voltak lócsontok, csak a lószerszám került elő. A lószerszámos sírok mindkét temetőben a férfisírokhoz kapcsolódtak, erre utal a Tessedik Sámuel utcában a veretes öv, a Velki-halomnál (a Krecsmarik Endre által feltárt 7. és a Dienes István által feltárt 5. sírban) pedig a nyílcsúcsok és a tegezvasalások. A lószerszámok mindkét esetben hasonló helyen, a térdek közelében kerültek elő. A megfigyelt, lóval eltemetett halottaknál a lószerszám általában a lócsontok mellett volt. Ezek alapján úgy tűnik nem volt olyan paripa, melyet felszerszámozva helyeztek volna a gazdája mellé. Zabiák és a zablapecek. A ló irányításához, megállításához és az irányváltoztatáshoz a lovas ember egyik legfontosabb eszköze a zabla. E tárgy segítségével, mint Dienes István írja, a lovas „markában tartja a nagy erejű hátasállatot" (DIENES 1966, 209). A vizsgált két temetőből összesen 5 db zabla ismert. A zabiák közül az egyiket még Krecsmarik Endre találta a Velki-halom 7. sírjában, a további darabok a Velki-halomnál talált temető Palov József által regisztrált 1. sírjában, a Tessedik Sámuel utcai temető 2., 6., 8. sírjában voltak. Mind az öt zabla tört szájvasú, csuklós, két pofakarikás csikózabla. Ez a típus az egyik leggyakoribb forma. A csikózabiák jóval több esetben bukkannak fel egy-egy feltáráson, mint az oldalpálcás darabok, különösen így van ez a magyar szállásterület déli részén, ahol — mint Révész László utalt rá — „ csak elvétve találkozhatunk oldalpálcás zabiákkal, ilyenek olykor még a legrangosabb közösségek lovas felszerelésében sem szerepelnek" (RÉVÉSZ 1996, 42). 27 Az előkerült csikózabiák kivétel nélkül az éles, kemény szájvasú zabiák közé sorolhatók. A sírok leletei pedig jórészt alátámasztják Dienes István megállapítását: „Nyilvánvalóan olyan emberek — pásztorok, harcosok — használták, akik különös kényszert akartak lovukra gyakorolni, akiknek életmódja megkövetelte, hogy lovuk sebes vágta után hirtelen megtorpanjon, gyorsan irányt változtasson, elforduljon" (DIENES 1966, 218). A zabiák töredékes volta miatt ma már nem lehet rekonstruálni, hogy hajdani készítőjük a szájvasakat eltérő méretűre készítette-e, mint a 10. században sok esetben, vagy pedig egyforma hosszúságúra. A Tessedik Sámuel utcai temető egyik leginkább ismert lelete az az apró csonttárgy, melyet még Gazdapusztai Gyula talált a 2. sírban, s amelyet Dienes István adott közre (DIENES 1966, 221-227). Ez a szarvasagancsból kifaragott, a ló száj részétől balra talált apró csonttárgy döbbentette rá Dienes Istvánt arra, hogy miképp szerszámozták fel kalandozó eleink lovaikat, és mi segítette őket a gyors hadrafoghatóság elérésében. 28 A lelet jelentőségét az is növeli — habár már Dienes István is hangsúlyozta, hogy a honfoglaló magyarok valószínűleg több módját is ismerték a zabla felerősítésének —, hogy ez az egyetlen ilyen darab, amely a 10. századi emlékanyagból ismert. Kengyelek. A kengyel steppei megjelenése és viharosan gyors elterjedése jól mutatja a tárgy jelentőségét (DIENES 1958, 125; U. KŐHALMI 1972, 89; BÓNA 1993, 168, 209; U. KŐHALMI 1997, 141). A kialakítása, hasonlóan a zabiákhoz, függött a használó személyi adottságaitól és a lovaglási ismereteitől. Az eltérő méretezésű kengyelek kialakításában is ez a gyakorlatias látásmód játszotta a főszerepet (DIENES 1966, 232). A Szarvas-Tessedik Sámuel utcai sírokban talált töredékes kengyelek közül minden bizonnyal ilyen felemás volt a 2. sírban eltemetett, zablapecekkel felszerelt lószerszám kengyelpárja. A kisebb méretű egy trapéz alakú vállas kengyel volt, míg a nagyobb, ajobb oldali, egy körte alakú. 27 Oldalpálcás zabla az érintett két lelőhelyhez legközelebb Szarvas-Filyó-halomnál került elő (KRECSMARIK 1910a, 176, 5a). Kérdéses marad azonban, hogy a Huba János tanító által begyűjtött zabla valóban a Filyó-halom leletei közé tartozott-e, vagy pedig a Lómer-halomnál megbolygatott sírok egyik mellékleteként került elő (MRT 8, 411, 3.J.). 28 Ahogy Ekkehard krónikája megjegyzi: „celeres pro se quisque viri foras festinant, et ut assueti erant, priusqua (quis) credat parati in acie stabar.t " (MHK 338).
