A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 6. (Szeged, 2000)

BENDE Lívia: Tausírozott díszű övgarnitúra a pitvarosi avar temetőből

az ábrázolás maradéktalanul szimbolizálta az egész állatot. Az állat és a fonatszalag ilyen összeolvadása a II. stílus fő jellegzetessége.

11 E legtöbbször pusztán állkapcsokkal jelzett absztrakt állatfigurák megjelenítése során tartózkodtak minden olyan részlettől, mely a képi kompozíciót megzavarhatta, így csak feltételezhető, hogy olykor négylábúakat, máskor esetleg kígyókat ábrázolnak. S bár egykor e motívumok bizonyára szigorúan meghatározott és általánosan ismert szimbolikus jelentéssel bírtak, azért a nyilvánvalóan rosszul másolt ábrázolások jelentős száma arra enged következtetni, hogy a 7. században ezek jelentése már halványulóban volt (MUHL 1994, 55, 58, 61-63). A motívum különböző mértékű szétesésének folyamata jól nyomon követhető a pitvarosi garnitúra veretein. Valójában valamennyi övveret megformálása egyedi, még a két, kettőspajzs alakú veret állatfejekkel kitöltött alsó mezőjének megjelenítése sem azonos. A vonalas rajzú állatok a sokrészes övgarnitúrákon tűnnek fel, melyeket elsősorban dél-német, kelet-alemann és bajor területekről ismerünk az Alpok északi előteréből, bár a Meroving-kori ornamentika motívumainak többsége nem kötődik csupán egyetlen régióhoz (MUHL 1994, 61). A bizánci eredetű keskeny övtípust a mellékszíjakkal (BÁLINT 2000) ezen a vidéken a 7. század közepén veszik át kelet-mediterrán területről, mely gyökeres változás a férfiviseletet addig jellemző egyszerű szerkezetű, három verettél díszített övtípushoz képest. A langobard Itáliából nemcsak nemesfémből készült, díszes, sok darabból álló övgarnitúrák ismertek (Nocera Umbra, Trezzo suli'

Adda), hanem ezek vasból készült utánzatai, melyeket kezdetben részben ezüst- és sárgaréz tausírozással fedtek; ezt később a plattírozott technika alkalmazása váltotta fel. A díszítés elemeit pedig a náluk honos fonatminta, spirálmotívumok, vonalas állatábrázolás köréből választották. A tausírozott, sok darabból álló garnitúra tehát kelet-alemann, bajor valamint langobard viseleti jegynek tűnik, tükrözi egyben a langobard Itália és az Alpoktól északra fekvő régió közötti kulturális kapcsolatot, frank és burgund területen viszont teljesen ismeretlen (FIEDLER 1994, 37, 40; MENGHIN 1994, 19; MUHL 1994, 57-58). A kárpát-medencei avar kori tausírozott öveket felgyűjtő Max Martin a Dunántúl területén, illetve a Tisza-vidéken előkerült tausírozott övgarnitúrákat egy idősebb és egy fiatalabb csoportra osztotta, melyek a korábban említett észak-alpi övek kronológiai besorolásában a 2., illetve 3. horizontnak, vagyis a három, majd a sok darabból álló garnitúrák csoportjának felelnek meg. Eszerint a kárpát-medencei tausírozott díszű övek fiatalabb csoportjába, tehát a sok darabból álló garnitúrák közé tartozik (MARTIN 1996,63-64; MARTIN 1996a, 345): az Előszállás-Bajcsihegy 200. sírban előkerült arcábrázolásos véretekből álló övgarnitúra (BÓNA 1963, 64-68, Taf. XXIV; BÓNA 1988, 111; AWAREN 1985,40, Abb. 30), a Keszthely városi temető 1951. évi ásatásából, a 6. sírból egy sok darabból álló, hosszú véretekkel díszített, tausírozott övgarnitúra négy vasverete, illetve a 14. sírból hasonló vasveretek töredékei (KOVRIG 1960, 136, 141, 14. kép 6-7, 16. kép 1), a cserkúti szórvány, szalagfonatos övgarnitúra egy állatalakos díszítésű szíj véggel (KISS 1977, Pl. I. 3-6, Pl. LXTV. 1-12), az alattyáni 520. sírban ugyancsak hosszú véretekből álló garnitúra darabjai (KOVRIG 1963, 47, T. XXXTV. 47-51), valamint Sommerein 16. sírjában egy szintén keskeny, hosszúkás véretekkel díszített garnitúra (DAIM-LIPPERT 1984, 220, Taf. 15. 2/14, Taf. 16. 2/5-14; HUNNEN+AWAREN 1996, 286, 5.209). Ide sorolható még a Kölked-Feketekapu-A temető 341. sírjában egy eredetileg sokdarabos öv egyetlen spirálmintás szíjvége, mely kisebb, bronz és ezüst, lemezes szíj végekkel és vascsatokkal került elő együtt, ugyancsak mellékszíj as öv részeként (KISS 1996, 95, Taf. 70, Taf. ill. 7). A kölkedi temetőben ezen kívül valamennyi tausírozott veret háromtagú garnitúrához tartozott, így tehát közöttük ez lehet a legfiatalabb. Az idősebb, tehát a három darabból álló, esetenként szíjvéggel kiegészített övek csoportját zömében a környei és kölkedi temetőkben előkerült garnitúrák teszik ki, kiegészülve egy szekszárdi, egy marosveresmarti/Veresmort (Ro) és egy a század elején a berlini múzeumba került, Dunaszekcső lelőhelyű övvel, melynek mára csak rajza és leírása maradt fenn (MARTIN 1996, 65-69, Abb. 3-4; MARTIN 1996a). Ezeket a tárgyakat Max Martin germán származású mesterek helyben előállított munkáiként értékeli (MARTIN 1996a, 351-352, Abb. 2. 2). Az újabban ismertté vált sok darabból álló övgarnitúrák sorában a pitvarosi állatalakos veretek közeli párhuzama a zamárdi avar temető frissen publikált leletei között, a 749. sírból egy szíjvég; 11 A fonatomamentika kutatástörténetéről, irodalmáról, avar kori vonatkozásairól részletesen: NAGY 1999.