A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 5. (Szeged, 1999)

PÁVAI Éva: Templomi kegytárgyak tartozékai az ellési monostor területéről

legkésőbbi tagja a csoportnak (KOVÁCS 1962. 103-104). A hódmezővásárhelyi korpusz egy darab lemezből kivágott keresztje egyszerűbb technikával készült, mint a Magyar Nemzeti Múzeum 57.25.B. leltári számú, táblás végű keresztje, amely több, famagra felerősített rézlemezből áll. A vásárhelyi példány ovális végein egy-egy, kör alakú középső részén, a korpusz karjai alatt és felett pedig négy szegecslyuk van. A kereszt talán fa hátlapra volt felerősítve. A szárvégeken lévő egy-egy szegecslyukkal nemcsak a mellékalakokat erősíthették fel a lemezre, de ezáltal a lemezt is hozzászögelhették a fa hátlaphoz. Talán ezzel magyarázható, hogy az alakok hiányoznak a szárvégekről, mert nem annyira a fémlemezhez, mint azon keresztül a fa hátlaphoz voltak erősítve — a fa elkorhadt, így az alakok is elvesztek. Feltehetően kettős rendeltetésű kereszt volt. EPILÓGUS A korpusz nélküli keresztek használata a körmenetek alkalmával a 8. században kezdődik. Jól illusztrálja ezt egy Stuttgartban őrzött pszaltérium (830 körül) miniatúrája, ahol a pap a templomba való bevonulás alkalmával bal kezében hosszú tüskéjénél fogva egy nagy, egyenlő szárú, korpusz nélküli keresztet tart, amelyet az oltár mellett állítanak fel (BLOCH 1992, 15). Az oltár korábban a szentély előtt állt, a pap pedig a hívek felé fordult. Idővel azonban az oltár egyre inkább a szentély keleti végéhez került, így a miséző pap kénytelen volt a népnek háttal, az oltár előtt állni. Hogy a nép a keresztet láthassa, az felkerült az oltárra, illetve az oltár mögött felállított kőből vagy fából készült oltárhátlapra (CZOBOR 1875. 115-116). A korpusznak a kereszten való megjelenítése is arra szolgált, hogy a mise minden egyes alkalmakor megújított keresztáldozatot a hívek minél jobban átélhessék (BLOCH 1992, 15-16). 1200 körül II. Innocenc pápa írja De sacro altari mysterio című művében, hogy a kereszt a mise alkalmával hátul az oltáron, két gyertyatartó között álljon. Előírás nem tette azonban kötelezővé az oltárkeresztek használatát. A körmeneti keresztek ugyanakkor a 12. századtól kötelezőek a templomok felszerelésében; ettől kezdve számolhatunk a kettős rendeltetésű keresztek elterjedésével. Ezekre jellemző, hogy alsó szárukat úgy alakították ki, hogy mind kereszttalpba állítva, mind pedig rúdra tűzve lehetett őket használni (MARTH 1988. 50-52; BLOCH 1992, 17). Vagyis a szegényebb templomoknak egy kereszt is elég volt. Feltehető azonban, hogy a csak előlapjukon díszített kereszteket körmenetben nem használták, azok mindig az oltáron álltak. A három kereszt jelenléte az ellesi monostor egykori gazdagságát jelzi, sejteti továbbá, hogy a keresztek nem feltétlenül kettős rendeltetésűek voltak: egyikük rúdra tűzve a körmenetben, a másikuk pedig a kereszttalphoz erősítve az oltáron vagy az oltárhátlapon tölthette be funkcióját. A fentiekben ismertetett, különböző körmeneti keresztekhez tartozott ellesi leletek arra engednek következtetni, hogy a monostor a 13. században három különböző, nem egy időben megszerzett kereszt birtokában volt. Kettő kereskedelmi úton, a déli zománcművesség műhelyeiből jutott el ide: az egyik kereszt zománcos háttérrel és applikált, aranyozott alakokkal volt ellátva, a másik pedig aranyozott, préselt, vésett díszű háttéren színes kövekkel és színes zománcos figurákkal. A harmadik ellesi kereszt, amelynek korpusza van csak meg, ezen típusok magyar változata volt, egy környékbeli műhelyben készülhetett. A magyar ötvös készítményét talán nem feltétlenül csak a legszegényebb templomok használhatták (LOVAG 1983, 176), hiszen itt tetszetős nyugati keresztekkel egyazon helyen fordul elő.

10 10 A tárgyakról közölt rajzok Koncz Margit grafikus munkái. A cikket Lovag Zsuzsa lektorálta. Munkájukat, segítségüket köszönöm.