A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 5. (Szeged, 1999)
BARBU, Mircea – HUREZAN, Pascu – SZATMÁRI Imre: Márki Sándor és az aradi líceum régiséggyűjteménye (1882-1887)
AZ ARADI L YCEUM RÉGISÉGEINEK JEGYZÉKE I. KÖTET 1. o. Bevezetésül Az aradi gymnasium és reáliskola fennállásának mindjárt első évében, 187475-ben megvetette egy szerény érem- és pénzgyűjtemény alapját s azt a közönségnek egyre fokozódó érdeklődése folytán annyira növelte, hogy rövid idő múlva az oktatás céljainak előmozdítására is alkalmassá tette. A Kövesdy Ignác tanár által szakszerűen és chronologice rendezett collectio üveges szekrényben helyeztetvén el, az a tanuló ifjúság és a közönség részére egyaránt hozzáférhetővé lett. A tanulókban a történelmi előadások által ápolt történelmi érzéknek izmosítása végett azonban kívánatosnak mutatkozott, hogy az intézet egy külön régiségtárnak fölállítását is kezdeményezze s az 1878/9. évi értesítő az éremgyűjtemény körűi Tabajdi Károly és Bohus István által kifejtett áldozatkészségre utalva, (a 71. lapon) már fölhívta a közönséget, hogy „gyűjteményünkről a régiségekben gazdag megyénk területén gyakran előforduló leletek alkalmával 2. o. megemlékezni szíveskedjék." S az 1879/80. évi program (a 49. lapon) ismét azon kérelemmel járult a közönséghez, hogy „netaláni leletek alkalmával az intézetben fölállítani szándékolt régiségtárról megemlékezni — kegyeskedjék." Az oly rég óhajtott múzeum megalkotásának érdeme azonban Török Béla simándi földbirtokosé. Az igazgatósághoz Cs.-Simándról 1881. május 17. intézett lelkes sorainak kiséretében nemcsak a törzskönyvtárt gazdagította 226 művel, hanem 26 (18) jobbadán a megyében talált régiséget is ajándékozott s mint (a 94. lapon) az 1880/81. évi értesítő elösmeri, ezzel tényleg megvetette a régiségtár alapját. Az Aradvármegyére vonatkozó történeti adatoknak és régiségeknek gyűjtése körűi érdemeket szerzett Török Gábornak, Aradmegye néhai alispánjának, említett fia, a régiségeknek kezelésére vállalkozott dr. Márki Sán3. o. dor tanár május 29.-ei köszönő levelére június 15.-én adott válaszában kijelentette, hogy folytatni fogja magán kedvtelésből a gyűjtést továbbra is, de a tárgyakat mind az aradi lyceum számára fogja fenntartani. - Még azon évben Vagács Mihály, Dr Schwester Illés, Náder József, Dömötör László és Dr Márki Sándor urak járultak a szerény gyűjtemény gyarapításához s e gyűjteményről egyesek az 1881/82. tanév folytán is megemlékeztek, úgy, hogy bár a szükséges pénzalap híjjában még csak külön szekrényt sem lehetett beszerezni a tárgyaknak elhelyezésére s azokat — hogy mégis zár alatt legyenek — ez idő szerént csak a törzskönyvtárnak könyvekkel amúgy is túltömött szekrényeiben kell rejtegetni, - joggal jósolhatunk jövőt a további gyűjtésnek; mely hogy rövid időn sikerre vezessen, tanügyünk s a közműveltség érdekében szívből kívánjuk. Arad, 1882. aug. 23. Dr Márki Sándor a régiségtár őre