A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 6. (Szeged, 2000)
NAGY Margit – NEUMANN, Günter – POHL, Walter – B. TÓTH Ágnes: A gepidák
sebb településnyomot ismerünk, mint az őket megelőző, császárkori szarmatáktól, vagy a gepidákat követő avarok idejéből. A gepida szállásterület erdélyi részéből, néhány nagyobb folyó völgyéből (Maros, Nagy-Kükül lő, Olt) falusias településeiket ismerjük, míg a Szerémségben nyomaik nyilvánvalóan a késő antik városokban keresendők (Sirmium, Bassianae stb.). Az egyetlen, teljesen feltártnak mondott gepida települést az erdélyi Malomfalván/Moresti (Ro) hozták napvilágra (HOREDT 1979). Az ásatok feltevése szerint a sánc-árok rendszer egykorú a település építményeivel. Felszíni épületként határoztak meg 11 db nagyobb, kővel borított felületet, de ezekről hiányoznak mind a házszerkezet, mind a megépített tűzhely nyomai. Mind a Wielbark-, mind a Csernyahov-Marosszentanna-kultúrában ismertek a nagy, felszínre emelt lakóépületek, de gepida szállásterületen ilyen alig került elő (kivétel: Kisselyk/Çeica Micä, Kisgalambfalva/Porumbenii Mici). Erdélyben és az Alföldön a településjelenségek nagyobb részét földbe mélyített alapú építmények teszik ki: alapterületük 4-18 m 2 , de a 25, illetve 35 m 2-t is elérhetik. Paticsfalúak, padlójuk lesározott-letaposott. A tetőzetet cölöpök tartották; gyakori a 2 és a 6 cölöplyukas alaprajz, de előfordul a 4, illetve 8 cölöpös változat is, a sarokban cölöpös típusúak felmenő falakkal. Az alföldi császárkori építményektől méretükben, szerkezetükben alig térnek el. A gepida földbe mélyített házak közös jellemzője, hogy nem volt bennük megépített tűzhely, hanem csak legfeljebb ideiglenes tüzelés nyoma: ez a szokás az Alföldön a 4-5. század fordulójától figyelhető meg. Ezek az építmények gazdasági melléképületeknek tarthatók: tároló építmények, esetleg háziipari tevékenység színterei (szövés-fonás, csontfaragás). Egy-egy településen belül ezek a kunyhók csoportokat alkottak. Tiszafured-Morotvaparton 6000 m 2-nyi feltárt településrészben 2-4 földbemélyített kunyhóból álló csoportokat ástak ki, s az egyes építménycsoportok (gazdaságok) között 60-80 m volt a távolság. A településeken különböző célokat szolgáló (tároló, agyagnyerő) gödrök és tüzelőhelyek is előkerültek (CSEH 1991). Pannónia Sirmiensis települései és temetői (N. M.). A gepida királyság déli expanziója a Dráva-Száva-köz keleti felére, elsősorban Sirmium elfoglalására irányult. Az 5. század utolsó harmadában, Trafstila uralkodása alatt, ide került a gepida királyi székhely is. Az antik városok (Mursa, Cibalae, Bassiana) gepida megszállásának csekély régészeti nyoma maradt. A germán jellegű leletek keleti gót vagy gepida etnikum szerinti szétválasztása, a két keleti germán nép viseletének, ékszereinek stb. nagy hasonlósága miatt, az esetek többségében problematikus (BIERBRAUER 1991; BIERBRAUER 1994). A romanizált lakosság maradványa ezen a területen együtt élt és temetkezett a germánokkal (VINSKI 1957; DIMITRIJEVIC-KOVAÍEVIC-VINSKI 1962; SIMONI 1977-1978; GERMANEN; MRKOBRAD 1980). Temetők: Kormadin-Jakovo (Yu) (DIMITRIJEVIC 1964), Bocar (Yu) (DIMITRIJEVIC-GIRIC 1971). Pannónia Sirmiensis gepida lakosságát 523-ban Nagy Theoderik parancsára a Rodanus/Rhőne mellé telepítették (VINSKI 1968; BÓNA 1976). A 6. század második harmadától visszafoglalt Sirmium ismét gepida királyi központtá lett; Kunimund király saját monogramjával ezüstpénzt is veretett itt. 567-ig Sirmiumban volt a gepida ariánus egyház püspökének székhelye is (SEVIN 1955; BÓNA 1976). A gepidák az avar korban (N. M.) A történeti források szerint a nép egy része 568 tavaszán a langobardokkal együtt Itáliába vándorolt, s ott önálló falvakban települt le. Régészeti nyomaik az észak-itáliai temetőkben (pl. Imola, Villa Clelia) kimutathatók (MAIOLI-HESSEN 1981; I GOTI). Bizánci források szerint a 7. század elején a Tisza-vidéki szállásterület déli részén, a Tisza alsó folyása mellett a gepidák saját településeiken éltek; e falvak régészeti nyoma ez ideig nem ismert. A Felső-Tisza-vidéken, gepida temetőrészletben II. Iustinus-éremmel (565-578) keltezett sír (Egerlövő) került elő (LOVÁSZ 1991). Általánosan elfogadott vélemény szerint az erdélyi települések egy részében a gepida népesség élete az avar korban is folytatódott. A Maros-völgyi gepida temetőket — Malomfalva/Moresti (Ro), Marosnagylak/Noslac (Ro), Marosveresmart/Vere§mort (Ro) —, a Mezőség legnagyobb temetőjét, Mezőbánd/Bandu de Címpie (Ro) és a Nagy-Küküllő-völgyi baráthelyi/Bratei (Ro) temetőt a gepidák még a 7. században is használták (KOVÁCS 1913; BÓNA 1986a; KISS 1992, eltérően: HOREDT 1986; HOREDT 1988). A kora avar kori, germán jellegű leletek értelmezésével kapcsolatban több alkalommal felmerült a gepida 7 Istvánovits E.: Északkelet-Magyarország területének római kori története. Kandidátusi disszertáció. Budapest 1986.
