A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 6. (Szeged, 2000)

BENDE Lívia: Tausírozott díszű övgarnitúra a pitvarosi avar temetőből

Hasonlóan közeli párhuzam a komáromi veret is, bár földbe kerülésére valószínűleg valamennyi övnél később kerülhetett sor. A kárpát-medencei fiatalabb csoport öveinek többségét kitevő, keskeny, hosszú szíj végekből és övveretekből (vö. FIEDLER 1994, Abb. 5) álló garnitúrák (amelyeknek hazai legszebb példái a gyenesdiási és zalakomári együttesek) késői geometrikus tausírozott mintával, illetve plattírozott díszítéssel a legfiatalabbak. Míg az előbbiek — így a pitvarosi, cserkúti övek — készítésének és divatjának ideje az Alpoktól északra a fent említett kronológia szerint a 7. század második negyede, addig az utóbbiak — tehát a hosszú véretekből álló garnitúrák — annak harmadik negyedére keltezhetőek. Párhuzamaik egyaránt bajor, kelet-alemann területről és a langobardoktól, tehát Bajorországból és Felső-Itáliából ismertek (MARTIN 1996, 63-64; MARTIN 1996a, 345). A Kárpát-medence területén elszórtan, valószínűleg nem jelentős időbeli késéssel, több különböző, nagyjából közép avar kori kultúrkörnyezetben ismertté vált néhány sokdarabos garnitúra semmiképpen sem helyi készítmény, melyet a párhuzamokkal mindenben megegyező technikai kivitelezésük is bizonyít; egyfajta — nem feltétlenül kereskedelmi — importként kerülhettek az avar birodalom területére (vö. MARTIN 1996, 64; ZÁBOJNÍK 1996, 285). Itt az egyébként is ismert és széles körben elterjedt övtípus merőben eltérő megjelenésű díszítésével, igényes kivitelével bizonyára értékes rangjelző szereppel bírhatott.

14 A pitvarosi övgarnitúra összetétele meglehetősen hiányos és vegyes, így az ismeretlen Meroving műhelyben, valahol az Alpok északi előterében vagy Itáliában aligha újonnan állították össze ezt az együttest. Nem állíthatjuk ugyan teljes biztonsággal, hogy az összeállítás még ott történhetett, mivel azonban a Kárpát-medencében ehhez a kisebb véretekből álló övhöz csak egy hasonló van, s egyes elemeinek is alig van pontos ismert párhuzama, ez avar területen kívüli összeállítása mellett szól, még ha az összetétele és a veretek száma alapján nem is felel meg maradéktalanul a korabeli germán nemesi viselet követelményeinek (Id. MARTIN- SENNHAUSER-VIERCK 1980, Abb. 12, Abb. 23. 1; MENGHIN 1994, Abb. 11). Figyelembe véve a 72. sírba temetett férfi korát, az övgarnitúra sírba kerülésével a 7. század utolsó harmadában, legkésőbb a 7-8. század fordulóján számolhatunk.

15 14 Az övtípus elterjedéséhez adalék az alsó-bajorországi, igen vegyes antropológiai jellemzőkkel (észak-európai, mediterrán, kelet-európai, mongolid) bíró moos-burgstalli temetőrészlet, ahol a 35. sírban keleti europid-mongolid férfi sírjában pajzsdudor, tausírozott öv- és spathagarnitúra került elő hurkos fülű kengyelpárral együtt. A szerző a leletegyüttest a 7. század közepére keltezi, mindkét garnitúrát észak-itáliai, a pajzsot dél-német munkának tartja, a kengyelt avarnak határozza meg, a férfit másodikgenerációs, asszimilálódott avarnak tartja, akinek elődei feltehetően Eszak-Itálián keresztül juthattak Alsó-Bajorországba. A népesség vegyes összetételét is ez az útvonal magyarázhatja (VON FREEDEN 1985). Ilyen értelemben tehát ennek a garnitúrának semmi köze nincs a kárpát-medencei avar környezetben előkerült tausírozott övekhez. 15 A sír feltárásában Gallina Zsolt, Gyergyádes Tibor, Szőke Agnes (MFM) és jómagam vettünk részt. Az eredeti sír- és részletrajz Szőke Agnes és a szerző munkája. A sír- és részletrajzot Gera Ildikó, az övgarnitúráról készült felvételeket Pápai Zoltán (MFM) készítette. A cikket Nagy Margit (BTM Aquincumi Múzeum) lektorálta. Munkájukért, segítségükért valamennyiüknek köszönettel tartozom. A sírfotók a szerző felvételei.