A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 5. (Szeged, 1999)

BEZUGLOV, Sergej Ivanovič – NAUMANKO, Svetlana Andreevna: Kazár kori kurgán az Alsó-Donnál

ben tüskével ellátott arany fülbevaló (5. kép 11) feküdt, melynek alulról sarnírral felerősített csüngőrésze hiányzott. 13. A halott jobb lapockáján és a koponya alatt két bizánci solidust találtunk (5. kép 5-6). A temetkezési rítus és a sírszerkezet jellegzetességei összességükben arra utalnak, hogy a 14. kurgán a ma már biztonsággal és pregnánsan meghatározható kulturális típushoz tartozó nomád együttesekhez sorolható. E típus definiálása és kronológiai meghatározása A. I. Semënov érdeme (SEMËNOV 1978. 182; SEMËNOV 1985. 97-98). A szóban forgó kulturális csoport alapvető vonásai: a kurgánok alá temetés, téglalap és négyzet (ritkán ovális) alakú árkok a halmok körül, K-Ny-i tengelyű padmalyos sírok, valamint olyan sírgödrök, amelyeket fával fedtek le a gödör hosszanti oldalán futó padka felhasználásával, a halottak uralkodó nyugati tájolása, egész vagy nyúzott ló, illetve juh a halott mellett. Konstrukciós hasonlósága miatt ide soroljuk a temetkezés nélküli, kurgán alatti árkok csoportját. Ez utóbbiakat gyakran kísérik a rituális cselekedetek nyomai: bőséges lóáldozat, néha tűz maradványai. A csoporthoz tartozást erősítik bizonyos melléklettípusok is. Sajnos ezeknek a lelőhelyeknek a mai napig csak kis részét közölték (MOSKOVA-MAKSIMENKO 1974, 45^18; VLASKIN- IL'ÛKOV 1990; PARUSIMOV 1998, 17-21, 40-42). A doniakhoz hasonló temetkezéseket mostanra már feltártak az Alsó-Volga vidékén is (KRUGLOV 1992a), továbbá a Közép-Volga északabbi területein, részben a Don jobb parti régiójában egészen az erdős steppei zónáig. Nyilvánvalónak tűnik, hogy ehhez a körhöz tartozik az 1869-ben előkerült híres stolbisei (ma Belgorod megye — AFANAS'EV 1987, 193- 202) lelet. Megállapíthatjuk tehát, hogy az ehhez a kulturális típushoz tartozó együttesek nagy területen terjedtek el, beleértve az erdős steppe és steppe vidéki Volga- és Don-medencét. E csoport epicentruma kétségtelenül a Don bal part steppei régiója. Ezen a területen került elő a ma ismert együttesek abszolút többsége, s itt koncentrálódnak a leggazdagabb és legkifejezőbb temetkezések is. A szóban forgó csoport együtteseit néha a szaltovo-majaki kultúra lelőhelyeihez sorolják (KOSÂNENKO 1983, 113; VLASKIN-IL'ÛKOV 1990, 150). A. I. Semënov hívta fel a figyelmet a jelentős kulturális-kronológiai különbözőségre, amely a négyzetes árkú doni kurgánok és a jelöletlen, általában telepekhez kapcsolható szaltovói temetők között áll fenn. A „négyzetes árkok"-nak a szaltovói temetkezésektől való kulturális különállásának ténye akkor vált még nyilvánvalóbbá, amikor sikerült körülhatárolni a szaltovói típusú, bizánci érmeket tartalmazó, kurgán alatti temetkezések csoportját. Az árokkal kerített kurgánokban és a szaltovói kör együtteseiben előkerült numizmatikai anyagok összevetése azt mutatja, hogy az előbbiek a korábbiak. Meglehetősen egyenletesen oszlanak meg egy százéves perióduson belül a 7. század közepétől a 8. század közepéig (SEMËNOV 1991, 126-127). A kurgán alatti, szaltovói jellegű mellékletekkel eltemetett halottak sírjaiból ismerünk solidusokat, amelyek V. Konstantinos meglehetősen késői (751-757) kibocsátásaihoz tartoznak (KRUGLOV 1992a. Ris. 3. 2. Ris. 4; SEMËNOV 1991. 127. Ris. 3). Nézetünk szerint az ilyen leletek a szaltovói kulturális komplexum kialakulási periódusát jelezhetik a temetkezési rítusban, a korongolt kerámiában, az ötvösség stílusában. A. I. Semënov elsőként figyelt fel arra a hasonlóságra, amely a négyzetes árkokkal kereteit doni kurgánok és a régi türk temetkezési-halotti rítus létesítményei kialakításában tapasztalható (SEMËNOV 1988, 101-103). A doni emlékekhez különösen az Altájban, Tuvában és Mongóliában tanulmányozott türk arisztokrata emlékek konstrukciós elemei állnak közel (KUBAREV 1984, 51-54; VOJTOV 1986, Ris. 7. Ris. 10). A belső-ázsiai párhuzamok alapján a doni együtteseket a kiterjedt nomád etnográfiai közösség keretein belül vizsgálhatjuk. Ennek a közösségnek a temetkezési-megemlékezési emlékei hierarchiája a kis altáji sírkerítésektől (ogradkák) a 2. kaganátus idejéből származó monumentális megemlékező szentélyekig terjed (AMBROZ 1982, 212-214). A lovas vagy nyúzott lovas temetkezés típusa különböző variációkban él a délorosz steppék nomádjainál a hun kortól egészen a mongol időkig. Figyelembe véve azt, hogy ennek a rítuselemnek nincs szarmata párhuzama, általában a türk kultúrkörrel szokás összekapcsolni (ZASECKAÂ 1994, 20-22). Ugyanakkor meg kell jegyeznünk, hogy a lovas vagy nyúzott lovas, továbbá nyúzott szarvasmarha-temetkezés esetei a Don- és Kubány-vidéken már a római kori (1-3. századi) letelepedett lakosság sírjaiban ismertek. Pedig ennek a lakosságnak a türk jellege több mint kétséges. A szóban forgó rítuselem értékelése csak a kronológiailag kompakt kulturális csoportok konkrét kontextusában nyer értelmet. Az itt tárgyalt sírból származó kengyel magán hordozza az olyan jellegzetességeket, mint a 8-as alakú hurok, íves forma és hajlított talpaló (3. kép 8-9) (AMBROZ 1973, 93, Ris. 1, I.33-III.6-IV.4). Hasonló