A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 5. (Szeged, 1999)

TROGMAYER Ottó: Crux aurea reginae Giselae (Talányok és bizonyosságok)

A majuszkuláris szöveget természetesen itt a ligatúrák feloldásával mutatjuk be, a mellékelt rajzon és fényképen ellenőrizhető az eredeti változat. A latin szöveg Kovács Éva és munkatársai által magyarra áttett nyers fordítását az előbbiekben ismertettük, ám közvetlen összehasonlításra megismételjük: ,,Ime az élet üdve, mely által halállal halt a halál; ahonnan maga és anyja lelkének üdvét kérve, ezt a keresztet Gizella királyné készíttette, melyet, ha bárki innen elvesz, kárhozzon örök halálra" Gerevich Tibor és Kovács Éva korábbi műveiben a magyar fordítás árnyalatokban különbözik a fentitől, ám mindenképpen azonos értelmű: „ Eletem üdve, halállal holt a halál, aki által Üdvöt óhajt anyjának s ön lelkének is üdvöt: Im, e keresztet azért tétette Gizella királyné; Am ha ki elviszi ezt, bűnhődjön örökre halállal. " (Csonka Ferenc fordítása) Magunk megkíséreltük a hexameterek magyarítását, ilyenképpen: ÍME AZ ÜDV AMI ÉLET ÉS ÍGY ÁLTALA VÉSZ A HALÁL ÖNMAGÁNAK S ANYJÁNAK AZ ÜDVÖT KÉRVE KÉSZÍTTETÉ E KERESZTET GIZELLA KIRÁLYNÉ BÁRKI HA ELVISZI EZT ÖRÖKRE ÖVÉ A HALÁL A hátlap felirata a corpus lábai alatt lényegesen egyszerűbb: HANC CRUCEM GISILA DEVOTA REGINA AD TUMULUM SUE MATRIS GISILE DONARE CURA VIT Fordítása az előbb mondottak figyelembe vételével: Ezt a keresztet a kegyes Gizella királyné anyjának Gizellának sírjára adományozta E sorok ritmusában nem sikerült időmértékes versre utaló nyomokat felfedeznem. Szerzőjük talán más iskolából származott, mint az előlap feliratainak költője. Különösen sok kérdést, méghozzá megoldhatatlan kérdéseket vet fel, a műtárgy keskeny oldalán körbefutó felirat. Úgy tűnik, hogy a felső szalagon indult a szöveg, talán ott, ahol kettőspont jelzi a hosszú mondat végét. A kereszt alján, ahol a feltételezett nyél csatlakozott, természetesen nem volt felirat. Összesen 99 írásjel maradt meg, a ligatúrákat is feloldás nélkül számolva, s mintegy 58-60 betű számára maradna hely, ha lehetőségünk volna az eltűnt szövegrészek rekonstruálására. A megmaradt szövegrészek így hangzanak: # # # ^:3|i^i^i4;^:s}:^:^i% ^%^S^SJ:Í|;3(;)(:^; SJ:IJ:^:^:4:4:%^Í^Í :J: Í): Í(: :J: DOMINI CHRISTI SUB HONORE SACRATAM ANGELICI CIVES QUAM CHRISTI CO*** ************* ***** GLORIFICANT STIPANT VENERANTUR ADORANT:

2 A megmaradt szövegrészeken megfigyelhető, hogy a szárakon csak megközelítőleg azonos számú jelet helyeztek el, ugyanakkor lényeges eltérésre nem számíthatunk. A betűk nagysága megközelítőleg azonos, kivéve az ANGELICI szó utolsó három szótagját, melyek láthatólag kisebb betűkkel, mintegy beszorítva kerültek helyükre. A szöveg bemutatásánál ismételten a rajzra (5-6. kép) és a fényképekre (7-8. kép) hivatkozom, ahol a szárakon elfoglalt helyük pontosan látható. Megkíséreltem Kovács Éva, valamint Bogyay Tamás feltételezéseinek felhasználásával rekonstruálni a szöveget úgy, hogy messzemenően figyelembe vettem a feltételezhető írásjel számot. Az indító résznél javasolt „Hic conditur lignum vivificum ..." helyén lenne, ha nem lenne túl rövid a mintegy 40-45 betühelynyi üres szalaghoz. Az sem biztos, hogy a hiányzó felirat a szent ereklyére vonatkozott vagy a szent keresztre utalt. Ez annál is könnyebben feltételezhető, mert a későbbiekben kifejezetten szó esik a szent keresztről. Önkényesen és feltételesen választottam a sírra, az abban fekvő személyre utaló félmondatot, melynek második része már a megmaradt szöveghez kapcsolódik. A megmaradt „EM" szóvég ugyanis csak nagyon áttételesen lehet az „arborem" töredéke. E latin szó az élő fára vonatkozik, miként az indoeurópai nyelvek csaknem mindegyike más szóval különbözteti meg az élő fát a nyersanyaként használttól (wood-tree, arbre-bois, Holz-Baum). A szöveg kontextusa szerint tehát, amit imádnak az vagy „crucem" vagy „sanguinem" lehetett, az előbbi valószínűbbnek tűnik. A kereszt bal alsó peremén hiányzó résszel kapcsolatban helyesnek tűnik a 2 A * jelet a feltételezett írásjelek helyett használtam.